A vég kezdete?...

  Jó ideje várok ezzel a bejegyzéssel... Még mindig nehéz újra átélni. Ráadásul nagyon kevés kézzelfogható, olvasható dokumentum maradt utána, szinte mindent az emlékezet polcain kell felkutatni, hiszen a naptáram is a számítógép memoárjában volt, s ez az emlékezet 2007-ben visszahozhatatlanul összeomlott. Talán "jelként" kell ezt is felfognom: most már mindenképpen új lapot, új fejezetet kell kezdenie az életemnek, ha akarom, ha nem...

   Maradt egy kis notesz, sietve ide-oda beírt címszavakkal. Igen, ez a "sietős" érzés maradt meg bennem erről az évről: menekülés a kikerülhetetlen elől, versenyfutás az idővel. 

   Gilbert akkoriban már két év óta panaszmentes volt: itt azt mondják "rémission", vagyis a Damoklész kardja... Februárban megjelent a "Déchant" c. regénye. Amikor a márciusi párizsi könyvvásárról visszajöttünk, rossz volt a vérvétel eredménye: vészesen magas kreatinin, mentő, kórház... A nefrológus művese szükségességét említette, annak különböző formáit, melyek az utazásokat is lehetővé teszik; mit hova kell beépíteni, mennyivel lesz nagyobb csomagtérre szükségünk, ha Magyarországra megyünk pár hétre nyáron... Semmi sem látszott előttünk lehetetlennek! Sokat kell innia, mondta az orvos. Akkor én valósággal "elárasztottam": naponta legalább 2 l folyadékot öntögettem bele, ravaszkodva minden lehető formájával, ízével, hogy lenyelhető legyen... A következő vizsgálatnál a nefrológus nem hitt a szemének: lement a kreatinin szinte normálisra! Azt mondta: onnan, ahova ő esett, normális esetben senki nem tud felkapaszkodni! Elmaradt (ezúttal) a művese fenyegetése...

   Ugyanakkor mindez "csupán" az újra támadó myélome (csontvelőrák) szimptómája volt... Több gyógyszert, újabb protokollt kipróbáltak, de egyik sem vált be. A hematológus akkor egy klasszikusabb kemoterápiát ajánlott, amely lassíthatja a folyamatot. "J'en ai pour combien de temps?"  -  kérdezte tőle Gilbert. Kétféleképpen is értelmezhető a kérdés. "Mennyi időre?"... Talán tudat alatt mindkét kérdést feltette, de csak jó 1 év múlva derült ki a válasz. "Au moins pour 1 an" ("Legalább 1 évre")  -  felelte az orvos. Szibillikus kérdésre szibillikus válasz. Akkor öntudatlanul sem mertük megkérdezni, mire érti az 1 évet...

   Sok dolgom volt akkoriban a notesz szerint is. Folyóiratunk 18. száma februárban jelent meg, a márciusi könyvvásár fő vendége Oroszország volt. Szinte az egész számot én írtam vagy fordítottam... Felvettem a kapcsolatot a novoszibirszki írószövetséggel, ők is küldtek novellákat. Újra fordítottam oroszról franciára egyik kedvenc Puskin-novellámat: a "Hóvihar"-t is, mert a meglevő 19. sz-i fordítás kicsit cirkalmas stílusát idegennek éreztem a puskini klasszicizmus szépséges egyszerűségétől s az azt átszövő finom humortól. Tatyjana Sztyepancsenkot, az itteni színház igazgatójának orosz rendező-színésznő feleségét megkértem egy kis orosz színháztörténetre: azt is le kellett fordítanom, úgymint az Anatolij Salintól kért cikket a "Szocreáltól napjainkig" címmel. Stb, stb... A könyvvásáron egymás után hat iskolás csoportnak meséltem az orosz irodalomról, éppen aznap, amikor Gilbert-nek sürgősen vissza kellett utaznia, annyira rosszul érezte magát, engem arra kérve, hogy maradjak mindenáron az egész hét alatt... Szóval ilyenek voltak a napjaink.

Epinal

   Az egész évet a kemoterápia ritmusa határozta meg három hetenként, EPO hormonnal, cortisonnal megspékelve, só és cukor nélküli napokkal... Augusztusban még elmentünk 6 napra autóval (sok csomag kellett: a napi injekciók, gyógyszerek...) Magyarországra is. Anya mit sem tudott az egész betegségről; nem volt erőm még őt is istápolni emiatt. Voltunk a 4 napos Sci-Fi találkozón Épinal-ban, melynek egyik meghívottja volt Gilbert. Természetesen senki sem tudta meg, milyen beteg. Minden szabadidejében dolgozott. Énmagam gyűlésekre jártam, sokszor 50-60 km-re is, a régió kiadói társaságának voltam egyik vezető tagja, sok munkával járt. Évente kétszeri kiállításra is kellett készülni, valamint akkoriban  még politizáltam is! Itt volt a nagy ház rendbentartása, bevásárlás, főzés, vasalás... Gilbert munkájában is szorosan részt kellett vennem, hogy amennyire lehet, könnyítsek rajta. Folyóiratunk évi két száma körül rengeteg szerkesztői feladat, a novellapályázatunk értékelése, a nyertesek meghívása, minden gyűlés nálunk, kisebb szalonokra járás hétvégeken... Azért mondom, hogy mindehhez képest most csak pihenek: akkor mégis mitől fáradok el?...