A nyaralás műfajai avagy amikor én kuglibaba voltam

Kezdetben volt a mindig-nyár. A néniéknek, aki vigyázott rám, úgy három-négy éves koromtól, volt egy kis házuk a Hármashatárhegyen, ami akkor még tiszta vadregény volt, nem olyan beépített, mint most. Kiköltöztünk májusban és csak ősszel jöttünk vissza a városba. Hasonló korú gyerek ugyan nem volt a környéken, de nem is hiányzott nekem, elvoltam magamban. Felvillanó emlékeim vannak: a hatalmas kert, a fáról szedett friss gyümölcs, a ribizlibokrok pirosa, a hűvös víz a mázas cserépkorsóból és az első szériákból való Trabant, oldalán egy zöld csíkkal a kapubejárónál.

Ezeket a nyarakat tette változatossá olykor egy hét Balaton, anyuval és nagyival, a vállalati üdülőben, Szemesen. Innen is csak emlékképek: a már emlegetett nagy fekete úszógumi (milyen kicsi voltam benne!) és nagymamám, amint a bicikli végébe dugott rudat fogva igyekszik megtartani engem és a tempót a parti sétányon. Szemesen történt velem a címben sejtetett eset is. Lengőteke volt az udvaron, nagyjából velem egymagasságban volt a golyó íve, és talán föl se értem ésszel a figyelmezetést, hogy kerüljem el (mert egyébként szófogadó kislány voltam), és egy alkalommal a meglendített golyóval úgy lekugliztak, hogy csak eldőltem, mint a tizedik kuglibaba. Volt nagy riadalom! Végül csak két fogamtól kellett idejekorán búcsút mondanom, emlékezetes nyaralás volt :)

Kilenc-tízéves lehettem, amikor elkezdődött az igazi nyári kaland: a vizitúrák! Édesapámmal jártuk a folyókat, először killboattal a Dunát, aztán a szállítható, mozgékonyabb túrakajakkal a többi vizet is. Sátorban aludtunk, magunk főztünk, miénk volt a világ. Próbatétel, sport, országjárás - életreszóló élmény! Egészen harmadikos gimnazista koromig minden nyáron mentem lelkesen, sokat adott nekem. Nemcsak azt az egy hetet, amikor a vizen voltunk, hanem a tervezgetés, a készülődés örömét is.

Közben, persze, iskolásként, bekúsztak a nyári programba az úttörőtáborok is, kettőben voltam, nyom nélkül gyógyultak. De a táborozás, mint műfaj, meghatározóvá vált a nyaraimban, az életemben. Először engem vittek a nagyok, titkos hittantáborokba, erdők mélyén, halk énekű, halk beszédű tábortüzekhez, óriási csatákká nőtt számháborúkba, táborozás közben észrevétlenül megtanítva a közösségi élet önzetlenségére, egymásra figyelésre. Mivel fogékony voltam minderre, elég hamar elkövetkezett az az idő, amikor már az én tányéromba is utolsóként mérték az ételt, és felelős voltam a rám bízottakért. Nyár és tábor - összetartozik ma is. Fordult a világ, mindent szabad, mindent lehet (vesztett is a romantikájából, kapott helyette más értékeket) és a hatvanfős gyerektábortól a százötven fős családi tábor szervezéséig-vezetéséig  mindenbe belekóstoltam. Ennek aztán főleg megvan az az öröme és néha nyűgös kötelessége, hogy hónapokon át készülni kell rá.

A többi műfaj már csak felsorolásszerűen: idegenvezetőként néha egy-egy nyári út, elsősorban munka volt, de azért nyaralás is, szép emlékem két hét Szocsi és egy hét az Adriánál. Csavargások egyedül vagy barátokkal külföldön, még ugyanennyi lenne a bejegyzés, ha mesélni kezdenék róluk. Mostanában inkább már csöndesebb, nyugodtabb belföldi programok.

A régi nyaralásoknak, azt hiszem, két tartozékuk volt: a balesetek és a nyári szerelmek.
Az előbbivel nem riogatom a kedves olvasókat, az utóbbit pedig - még ennyi év után is - inkább megőrzöm magamnak :)