Ami kimaradt

Fűtés: elég nagy konyhánk volt otthon, a pince fölött. Ergó meglehetősen hideg volt ott mindig, ha épp nem sütött-főzött anyu. Volt egy régi típusú kályha, amit időközönként begyújtottunk, pl. ha anyunak épp varrnivalója akadt, ugyanis a varrógép is a konyhában volt. Ezen a kályhán aztán lehetett krumplilángost sütni, amit kristálycukorral megszórva ettünk. Benne héjában sülhetett a krumpli, amit én személy szerint olvasztott vajjal vagy olajjal, savanyú káposztával és teával szeretek. Mostanában is anyuéknál szoktam enni, csak most már a tűzhely sütő részében készül.

2012: néhány új kedves ismerős, megerősödő barátságok – hogy jó dolgokat is említsek a tavalyi évből, mert a listán inkább a rosszak voltak túlsúlyban.

1992-1993: kimaradt az 1991-es történet folytatása a magyar-töri tanárunkról. Aki ellen másodikban keményen fellázadtunk, az osztályfőnökünk pedig mellénk állt. Összehívott egy szülői értekezletet is ez ügyben. Ahol a tanárnő természetesen előadta magát, a legjobb formájában, ahogy a hallottat is fel tudná támasztani. A szülők megdöbbenve hallgatták, és nem értették, mi bajunk nekünk vele? Hogy bebizonyítsuk, milyen az órákon, felvettünk pár órát diktafonra. De végül ezt nem tudtuk lejátszani „hivatalosan”, hiszen nem járult hozzá, de néhány szülőhöz azért eljutott. És az osztályfőnökünk továbbra is teljes mellszélességgel támogatott minket. Ennek köszönhetően 1993-ban már másik magyar és történelem tanárunk volt. A magyar tanárunk a könyvtáros volt, aki meglehetősen egyszerű stílusban adott elő, magázott minket (nő létére), és nehezen barátkoztunk össze, de legalább korrekt volt, azt kérte számon, amit tanított. A történelem tanárunk egy fiatal (talán még pályakezdő) férfi volt, aki nagyon lelkesen vetette bele magát a munkába, mi meg értékeltük a lelkesedését, és tanultunk ezerrel. Ez amúgy nem volt jellemző az osztályunkra, úgyhogy okoztunk is meglepetést vele 1994-ben (ha nem felejtem el, ld. majd ott).

Kérdőív: a kérdések egy részére ebben a pillanatban másképp válaszolnék.

Játékok: kis kiegészítés – most már a nagyfiammal játszunk kőrömit, egyre jobban játszik, már gondolkodik és változtat a sorokon, ahogy jönnek a lapok. Ma a kisebbik fiam is játszani akart, de ő még a számokat sem ismeri rendesen, így aztán csak ahogy tetszenek neki a lapok, rakja egymás mellé. Amikor megengedte, hogy kicsit segítsek neki, nyert :). Most meg van róla győződve, hogy tud már játszani.

1989: két nyári táborról elfelejtettem mesélni. Az egyik a balatonmáriafürdői, ahol akkor voltam másodszor, két másodunokatestvérem társaságában mentem. Volt ott egy fiú, aki nagyon tetszett nekem (még mindig emlékszem a nevére), és azt hiszem, én is neki. De 13 évesen az ember lánya még nagyon gyáva (legalábbis akkor még nem volt szokás 13 évesen kezdeményezni, mostanában azt hiszem a 13 évesek már nagyon sok mindenen túl vannak), úgyhogy az igazi ismerkedés elmaradt. Nagyjából a nyaralás utolsó napján lett volna rá lehetőség, ha van egy kis bátorságom/bátorságunk. Nem volt, úgyhogy soha többet nem találkoztunk, nem hallottunk egymásról.

A második a gergelyiugornyai úttörő-tábor volt, ami akkor már csak nevében volt úttörő, egyáltalán nem tűnt annak. Megismerkedtem ott egy ikerpárral (fiú-lány), akikkel később egy középiskolába jártunk, és azért voltak emlékezetesek, mert két bátyjuk is ikerpár volt.