Az Antall-kormány szolgálatában

 1992 vége felé felvettek a Miniszterelnöki sajtóirodára elemzőnek. Ott dolgoztak akkor már Juhász Judit, Rosdy Pál, a Krómer István publicisták, Bodnár Dániel, Kavin Ferenc, később felvették még külsősnek az Új Ember munkatársát, Elmer Istvánt is.
1993-ban – a tisztesség úgy kívánta –, hogy pontot tegyek a korábban elkezdett marketing tanf. végére is. Vizsgadolgozatot kellett írni egy termék marketingjéről s a bevezetés technikájáról. Kitaláltam, hogy az utcánkban működő és orvosi ultrahangkészülékeket és transducereket (letapogató fejek) forgalmazó magáncég érdekes lehetne ebből a szempontból. Egy csapattal felkerestem ismerősömet s megállapodtunk. A dolgozatok elkészültek. Elmentem szóbelizni is. Ott egy nagyfejű a Kereskedelmi Minisztériumból nehezményezte, hogy nem tudok elhelyezkedni a kereskedelemben. Nem tudom, mire gondolt. Legyek vizesnyolcas a diplomámmal? (Próbálkoztam korábban a Keresk. Min.-ban elhelyezkedni, de nem vettek fel.) Mindenesetre vizsgáztunk. Rajtam kívül mindenki puskát használt. A nagyfejű megkérdezte: Kié volt az ötlet, hogy ezt a termékanalízist járjuk körül. Mind rám mutogattak. Láthatólag nem tetszett neki a válasz. Próbált akadékoskodni, de a franchise-rendszert húztam. Nem tudott belém kötni. Utóbb rájöttem, hogy balos volt a pali, és megtudta, hogy az Antall-kabinetet szolgálom (ld. fent) a  Miniszterelnöki Hivatal munkatársaként egy igen előkelő épületben, a parlamentben. Na, ez nem tetszett neki.
De nem csak neki.
 Antall úri ember volt. Antall demokrata volt. Szinte mindenkit meghagyott a hivatalában azokból, akik korában az MSZMP-t szolgálták, s akik nemritkán tettek pikírt megjegyzéseket arra, hogy hogy fogunk mi még lógni, ha újra ők veszik át a kormányrudat. (Jelentem, nem lógunk.)  Az 1993-as év során a család összes tagját bevittem a parlamentbe megmutogatni saját munkahelyemet. Még öcsémet is, aki anyánk 70. szül. napjára Kaliforniából hazalátogatott. Hatalmas kamerával érkezett, s kedvére videózta a parlament belsejét, s készített anyagot a nyitott ablakból, ahonnan a Duna-part, a Vár, a Lánchíd látszott közelről. Valamiért ezekből a látogatásokból saját feleségem kimaradt. Ma már nem tudom az okát, de utóbb sokáig bántott, hogy miért éppen ő maradt ki. Nem érdekelte? Nem tudom.
A sajtóirodán a munkában katonás fegyelmet követeltek. Nem maradhatott el híranyag, nem hivatkozhattunk rá, hogy műszaki hiba miatt nincs hangdokumentum. Észnél kellett lenni.
Az év során aztán egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a min. elnök gyógyíthatatlan beteg. Szomorú volt látni, ahogyan ez a csakugyan szenvedő ember beszáll a liftbe, hogy végiggürizze a napi egy-két műszakját. Két vele készült interjún vettem részt. Értelmesen, összefüggően beszélt, mindig szem előtt tartva a legfontosabb tényezőket egy-egy téma kifejtése alkalmával.
Sajnos bekövetkezett az elkerülhetetlen vég. Decemberben elhunyt. Tiszteletünket tettük a ravatalánál, máig őrzöm a róla készült albumokat, s a Rosdy Pali által három kötetbe szerkesztett Antall-dokumentumokat, beszédeket. Ma is tisztelem Antallt emberi tartásáért, kitartásáért, azért, hogy vállalta a politikai szélmalomharcot idehaza, Keleten és Nyugaton. Igen, ott is.
Mert egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a Nyugat tele van „díszkommunistával”, akik abból élnek – és milyen jól –, amiről fogalmuk sincs.
Keleten pedig, mint ismeretes, szintén eredményes és bátor volt a min.elnök. A Varsói Szerződés egyik értekezletén Gorbacsov felvetette, hogy tovább kellene fejleszteni a katonai tömböt. Ekkor Antall József szót kért, és kifejtette, hogy nem fejleszteni, hanem megszüntetni kell, mert nincs semmi értelme fenntartani. Ez akkor bátor politikai nyilatkozat volt.       
A hazai sajtó pedig folyamatosan támadta személyesen őt (érdemes kutatni az archív anyagok között), de az egész általa vitt politikát is. Folyamatos ellenszélben dolgozott nagybetegen. Emlékeztetőül: akkor szervezte az SZDSZ a taxisblokádot, mely Antall taktikáján megbukott. Akkorra esett a tévé elnöke tiltása, miszerint ne beszéljen a tévében Antall min. elnök.  
Éppen a taxis blokád idejére esett a regnum új templomának első kapavágása. Óbudáról Zugló külső részére menni kihívás volt. Szerencsénkre a HÉV és a metró közlekedett. Azután gyalogoltunk. De ott voltunk. A cserkészet is. Paskai bíboros is, és annak rendje és módja szerint megtörtént a sátorban az ünnepélyes első kapavágás.
A taxisblokád két pozitív tapasztalatát azért ide írom. Tisztább lett a főváros levegője, és csendes lett Budapest. Olyan csendes, mint havas karácsonyok hajnalán, éjszakáján. Egyebekben nincs okom dicsérni a műbalhé szervezőit. A mondvacsinált ok, hogy liberalizálják a benzin árát. Antall azt mondta: Tessék. Azóta iszonyú árat fizetünk az üzemanyagokért. Akkor 60 Ft/l volt az üzemanyag átlagára. Ma (2012) meghaladja a 400 Ft-ot. Valójában a blokád a liberálisok által szervezett puccs-kísérlet volt, hátha sikerül polgári engedetlenség útján kiütni a nyeregből a regnáló MDF-et.
Nem sikerült.
Annak ellenére, hogy Antall József dec. 12-én meghalt. Számos veretes gondolata közül idézek egyet: „Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.”  Bizonyíthatom: tette. (Utóbb több jogos és számtalan nemtelen kritika érte őt. Az interneten is. Egyik ilyenre visszaírtam: »Az vesse rá az első követ közületek, aki különb, mint a néhai miniszterelnök.« Nem érkezett elutasító komment az enyémre.)
Antall halála után elég gyorsan új miniszterelnöke lett az MDF-kormánynak, Boross Péter, akit fehér haja miatt igen sokan „hóbagoly” gúnynévvel illettek .
Még egy mondat kikívánkozik belőlem. 1993-ban tértünk magunkhoz a négy gyerekkel anyagilag, amikor is a munkanélküliségem miatt kiesett jövedelmek feltöltődtek, elmaradt beruházásainkat pótoltuk, és megvettük életünk első számítógépét, egy 486-ost, karácsonyra pedig egy videót.
Sok élményt őrzök magamban erről az évről a nagypolitikáról (elég volna egy kisregénynek), mégis azt mondom:
Az ember többet tehet saját minőségi életvezetésével a hazájáért, mint porszemként az államirányító apparátusban.