Még a napra is emlékszem, december 17-e volt és keddre esett. Hol volt akkor még a mobiltelefon! Ebédidőben mentem ki az akkori munkahelyemről, hogy a telefonfülkéből fölhívjam az újat a válaszért. Addigra már megfutottam minden szükséges kört (ma állásinterjúnak hívnák, akkor még kicsit emberszabásúbban ment), dehát nekik is volt még mindenféle adminisztratív teendőjük, mire ezen a napon végre kölcsönösen igent mondhattunk egymásnak. Ekkor kezdődött meg közszolgálati pályafutásom, ami kisebb-nagyobb kitérőkkel és megszakításokkal - de mindig a szakmán belül maradva - a mai napig is tart.
Ha akkor két dolgot mondott volna valaki, egyiket se hiszem el: nevezetesen, hogy ennyi vargabetű lesz ezen a pályán, és, hogy mindezek ellenére ma nagyjából ugyanott, nagyjából ugyanazzal foglalkozom és még mindig szeretem :)
2 megjegyzés:
Örülök örömödnek.
Akkoriban még a CV-t is önéletrajznak hívták.
Utálom az új stílusát. Semmi emberi nincs abban, hogy magamról tudathasadt formában leírjam:
Gy. M. született: 1946 stb.
Sose írtam ilyen stílusú CV-t, és azt hiszem nem is tudna senki rábeszélni, hogy a hagyományosat felrúgva rátérjek erre a pocsék, elidegenedett, csaknem kényszeres formára.
Köszönöm :)
Igen, oda még én is a hagyományossal jelentkeztem, de azóta már a fényképet is megtanultam beleszerkeszteni ebbe az Europass személytelenségbe. ami ráadásul nem is curriculum, mert annyi pontja van...
Megjegyzés küldése