Ízelítő

És ha már ilyen címet sikerült találnom, akkor a sajtos békáról mesélek először.

Történt egyszer, hogy anyánk F. Nagy Angélánál talált egy sajtos csirkemell receptet, melyet akkor próbált ki először, amikor apánk jócskán süketülő nagynénje is nálunk ebédelt. Anyu izgatottan és ordítva érdeklődött, tudod-e, Gizikém, mit főzök? A bamba és lanyha figyelem megtörése céljából diadalmasan odaüvöltötte: sajtos csirkét! Mire Gizi tánti - szintén hangosan, hogy az összes szomszéd hallhatta: mit, fiam? Sajtos békát?
Ha valaki nálunk ezt hallja, bizony összefut a nyál a szájában. Az a száraz csirkemell egy omlós, laza, ízes, finom dologgá válik - de kivétel nélkül mindannyian sajtos békának nevezzük, és rettentjük el az ezzel először találkozó új vendéget. Aki aztán elbűvölten viszi tovább a receptet és az elnevezést, á la Gizi tánti.

Szállóige is van. Apánk örökbecsű, ám roppant nyűgös reggeli köszöntője: Mit lehet várni attól a naptól, ami úgy kezdődik, hogy föl kell kelni?!?
Avagy elégedett dünnyögése fürdés után: na, immár TISZTA hülye vagyok!

Tanítványaitól is begyűjthetnénk egy sereg szállóigévé vált mondását, de bizony most nem jut eszembe hirtelen más.

Dehogynem! Az egyik legfontosabb, számomra ma is hittel vállalt mondása.

Minden azért (és úgy) történik, hogy az nekem a lehető legjobb legyen.

Egy nagyon pici kiegészítés, immár sokéves-tőlem: és minden, ami nem történik meg, ugyanezt szolgálja.