2012. július 16., hétfő

Aphrodité szigetén

Kicsit csalóka a cím, legalábbis azoknak, akik valami romantikus történetre szánítanak egy évtized távolából; bár, ha azt nézzük, hogy szikrázó kék ég, hófehér házak, narancsligetek és szőlőlugasok, no meg a tenger... - akkor már itt is van nekünk a romantika nyakig. Annyira, hogy a mai napig is bennem él annak a két hétnek a varázsa.

Úgy alakult az életem, hogy 2001 nyarán jutottam el először igazi, tengerparti nyaralásra, mégpedig Ciprusra. A Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete örvendeztetett meg bennünket a lehetőséggel, és hárman, kolleganők, kedvet kaptunk rá.

Végig egy csoda volt! Legjobban a görög életstílus és kedvesség fogott meg, de éppúgy a színek éles, tiszta kontrasztja is, az ételek, és a percre sem szűnő nyár. Arra meg nem is számítottam, hogy egy ekkora szigeten is  mindennapra akad látnivaló. Az meg akadt bőven. A szállásunk Larnaca közelében volt, sok történelmi emlékkel bíró város, (első püspöke a feltámasztott Lázár volt, úgyhogy elég régi ott minden :) de római múltja van a többi városnak is. A falvaknak, a kis templomoknak pedig hangulatuk.
És ki gondolná, hogy 2000 méter körüli hegyeik is vannak! (Majd' belehaltam a fölfelé buszozásba, a lefelét már jól bírtam.)

Teljesülhetett az én örök vágyam is: állhattam egy hajó kormánykerekénél! Igazi kormánykeréknél, nem ám egy volánnál. A hajó meg még horgonyt is vetett, csak úgy, a tengerben, és lemehettünk a vízbe úszni. Kristálytiszta volt a víz, simogató és nagyon mély. A matrózok csak lesték, kell-e dobni valakinek a kötélre erősített mentőövet.

A borfesztivál vidámsága Limassolban, csavargások, kolostorok csendje, heverés a tengerparton, fáról szakítani a narancsot, nézni, ahogy dolgozik az ezüstműves; - élmények, amiktől a percek boldog napokká állnak össze.
És akkor jött szeptember 11. A vacsoraasztaltól futottunk be a társalgóba a tévé elé, mert valaki kiabált. Azóta tudom, hogy a katasztrófa  görög szó. Másnap már hadihajókat láttunk a távolban, és a következő napon, hazautazáskor, hosszú órákon át tartó ellenőrzés a repülőtéren. Kicsit rossz volt nem itthon lenni, amikor baj van a világban.

Még az is a különlegessége a ciprusi nyaralásnak, hogy ez volt az utolsó olyan utazásom, amikor még papírképeket készítettem. Meg is vannak valahol, szépen, albumba ragasztva. Ha a bloganyja még tart egy kis nyári szünetet, akkor a héten talán előkeresem, és beszkennelek  néhányat, hogy megmutassam az igazi kéket :)

Pervolia tengerpartja, ahol laktunk (jó, tudom, suta a fogalmazás :)

És a jellegzetes görög színek...

2 megjegyzés:

mick írta...

Szép élményeid a jelent juttatják eszembe. Az ún. görög válság nem a parasztokat érinti. Egyikük nyilatkozta, hogy ha összeomlik is az eurófüggőség, attól ő még vetni aratni és kecskét fejni fog, legfeljebb gyertyával világít ezután. Mivel fűtésre nem sokat költenek, el is képzelem, hogy elviselhető szinten függetlenítik magukat a pénzvezérelte világtól.
Követésre ingerló példa.

stali írta...

Juj, de gyönyörű lehetett!
AZT a kéket én is láttam már egyszer, a Sartin töltött (és onnan kirándulva a Meteorákhoz) bő hetem alatt.
És most megyünk, rövidesen, egy Athén közeli szigetre, családot látogatni. A gyerekek szerencsére nem élnek nagy igényekkel, a válságot mégis érzik - urbánus népek, három gyerekkel -, még ha nem is rokkantak bele eddig.
Azt meg, hogy miként éltétek meg az otthon biztonságának hiányát, miközben a világban ez-az összeomlott, nagyon is meg tudom érteni.