Egy komisz tél és komisz szél, vidám nyár, nyaralás

1987-ben a Vasértnél dolgoztamegy irodában  Jánossal, a szerelvényosztály vezetőjével. Névnapomon fogadott el barátjának. Hoztam egy üveg konyakot. Mégis csak rendes ember vagy, Miklós, mondta, és a sorozatos koccintgatásoktól kezdve aztán nagyon oldott légkörben dolgoztunk. Együtt szívtuk reggeltől délutánig a cigarettákat. Mindketten erős dohányosok voltunk. 

A cég felújítását követően pedig megváltozott körülmények között felváltva három kolleginával kerültem egy irodába. Itt már légkondi vigyázott egészségünkre. A cég tetszett. Korábban a vallásos katolikusként ismert Ulrich családé volt a vasudvar, melyet persze államosítottak. Még láttam azt a kék mintával gazdagon díszített, tekintélyes méretű WC-kagylót, melyet a család használt, és amelyet Horthy kormányzó is meglátogatott a háziakkal vívott kártyacsaták szüneteiben. Egy lépcső vezetett a trónushoz.
Egyebekben úgy véltem, hogy van fantázia ebben a vállalatban. Folyton újításokon törtem a fejemet. Némileg anyagilag is honorálták kreativitásomat.
Talán ezen a télen esett Budapesten óriási hó az egyik reggelre. Annál érdekesebb a dolog, mivel komisz szél kísérte a havazást, és szokatlan hideg. Mínusz 25 fokot mértek aznap hajnalban. Nos, ilyen körülmények között kellett nekem bölcsődébe vinni kisfiamat. Megpróbáltam szánkón elhúzni, de a csaknem 30 centis hóban roppant lassan haladtunk. Mivel elég messze esett a bölcsőde, módszert változtattam. Üresen vonszoltam a szánkót, Micát a nyakamba kaptam, s így nyomultunk tovább. Mínusz 25 fok ugye hidegebb, mint egy átlagos fagyasztó belseje. Úgy döntöttem, hogy az erősen vágó szél miatt rövid pihenőt tartok. Behúzódtunk egy utcai telefonfülkébe, hogy kifújjam magamat. Majd folytatva hóban gázolásunkat kisvártatva megérkeztünk.
Kinézetem a gondozónők körében általános derültséget keltett. Szakállamról, bajuszomról félkilós jégcsapok lógtak. Persze – útközben a leheletem fagyott szakállamra azonmód. Szerencsémre meleg vizes mosdó állt rendelkezésemre: Hamar megszabadultam a jégkoloncoktól. A fiút leadva immár komótosan ballagtam a metróhoz. Tudtam, hogy nem érek be a munkaidő elejére, de kit érdekelt az akkor. Örültem, hogy egyáltalán odaérek valahogyan. A vonattal bejárókhoz képest még korán is érkeztem...          
Valamikor az év nyarán kéthetes beutalót kaptunk Kiliántelepre.
Ez egy szoc.reál faházakból álló telep volt. Dömsödtől jobbra, ahol is letértünk az 51-es útról a part felé, és visszaindultunk a főváros irányába. A parton létesült a telep egy fenyves szélén. Fürödni, pecázni a Dunában lehetett, szalonnát sütni az arra kijelölt helyen, biciklizni a poros bekötő úton, ebédelni helyben, feketét inni a pici – kávét, dohányt kínáló – kioszknál, vagy nescafét ihattál a faházban a magad készítette módon: A langyos vízben oldott kávéport cukorral, tejporral megkeverted a fogkeféd nyelével, és valahogyan felébredtél tőle (a prózai valóságra). A négy gyerekkel Wartburgunkkal közlekedtünk. A kocsit úgy megbuggyantottuk, hogy leültek a féderei. Hiába kértem feleséget, hogy hagyjunk minden nélkülözhetőt otthon. Másképp vannak a nemek kitalálva. Belepihentem a gondolatba: ha egy öttonnás teherautónk volna, azt is rogyásig raktuk volna cuccokkal, mert – csak.
A lányok a főkönyvelőasszony lányaival jól összejöttek. Együtt cangáztak naphosszat. Mi meg trécseltünk, jó barátságba keveredtünk.
Egy alkalommal hatalmas égiháború kezdődött. A lányok valahol az úton. Na hiszen. Csapkodtak a mennykövek szakadatlanul. Ennek a fele se tréfa. Utánuk uszultam a kétütemű járgánnyal, összeszedtem őket. A bringákat felvágtam a tetőcsomagtartóra, a lányokat a kocsiba, mert a gömbhatás védi ugye a kocsiban ülőket. Így mentünk haza.
Az üdülés sok mindenre jó. Többnyire az új ismerősök rávesznek valami kihagyhatatlan kincs megvásárlására. Egyik balatoni nyaralásunk során kaptuk a tuti tippet: Szúnyogcsípésre vegyünk a patikában Fenistil kenőcsöt. (Bevált.) Dömsödön pedig rábeszélésre vettünk egy angol kétszeresen hullámos-recés hosszú kést, merthogy olyan éles, mint a cápafogak, és életünk végéig eltart az éle.
Lehet, hogy eltartott volna, de nem látom az asztalfiókban (2012). Amíg mi kést vettünk, szomszédunk új horgászbotot, merthogy éjjel a faház oldalához támasztott botját ellopta valaki.