1989.

Pedagógus bérrendezés, még van szerencsém.
Az Önkormányzati törvény még nem lépett be, a megyei államigazgatási szervek olyan partnereket tartogatnak, akikre számíthatok. Ismerik a településeket, szeretik a munkájukat, átérzik a dolgozók gondjait. Tán még engem sem utálnak, bár én nem tudok egyiknek sem többet adni, mint amennyi a számításaim (és a korábbi zárszámadás adatai) szerint megilleti az egyes érintett intézményeket.
Ekkor már egyeztetünk, kerekasztal mellé a felsőoktatás, a pedagógusok képviseletében immár két szakszervezet és a művészeti ágak képviselői - ugyebár, van oktatási és kulturális egér is a templomokban. Még működnek művelődési otthonok, még van a települések életének gazdája, szolgálója.
Boldog békeidők.
Igaz, arra a néhány százezer emberre magam vagyok, aki számol, tervez, lebont. Közben a nagylányom érik, alig marad erőm támogatni a lelkét - a többi az ő dolga. A kicsim eleve 12 évfolyamos iskolába jár, vele nincs gond ebből a szempontból, jól is tanul, ám már a tavasz is megmutatja, az addig erős és nagyon jó iskolában is új szelek fújnak. Nem kedveznek sem a tanításnak, sem a követelményeknek, tán még a példamutatásnak sem. A középiskolai évek színvonalán már meg is látszik majd, hogy a forrásnak indult tantestület még dehogy ért rá letisztulni, ám ebben az évben ennek negatívumait még nem mérjük föl. Ha megtennénk, sem tennék semmit. Másutt is hasonlóan átrendeződött a feladatok fontossági sorrendje.
A szeptemberi kezdéskor a Nagy már dolgozik, a Pagodában kapott büfés munkát, a Kicsi megkezdte a gimnáziumi folytatást. Az igénylés ellenére sem egyházi az iskola, de a tantestület megosztottsága sokat árt a korábban összetartó, rendkívül jó társaságnak. (Azért felnőttek ők is. Mármint a tanulók. )
Hű, honnan hová jutottam!
Kellett ezt az évet előhozni?!?
Akkor most olvassátok! Bár ez sem kötelező.