Kezdeteim

Erről az évtizedről emlékeim - olyan sajátjaim - nincsenek, de életem már van, és ezért jogosnak vélem, hogy elsőként szólaljak meg. (Utat mutatva a nálam többet tapasztaltaknak, akik szintén alighanem többször idenéztek, megállapították, hogy még nincs bejegyzés és eldöntötték: kezdje valaki más.)

A történelem gondoskodott erről az évtizedről, volt ebben mindenféle, több nehéz és fájdalmas történelmi tény, mint boldog magánéleti emlék, ami ugye szinte sosem tart igényt közérdeklődésre. Ettől aztán az az aprócska tény, melyet anyánk a 25. házassági évfordulójukra közös életükről készített fotóalbumban így örökített meg: a Papa hazaért (itt apánk katonaköpenyben látható); íme a bizonyíték: na, ez a kép már rólam készült, néhány hetes lehetek. Őszintén sajnálom, hogy az album nyelvén nem merem idézni, mert mondani tudnám, leírni meg a franciául tudók érdekében meg sem kísérlem. Oka: szüleink egymást közti kommunikációjára mindkettőjük egyik szakja, a francia nyelv szolgált. Ezért anyánk a leghatározottabban tiltakozott az ellen, hogy a gyerekek is megérthessék az ő legbizalmasabb beszélgetéseiket. (Az én bosszúm egészen sajátságos és mélyen elítélendő: a helyette oly nagy elvárásokkal felajánlott német nyelvet első perctől utálva nem voltam hajlandó elsajátítani, a kötelezően tanult oroszt a pechemre mindannyiszor átképzősök meg átadni nem tudták. De ez csak kitérő, és már elhagyja a kérdéses évtizedet.)

Na akkor rólam, hiszen a mi emlékeink képezik ennek a visszaemlékezős blognak a tárgyát.
Ebben az évtizedben alakíthattam ki ellenállhatatlan vágyamat az Ismerd meg hazádat mozgalomban való részvételre. Gondolom, lehettem közel 2 éves, amikor a szüleimet elküldték Egerbe oroszul tanítani tanulni, és engem kénytelenek voltak magukkal cipelni - a bilimmel együtt, mert ugyebár annak akkor volt ideje. Elmondhatom, hogy én ott meg is tanultam nevezett edény használatát, miközben a felmenőim is megtanulták, amit nekik kellett tudniuk a közeljövőben.

Van jelentős ismeretem is ebből az évtizedből. Mikor 3 éves lettem, dédanyánk alkalmasnak ítélt a römikártya megismerésére. Nos, a harminc mint fogalom még nehéznek bizonyult, de terccel indulhattam és ez bizony már nem okozott gondot az én hároméves agyamnak.

Viszont ezzel az évemmel el is köszönhetek az 1940-es évektől. Sőt, 2 és fél évesen kell ezt megtennem.