Óz

Az első filmélményem nem is igazán az enyém... Mert annyiszor mesélték, hogy izgultam és mennyire féltettem a nekem kedves szereplőket, és mert annyira kicsi (tán 4 éves?) lehettem. Nagyon-nagyon halványan emlékszem a Bádogemberre, Madárijesztőre meg a többiekre. A gonosz, hegyesorrú, biciklin suhanó boszira annál inkább:) De ez a kép se teljesen a sajátom, megerősítetten élhet bennem csupán, hisz' láttam később is az Ózt, sőt, mikor újra játszották, 85-ben, az én pici lányommal is láttam megint. (Azt végigsírtam, belül, láthatatlan könnyekkel... annyira közel volt Apa halála, és annyira fájt, hogy ezt sem, és már annyi mindent nem ismételhetünk meg, együtt, a gyerekkoromból)
Minden családban vannak legendás dolgok. Zenék, hangulatok, ételek illata, apró mondatok és gesztusok, amikhez történetek fűződnek, amiket csak az a kicsi belső kör ért, csak ők tudják, mit jelentenek, csak számukra telítődnek érzelemmel, érzésekkel ezek a másoknak semmiségeket jelentő mozaikok. Biztos értitek, mire gondolok. Hát még a mozi- ott még fokozottabb ez a jelenség.
A filmek, a közösen látott filmek, nem is az egész, csak néhány kocka, pár jelenet felidézése rengeteg emléket hoz a felszínre.
A gyerekkoromat falun éltem le (nagy részét), a hatvanas években. Rengeteget jártunk moziba, az volt a legkönnyebben elérhető szórakozás. Szerencsénkre Ilonka néni, egyik szomszédunk a moziban dolgozott, így pontos és közvetlen híreink voltak a filmekről, melyiket érdemes megnézni, stb. Vasárnap néha délután és este is megnéztük a vetítést, haza se mentünk a két előadás közben:)
Főként a többiek által már emlegetett színészekre emlékszem vissza. Delon, Cardinale, Lollo, Jean Marais, megannyi kalandfilm feledhetetlen szereplői.
Jópár filmet aztán a tévében is láttam, évekkel később, fekete-fehérben, még később színesben is. Ezért egymásra rétegződnek a látottak. Facia Negra és a Púpos, Milady és a Fekete Tulipán, a Baradlay fiúk, mind megannyi régmúltba vesző név és emlék.
Úgy két évvel ezelőtt filmlabdát kaptam Florától, ezt írtam akkor: http//fallerjancsi.freeblog.hu/archives/2010/02/14/Filmlabda/
Sokat most sem tudok hozzátenni , ami meg kimaradt, azt megírtátok Ti, többiek. Csak egyetérthetek Ágival, igen, a tévé hozzánk "költözésével" talán kevesebbet jártunk moziba. De remek filmeket nézhettünk a kis dobozban is. Egri csillagok, Kárpáthy Zoltán, A fekete város, vég nélkül sorolhatnánk. És voltak egész jó sorozatok is, bármily' hihetetlen. :) Bár pl. a Forsyte Saga nekem annakidején iszonyú vontatott és hosszú volt. A Leonardoról szólót viszont imádtam, hisz' rajongtam da Vinciért, a film zenéjét a mai napig itt hallom a fülemben :)
Apropó, filmzenék! Egy kis kitérőt megérne ez a téma is. Mindjárt be is ugrik egy csomó, majdnem feledésbe merült film is.
A My Fair Lady például, a csodálatos Audrey Hepburn-nel. (A The Rain in Spain nekem már mindig franciául "szól" valahol a padláson még megvan a lemeze is.:) Aztán a West Side Story, a Jesus Christ Superstar, a Hair, a Volt egyszer egy vadnyugat, mind-mind felejthetetlenek.Jaj, a Diploma előtt-et majdnem elfelejtettem!
http://www.youtube.com/watch?v=0EzxzbZciKU
Zabriskie Point, Love story, Virágot Algernonnak. Ahogy visszanéztem a messzi múltba, azért komoly, megrázó filmélmények is eszembejutottak. Ilyen volt A homok asszonya, a Ha, az Országúton, az Egy asszony meg a lánya, az Üvegfal. Igaz, ezeket már gimis koromban láttam. No meg a Hitchcock rendezte Madarak. Végeláthatatlan a sor, nem? Így hát abba is hagyom :)