2011. december 6., kedd

Árnyak és fények 1971-ben


Ott tartottam, hogy 1970-re esik katonai szolgálatom első éve. 1970 utolsó harmadában kezdődött az utolsó regnumi per előkészítése.  Azért írom le az események egy részét, mert bennem meghatározó nyomot hagyott felnőtt életem alakulására. Még a fővádlott (H. F.) – mint utólag megtudtam – letartóztatása előtti napon felkeresett a seregben egy nyomozó, és arról faggatott: miféle kapcsolataim voltak és kikkel a regnumban. Majd távozása után az ÜTI-hez vittek, és egy éjszakát az ő irodájában töltöttem. Megint csak utólag jöttem rá, hogy ez fogva tartást jelentett, hiszen még katonaként meglévő szabadságomban is korlátoztak.
Az ÜTI csaknem „meggyónt”. Bár nem kértem, elmondta, hogy sokan voltak otthon gyerekek, és számára egyedül a hadseregben kínálkozott valamiféle biztos karrier, noha egy porcikája se kívánta ezt az életet. Másnap engem „további intézkedésig” kiengedtek. Azért katonatársaim megtudták tőlem a lényeget, (a Regnum mindennel foglalkozott, csak politikával nem, mert azt mondták, azért nem hajlandók a bőrüket vásárra vinni) s elég egyhangúlag jelentették ki: „hogy ezek milyen szemetek”.    
1971-ben hozta meg Bimbó István bíró az ítéletet (aki még abban az évben meghalt.).
Néhány epizód a perről:
A RM házfőnöke akkor H. Frigyes volt, aki elmesélte, hogy mikor a vallató tiszt sorra tette föl neki a keresztkérdéseket, válasz helyett egyszer csak ezt mondta neki: Hiszen maga a piaristákhoz járt, miért ez a szörnyű fordulat az életében? A vallató tiszt megbabonázva és rémülten kérdezte: Honnan tudja? De Fr. nem világosította föl, csak bennünket – már idehaza – arról, hogy az illető idézett valamit latinul. Ő tudta, a vallató nem, hogy a piaristák, de csak ők, speciálisan ejtették a főneveket a deklináció többes számának nominativusában. Így: gementész et flentész. (mindenki más gementesz et flenteszt mondott volna). Ebből következtetett Fr. az őt faggató tiszt életrajzának erre az akkor pikánsnak számító epizódjára, miszerint a piaristákhoz járt gimibe.
A koncepciós perhez színpadi kellékek is szükségeltettek, amelyeket a BM kiállítótermében közszemlére bocsátottak: Emődi László és más regnumi vezetők állítólagos „fegyvereit”. Szerepelt közöttük például egy írógép a következő tájékoztató szöveggel: Bizonyíték ugyan nincs arra, hogy az írógépen államellenes iratokat sokszorosítottak, de az írógép alkalmas erre. A vitrinbe került egy OMC (Bécs) vallásos tartalmú kiadvány mint bizonyíték arra, hogy a regnumiak Nyugatról propagandaanyagokat csempésztek be. Látható volt még Keglevich István magnója, amit eszközül használt az ifjúság megmételyezésére.
Városszerte csak Fővárosi Bimbóság néven emlegették a Markó utcai intézményt. 1971-ben egy forró augusztusi napon adták közre az újságok a hírhedett bíró halálhírét. Mondják, a regnumi atyák megdöbbenve olvasták a gyászjelentést. No nem azért, mintha nosztalgia fogta volna el őket, hanem, mert éppen nem sokkal a haláleset előtt határozta el belső indíttatásra az egyházi zeneszerző, Werner Alajos, hogy minden miséjében megemlékezik a pereket vezető bíróról. Alig pár nap telt el így, amikor a halálhír megérkezett. Mosolyogva emlékeznek a társak: Werner A. pedig alig győzött mentegetőzni.
Október végén leszereltünk. Én november 29-én fejeztem be katona karrieremet. Természetesen egy krumplivirágot se kaptam. (Nem evett érte a fene.)  Két-három éves együtt járásunk hamarosan lánykérőbe torkollott, hogy azután a következő évben összeházasodjunk.
A Mátyás-templom ifjúsági kórusában
Mint említettem, kórusba jártunk a beat-misék okán. A vegyes kart hallatlan türelemmel képezgette Tardy Laci. Különféle miséket vezetett elő. Dufay-vel kezdtük, majd szórakozásból hallás után szólamokra bontotta és lekottázta nekünk az afrikai népi elemekből építkező, s korábban már híressé lett Luba-misét (a 60-as évek elején keletkezhetett). A szólóénekeket az operaénekes Réti József, később Marik Péter szívesen vállalták. A doboknál afrikai diák ült.
1971-ben Scheiber Mátyás miséjét próbáltuk az átalakítás alatt lévő Mátyás-templom sekrestyéjében, amikor is bejelentettem, hogy megvolt az eljegyzésünk. Erre felkaptak a srácok és felhajigáltak a fejük fölé. A zsebeimben nem sok minden maradt.
Egyebekben nagyon szerettem a Scheiber-misét. Karakteres szép kórus. Furcsa kuriózum: Kodálynak ez a tanítványa egy afrikai énekgyűjtés során eltűnt, és többé sose került elő. Egyes vélemények szerint „rituális cselekmény áldozatává lett”. Fiatalon gyilkolták meg.
Csak sorolom merész kórusbeli vállalkozásainkat, melyeket – a főleg Bárdos-motetták éneklésén túl – betanultunk. Ilyenek esnek be: A. Caldara miséje, Ottó Ferenc (József Attila keresztapja) ütőkre komponált miséje, Sáry László és Sáry József egy-egy miséje. A koronát Schütz: Máté-passiójának a kórusbetétei jelentették. Nehezen fogtam fel, hogy minek annyi lamentáló szóló a passióban, amikor a zeneileg legszebb részeket a kórus adja elő. :)
Máig szeretem Schütz zenéjét.

4 megjegyzés:

Rozsa T. (alias flora) írta...

Egy csomó dolgot lehet megtudni a bejegyzéseidből, amiről nekem fogalmam sem lehetett... Mintha más, párhuzamos pályán mozogtak volna "bolygóink"...

mick írta...

Kedves Flóra!
Ennek jórészt az akkori propaganda az oka. Úgy tálalták a dolgokat, mintha semmiféle probléma nem volna: úttörőnek kedve mindig jó!
A korabeli vicc szerint életszínvonalunk a spanyolokéval azonos: Lopez, lop az, mégis jól élünk.
Diktatúra volt itt a javából.

Samu írta...

Schütz Máté passiójának kórusrészeit én is nagyon szeretem. (Sokszor énekeltem is a kórussal, amelybe jártam valamikor.)

mick írta...

A zárókórus magyar szövege így indul: „Téged áldlak, Jézus, aki érettünk fent a kereszt fáján kínhalált szenvedtél...”