1971, megint két víz között...

Leningrad, 1971 tavasza

Ebben a mélabús pózban az общежитие szobájában üldögélek, s H. Ida fényképez nagy tehetséggel... Tavaszodik Leningrádban, 23 éves vagyok és meglehetősen szerelmes... Azzal is tisztában vagyok, hogy a nagy szerelem bármilyen intenzíven lángol is, véget ér a tanév végével. Félévre vagyunk itt, az 5. év is eltelik lassan és szeptembertől vár bennünket az első munkahely!

A szerelemmel meg úgy vagyok, ahogy Zé is megfogalmazta egyszer: állandó jellegű állapot. A franciák úgy mondják: "coeur d'artichaut",  s mivel a kapcsolatok a felszínen maradnak többnyire még akkoriban, csapongunk, mint a lepke, virágról-virágra...Talán inkább magába a szerelembe vagyunk szerelmesek... Abba a lelkesítő, felemelő vagy porba taszító körhintába...

A fehér éjszakák idején se aludni, se dolgozni nem nagyon lehet. Egyszerűen nincs sötét, s ablakunkon sötétítő sem. Igy inkább csapatostól sétálgatunk a Néva parton, a Péter-Pál erődben, a Nyevszkijen... Egyesek gitároznak, énekelünk, előre is nosztalgiázunk... Érezzük, hogy ezzel vége életünk egy fontos időszakának.

Szegedre hazatérve prózai módon a vizsgák várnak ránk, bár Leningrádban is vizsgáztunk az ottani félévből. Be kell szereznünk az elmaradt előadások anyagát is.  Néhányan B. Mari barátnőmnél gyülekezünk össze a Balatonon. Mint az alábbi kép is illusztrálja, inkább a kellemeset, mint a hasznosat műveljük.

Szeptembertől a szentesi Horváth Mihály gimnáziumban vár az orosz-francia szakos állás.  Lakást is kell keresni, azaz egy albérleti szobát, melyet egy másik kezdő társammal osztok meg. Igaz, a szülői háztól csak 16-18 km választ el, de szeretném nagykorúságomat némileg biztosítani. Nomeg a bejárásból bőven elég volt gimnazista korom 4 éve alatt.
Egyik francia szakos kollégám 3 évre Lille-be megy magyart tanítani, óráit a megmaradt 3 veszi át. Heti 12 órás kísérleti osztályaink vannak angolból és franciából. Van két orosz tagozatom is. Francia tudásom a minimálisra olvadt a SzU-beli másfél év alatt. Szakdolgozatomat is a heti 34 óra mellett csapom össze (remélem, el is veszett valahol...)
A nagy fáradtság, a színvonalbeli követelmények középiskolai szintre zuhanása, a kisváros csendje és relatív magánya meglehetősen borús színekben sejteti a jövőt...