2011. október 24., hétfő

naplótöredékek 1969 ...




1969-ben (júliustól)kezdtem vezetni egy naplót, szép, nagy , tobzöld boritású vonalas füzetbe, és gyöngybetűkkel. Abból fogok "szemezgetni", bár nehéz lesz kiragadni az önreflektiv napi többoldalas bejegyzésekből,körmondatokból közérdekűbb részleteket... (az év első felében fiktiv elnemküldött, félig-meddig rajongó-elemző leveleket irtam napló gyanánt, egy nagyszerű szinésznek, akit félig-meddig ismerhettem szinpadon kivül is... de ezekből nem idéznék)

Szeged, 1969. július 4.

...két hétig éltem Szegeden -egyetemi éveim nem is oly régi színhelyén. és a két hét - mely elémhozta ugyanazt a tért - de már egész más időben - sok tanulsággal gazdagított. (s itt egyáltalán nem az orosz tanfolyam (értsd tanári továbbképzés) hasznáról van szó, ami tulajdonképpen ide visszakényszerített.) Találkoztam régi társaimmal,kik külső látszatra befutottak,mert itt maradtak, a szellem városában - és találkoztam önmagammal, aki szerencsére, még nem sokat változott, meg tudott őrizni magában jódarabot régi énjéből, amit persze nem is akart továbbvinni.... Én mindig meg akartam változni, de most rádöbbentettek a többiek, hogy igenis jó, hogy nem változtam, hogy még mindig olyan vagyok, mint egyetemista koromban. Ez lendületet jelent, érzékenységet, egy kis lázadó hangulatot és főleg befejezetlenséget. Csakhogy egyszer már mégis fel kellene nőni! Legalább önmagamhoz..


(Bármennyire is igyekszem megfeledkezni erről, egy tanár vagyok)(első tanári tablóképem)


Makó, 1969. julius 6.

Bertrand Russelt olvasva rádöbbentem egy izgató kérdésre. A kapott hittől eljutni a kételkedés útján a hitetlenségig viszonylag egyenes - de legalább is nyilvánvaló lehetőség. De ha a kiindulópont a hitetlenség (nem csak Istenben, általában)onnan hova visz az út? (...) Ha igaz, hogy a dolgok felfokozott, szélsőséges formáikban átcsapnak ellenkezőjükbe, akkor a hitetlenségből a kétely is tulajdonképpen egyfajta hithez vezethet?!

Mennyire nem bánnám! mennyire szükségem lenne egy kis bizonyosságra! Ezt keresem már évek óta, de azt hiszem téves utakon. De ha egyszer a "helyes út" mint olyan létezésében sem tudok "hinni"...

1969. julius 7.

Elolvastam egy cikket az ÉSből (Gyurkó színházat alapít. A 25.-t!)...Nekiestem a Nagyvilágnak (Sóhajok a színházi évadról, Szauder körmondatos, jól ismert de már-már elfeledett stílusában írt Petrarca gyűjtemény ismertetése. (...) Leforráztam a kezem. (... angoloztam egy kicsit az Essentil Englishből, a 65-ben már tanult anyagot ismételtem. Később előszedtem a szakdolgozatomat, és átolvastam, szem előtt tartva hogy, mit kell változtatnom, bővítenem rajta, hogy doktori disszertációnak jó legyen. Ha már így kell lennie.(...)...az előbb már franciát tanultam, a Mauger 14.leckéjét.., majd... a tanfolyamon tanult orosz dalokat kornyikáltam végig..
Mit kellene csinálnom? S milyen arányban?
Most pl vasalni fogok.
És akármit csinálok, azt hiszem, hogy valami fontosabb marad ki, s így mindenről "lemaradok"...

1969.augusztus 1

...megállni nem lehet, ha az ember megáll, akkor már - észrevétlenül - lefelé megy. Hát én ha nem is vágyom csúcsok meghóditására, de valami völgyi mocsárban se akarok kikötni.

1969. augusztus 5.

...Munka helyett a Maros parti strandra járok.

1969. augusztus 27.

Bármennyire is igyekszem megfeledkezni erről, egy tanár vagyok... brrrr. Ez igaz? Hát persze! Hiába néz mindenki "gyerek"-nek, be van írva a személyi igazolványomba is: foglakozása és szakképzettsége: középiskolai tanár.

1969. szeptember 7.

itt van nálunk kolléga-barátaim kisgyereke, hétvégére. Remekül érzi magát első pillanattól, mintha otthon lenne, s engem teljesen leköt. Imádom a gyerekeket!... Azt hiszem sokkal inkább vágyom egy normális családi életre, mint ahogy azt mutatom, s akár magamnak is be merem vallani. egyesek már ijesztgetnek is, hogy eljár felettem az idő -a 26 közeledik a 30-hoz.

1969.szeptember. 11.

holnap hajnalban utazom Pestre, éjszaka tovább... Moszkvába. Csak november elején jövök vissza. Nem tudom, milyen lesz, de túlságosan nem lelkesedem. Majd - novemberben - utólag beszámolok.

1969.november 11.

(kár volt nem elvinni a naplót Moszkvába, így utólag nagyon nehéz írni)

... az oroszba remekül belejöttem. S két évi kiéheztetés után végre hozzájutok egy kis magyar (azaz irodalom) tanításhoz is.... A "Színház" jónak találta a cikkemet,(abszurd drámákról) lehet hogy rövidítve közlik, s ami fő: megbízatásokkal láttak el. (A szegedi színház munkáját kell figyelemmel kísérni, s tudósítani őket...)

1969.november 12.

egy nagy filmélményem volt Moszkvában: Zsivoj trup.(Élő holttest) Tolsztoj irta, de dosztojevszkijül.(!) És Batalov csodálatosan játszik (rossz szó,létezik, "van" benne.)

1969.november 19.

Vásárhelyen továbbképzés - elszaladtam a Múzeumba, meglepetésemre Picasso grafika és kerámia kiállítása fogadott (különösen tetszett az egyáltalán nem picassoi, de lenyűgözően hatásos 1909-es "A bolond" és az Őszi Tárlaton is néhány kép megragadott. Csak azután illúzióromboló volt egy piszkos-legyes bisztróban rántott májat ennem.
K-val (kolleganő) vettünk egy-egy ujjatlan fehér köpenyt, és nekem már nem volt miből, igy csak ujjongásommal kisérhettem Simone de Beauvoir, "legkedvencebb" írónőm 20 éve fordításra váró, "A második nem"-jének felfedezését egy bódéban. K. megvette,, de egész úton kisajátítottam.
...Most orosz dolgozatokat javítok - fordítás magyarra - telistele helyesírási hibákkal!)

1969.november 25.
olvasom B-t és minden sora jólesően igazol -végtelenül megnyugtat, hogy mindaz, amit "érthetetlennek", illetve az átlagtól elütőnek találtam magamban, nála igazolást nyer...

1969. december 4.
B-t befejeztem - nagy elégtétellel s kis keserűséggel; a "gátak" nagyon is vannak - és nem én állítom fel őket. Évezredek tették és nehéz ledönteni, különösen akkor, ha senki se segít. És nem is segíthet!

u.i.lehet, hogy nem ismerve fel a kikötőket, áthajózom rajtuk?

1969.december 9.

...nem tudok azonosulni azzal az "én"-emmel, ami mások szemében vagyok: tanár... A magánéletemben is a tanárt keresik, sőt örökösen (társadalmi közszokásból) bírálják bennem. És ez elviselhetetlen. Mert egyre jobban gyűlölöm magamban: a tanárt. És nem akarok csak tanár lenni! Legalábbis a hagyományos értelemben. Én e m b e r akarok lenni.

..a téli szünetben számlálóbiztos is leszek... aki házról-házra jár adatokat gyűjteni a népszámláláshoz.

de előtte néhány napra felrándulok szigetemre: Pestre.

1969.december 10.

orosz szakkör után, 3-ra szavalóversenyre voltam hivatalos....mint zsüritag, s ott végigszenvedem több mint 30 "utolsó harcos"-t, s csak egyszer véltem hallani a "szavalat" mögött József Attilát, érzelmet és értelmet, drámai erőt és líraiságot - egyszerre és helyes arányban.Könnyek gyűltek a szemembe. Magam se tudom miért.Ezt a gyereket tanítom magyarra....Minden órámon tudom a jelenlétét, mert jelen is van mindig - aktivan. Talán ilyen pillanatokért érdemes dolgozni.... DE... nem az én munkám eredményeként szavalt jól. és hány gyerekről lepereg, visszapattan minden építgető törekvésem és erőfeszítésem. A pályám paradoxonai nem tudnak szórakoztatni - legalábbis egyelőre. Csak legyűrnek s élvezik tehetetlenségemet.

1969.december 14.

viszatérek egy színházi közvetítés kapcsán a december 4-i u.i.hoz:"lehet, hogy nem ismerve fel a kikötőket, áthajózom rajtuk?"

Szép Ernő tudatosan álmod(oz)ó hőse mondja a Lila ákác c darab végén: Boldog voltam, csak nem vettem észre. " A felismerés késői, de igazolja egy korábbi tételem is a "boldogságról" - ami akkor tudatosul, ha már elveszítettük.-

A Szinház. Hát igen, változatlanul és szenvedélyesen érdekel. Ma döbbentem rá igazán:a tévében épp a makói országos pedagógia konferenciáról sugároztak egy riportfilmet és én közben a Rádió Szinházi Magazinját hallgattam. - Anyu rám is szólt: "Miért nem a hivatásoddal kapcsolatos műsort nézed?" Miért? Mert esetlegesen vagyok pedagógus. S a színházhoz több fűz, mint rajongás. Mintha minden odahúzna.

1969.december 20.

"KIVÁLÓ OKTATÓ ÉS NEVELŐMUNKÁM ELISMERÉSÉÜL RENDKIVÜLI FELJEBBSOROLÁSBAN RÉSZESITETTEK" havi 150 Ft többletet jelent, tőkepénzes lettem, 1800-zal.

Egyébként a tévében könyvismertetés van. Benedek István épp most húzta le a sárga földig Beauvoir könyvét. - főleg téves általánosításai,,áltudományossága, és nő- és férfiutáló szemlélete miatt, ami szerintem félreértésén alapul.-
Most egész más jellegű olvasmányélményem van: a Gabi Somogyi Tóth Sándortól. Röhögök és közben sirok a kölykön, saját gyerekkoromon. -"

17 megjegyzés:

Samu írta...

Jó ez fényképed. Jól állt Neked ez a frizura. :-)

aliz2 írta...

valóban! ez volt a kedvenc. (még anyukém is igy kedvelte), de nem tartottam ki mellette, még ebben az évben levágattam rövidre... (azért úgy is jobban állt , mint most!:)

Samu írta...

Szegény lányok a tablón! Mindegyiknek hogy "kitekerték" a nyakát! Akkoriban ez volt a divat, hogy mindenkit így állítottak be a tablóképhez. Sok régi tablón láttam ugyanezt. Szerencsére a mi időnkben (a 70-es években) már nem volt ilyen merev a beállítás.

aliz2 írta...

régen minden merevebb volt, most meg túl laza! nem?

klaribodo írta...

Itt is annyi minden, Gyurkó, moszkvai Taganka (vagy Málij Tyeatr?), Beauvoire több bekezdésre való megjegyzést hozott volna elő. Most csak egy kérdés: ha megállunk, utána lefelé megyünk...Biztos ez?

stali írta...

akimoto kérdése bennem is felmerült. Annyi megoldás létezik! Nem kell mindig előre futni, ami mellettünk van, vagy épp elhagytuk már, lehet, többet érdemel ennél.

rhumel írta...

"..Mit kellene csinálnom? S milyen arányban?
Most pl vasalni fogok.
És akármit csinálok, azt hiszem, hogy valami fontosabb marad ki, s így mindenről "lemaradok"..." -ezt írod.
Így volt velem is, régen- most inkább megállok, nekem ez nem jelenti a lefelét. Inkább valamiféle jutalom-időt, percet, pillanatot a világra való "bölcsebb" rácsodálkozásra?
Annyit kellett már előrefelé rohanni, menni, előrejutni. Elég, már meg szabad állni, nem? Ez jó az öregségben, alibi, hogy ne csináljunk épp semmit- és akkor le se maradunk semmiről:)))
(Különben meg vasalni utálok:)

aliz2 írta...

rhumel 26 évesen másképp kell látnunk ... ez csak természetes! v. ö. Ady: Már már megállhatok most mr minden emlék... tartalmas élet után valóban meg lehet állni... node az elején nem!!! és annál inkább lehet később megállni, minél tartalmasabb volt...
De ez a bejegyzés egy az egyben 1969 -ben iródott (és élődött:) amikor a pályám elején és 26 éves voltam ("csak"- bár akkor nem érezhettem eléggé ezt a "csak"-ot)
egyébként azt monják (Poppernél olvastam, többször is), hogy nem szabad maradékokat hagyni az életszakaszainkban. Halni is csak annak nehéz, aki nem élt értelmesen.

aliz2 írta...

akimoto, stali nektek is fentit mondanám, de nagyon elgondolkodtat, hogy ennyire , s ennyien másképp látjátok... töprengek, most, 68 évesen,(is:) amikor úgy látom, hogy az eltelt idő ellenére se merek "megállni", VAGY CSAK LELKIISMERETFURDALÁSSAL,(lehet, hogy a "maradédokok" miatt?) CSAK AZ A KÜLÖNBSÉG, HOGY nem látom egyértelműen haladni a világot közülöttem, tehát a reláció megváltozott...

aliz2 írta...

akimoto:"ha megállunk, utána lefelé megyünk...Biztos ez?" nem IGY gondoltam, hanem

"megállni nem lehet, ha az ember megáll, akkor már - észrevétlenül - lefelé megy"

tehát MÁR skkor, vagyis a megállással egyidőben, HA feltesszük, hogy alattunk, körülöttünk minden előre megy .... (?) no , ez az, amiben időközben elbizonytalanodtam!:) !

mick írta...

Aliz: egyáltalán nem biztos, hogy minden előremegy, ha állunk. Sajnos vannak visszafelé menő dolgok is.
Sokaknak: egy keleti bölcs szerint velünk európaiakkal az a baj, ha ülünk, akkor gondolatban már állunk, ha állunk, akkor már megyünk, ha megyünk, akkor már megérkeztünk. A jelenben maradás volna helyes. Amikor ülünk, akkor üljünk, amikor állunk, akkor álljunk, amikor megyünk, akkor menjünk. Talán nem is az a lényeg, hogy fontosabb dolgok után loholjunk, hanem az, hogy amit éppen teszünk, abba „beleálljunk” teljes valónkkal.

aliz2 írta...

mick - ez most forditva iróddott le nálad

"egyáltalán nem biztos, hogy minden előremegy, ha állunk"

mint nálam...

borzasztó, hogy ennyire félreérthető vagyok...(?)

egyébként tökéletesen igazad van illetve annak a keleti bölcsnek. Én is hajlok affelé, egyre inkább! mint jeleztem is némiképp...) A Ji Csing is mindig óvatosságra, legfeljebb kis lépések megtevésére ösztökél...
És ez valban életkortól független elv lehet...

aliz2 írta...

tehát a biztonságs kedvéért:
"egyáltalán nem biztos, hogy minden előremegy, ha állunk"

én nem erre, hanem arra gondoltam, hogy:

ha minden előre megy (körülöttünk) és mi ebből ki(sz)állunk, akkor szükségképpen 2efelé" azaz visszafelé megyünk, viszonyitva a környezet előrehaladásához (pesze , ha az sem megy előre netán hátra, akkor dől ez a képlet!:) (akkor jobb kiszállni (ha alehet), vagy legalább leállni)...csak ez akkoriban lehet, hogy fel se merült bennem?

aliz2 írta...

tehát a biztonságs kedvéért:
"egyáltalán nem biztos, hogy minden előremegy, ha állunk"

én nem erre, hanem arra gondoltam, hogy:

ha minden előre megy (körülöttünk) és mi ebből ki(sz)állunk, akkor szükségképpen 2efelé" azaz visszafelé megyünk, viszonyitva a környezet előrehaladásához (pesze , ha az sem megy előre netán hátra, akkor dől ez a képlet!:) (akkor jobb kiszállni (ha alehet), vagy legalább leállni)...csak ez akkoriban lehet, hogy fel se merült bennem?

mick írta...

Azt hiszem, értelek. Én azt szerettem volna elmondani, hogy a tőlünk független valóság „lépései” olykor nem előre haladnak, hanem akármerre. Oldalt,rézsút, vissza, fel, le a tér bármely irányában. Egyébként is az egyik legnehezebben fogható valami, merre van az előre.
Tán az általam vallott értékek mentén. Tán a közjó mentén...
Üdv Mick

aliz2 írta...

mick, nagggyon igazad van!:) hogy ezt igy kifejtetted most, ezért érdemes volt visszaakanyarodni a témához! persze, hogy semmi se lineáris és egyértelmű... egyszerű is lenne! És milyen igaz ez is:"az egyik legnehezebben fogható valami, merre van az előre."

most eszembe jutott, mint annyiszor, Illyés Gyula Ódája a törvényhozóhoz :

"...mert nincs szabadjegy
jól haladni a korral;
mert van, amikor – hány a példa! –
a néma szólal,
az iszkol, aki űz,
makulátlan a céda,
mocskos a szűz."

mick írta...

Ez jó!