Váltás éve

1992. Ez az év úgy kezdődött, hogy az egyik szegény tárcától a másikhoz mentem, ahogyan arra a leginkább szükségem lehetett.
Mert ugye míg korábban volt iskolás gyerekem, az oktatáshoz símultam és igyekeztem a bérfejlesztéseket tisztességesen hajtani végre, a továbbiakban az akkor pont népjólétiként működő, az egészségügyet és - minden célzatosság nélkül, ugyebár - a szociális ellátást is felügyelő másik templomi egér szolgálatába szegődtem. Rövidesen kiderült, erre minden okom megvolt. Némi szívműtétet helyeztek kilátásba, s ha már az jön, jobb a tűzközeli állapot. De az még messze van, most 1 éves az első számú unoka, és a kisebbik leányzó morzsányit megkésve igencsak megkamaszodik. Bár még az év első felében előbb a sikeres nyelvvizsgájának örülhetünk, de ősztől épp ezért (ugye, nyelvórára már be sem kell mennie) rengeteg ideje lesz kialakítani a maga sajátos életvitelét, párhuzamosan az iskolai követelmények fellazulásával. Mit mondjak? Nem úsztuk meg szóban forgó kisebbik kamaszkorát.
Persze ebben az évben is van jó is, rossz is, mindennapok és ünnepek egyaránt.
Nagyon szép nyaralásunk a Tátrában, a június végi hógolyózás a Jasnán, gerinctúra és gleccsertó.
Számomra a munkahelyi váltás pihenést hoz, nyugalmat - igaza volt az új főnöknek. Nem lesz rózsaszínebb, de mindenképp nyugalmasabb. A csapatunk valódi kis közösség, a munka színesebb, és mert épp nincs könyvelőnk, hát csinálhatom azt is - boldog vagyok. És persze bérezhetek is, itt a sok kis aranyos humán vállalkozáska is ügyfél, a normatívába beépítendő fedezet számítása csupa nyalánkság.
Otthon is szeretet van, békesség, ebben az évben még egészség is, a kamaszlány kamaszságát meg néha aggódva figyeljük: elmúlik? De nagy bajokat nem okozott, még magának sem.
Jó volt ezt az évet felidézni.