Gyerekkorom kedvenc étele volt a mákosguba. Természetesen kifliből készítve. Ha megkérdezték, hogy mit kérek a születésnapomon "ünnepi ebédként", mindig azt kértem. Karácsonykor is mindig mákosgubát ettünk dec. 24-én délben. (Ez azóta is így van.) Még ma is nagyon szeretem. A sütemények közül gyerekkoromban a puncstorta volt a kedvencem. A csokitortát soha nem szerettem. Ma sem. Csak udvariasságból ettem meg, ha valahol vendégségben azt adtak. (De közben szenvedtem. Ma is.) A fagyik közül gyerekkorom óta a vanília a kedvencem. Annak idején gyakran ettem még rumosdiót is. Az is finom, de manapság csak ritkán és kevés helyen lehet kapni. Szeretem még a puncsos fagyit is, de a vanília viszi a pálmát. Kislány koromban nagyon szerettem még az "estikét". Hasonló volt, mint a babapiskóta, csak kerek. Gyerekkoromban kb. 8 cm volt az átmérője, és 1 Ft-ba került. Cukrászdában, presszóban lehetett kapni. Azután egyszercsak eltűnt. Néhány évtized múlva újra előkerült, akkor kb. másfél centis volt az átmérője, és nem egyenként, hanem valamennyi dekát zacskóban lehetett kapni élelmiszer-üzletekben, a kekszes részlegen. Manapság már sehol sem látom.
Hogy mi volt, amit nagyon nem szerettem gyerekkoromban? Visszatérve az előző bejegyzésemhez, a selmecbányai táborhoz: hát ott nagyon szenvedtem, amikor sztrapacskát kaptunk ebédre. Azóta sem szeretem. És a másik "szörnyűség" volt számomra a táborban, hogy hétköznapokon tejeskávét kaptunk reggelire. No, engem mindenféle kávéval ki lehet űzni a világból. (Azóta is.) Úgyhogy kínszenvedés volt ott minden reggel a tejeskávé. Csak vasárnap kaptunk kakaót reggelire.
16 megjegyzés:
Kifliből, persze, de fahéjas porcukorral :)
(Ez volt az öntött kifli)
Én fahéj nélkül kérem szépen. Rászórás: cukor+mák összekeverve. Egyébként csak azért hangsúlyoztam ki, hogy kifliből, mert hallottam már olyat, hogy van, aki ún. gubatésztából készíti. Nem tudom, hogy az milyen, de nem is fogom kipróbálni. Az anyu mindig azt mondta, hogy az borzasztó. Úgy emlékszem, hogy ő egyszer üzemi konyhán evett olyat, de nagyon nem ízlett neki, pedig a "normál" gubát ő is nagyon szerette.
Félreértések elkerülése végett: a fahéjas porcukor a cukor+mák helyett. Nálunk mákos csak tésztából meg bejgliből készült :)
Mákosguba csakis kifliből, igen! :) (egyébként a diósguba is nagyon finom).
Nem is tudom... ezekből a mai kiflikből nem annyira csakis...
Aha! Gabi, akkor a Tiétek a mák nélküli mákosguba? :-)))
A miénk öntött kifli volt, nem mákosguba :)
Mákosgubát mi sose ettünk, csak mákos metéltet. A kiflire vaniliakrémet öntött Anyu, és baracklekváros tojáshabbal a tetején átsütötte.
Akimoto! Nem volt az úgy nagyon édes?
Samu, nagyon édes volt, de mi úgy szerettük. A tojáshab tetejére kristálycukrot is szórtunk sütés előtt, hogy szebb színe legyen.
Húha! Még azt is rá? :-) No, ez nekem már túl sok lenne az édesből. (Jó, persze tudom: mindenkinek más az ízlése, csak nekem ez már túl geil lenne.)
Na, akkor beállok én is a mákosguba-rajongók táborába, de alfaj leszek: gubakifliből készítettük és úgy is nagyon finom volt. Ma is létezik gubakifli, a gyengébbek kedvéért be is van rovátkolva, hol kell másfél centis darabokra vágni.
Azt viszont el sem tudom képzelni, hogy év közben egyek mákosgubát, az csakis és kizárólag Szenteste napján érvényes. Júliusban? Mákosguba???
Nagyon jó az februárban is, születésnapra! :-)))
Ez a rovátkolás nagyon tetszik. Hahaha! Egyébként én szoktam máskor is enni gubát, nemcsak "ünnepi ebédként", hanem amikor éppen arra van gusztusom. Nincs az szigorúan naphoz kötve. Tényleg, most már régen ettem. No, talán a jövő hét végén! :-)
Az Estikét nálunk dédnagymamám sütötte. A receptje megvan, elküldöm, ha kell. (A közepére nem mazsolát, hanem otthon befőzött narancshéjkockákat tett.)
Köszi, de nekem ez az igazi estike, amilyet a képen látsz. Mindenféle töltelék nélkül. Csak sima piskóta és a tetején a hab. Minél szárazabban és minél kevésbé édesen. :-)) Ilyen volt gyerekkoromban is, csak nagyobb átmérőjű. (Egyébként köszi a recept felajánlását, de én úgysem állok oda sütni. Az nem az én világom.)
Megjegyzés küldése