Amit szerettem és amit nem

Nem leszek valami összeszedett, csak ahogy jönnek az emlékek sorba, mondom (illetve írom).

Amikor elolvastam a témát, az első, ami beugrott: tejleves. Imádtam, ma is szeretem, ha anyu főz néha. Én soha nem főztem, pedig irtó egyszerű: tej és víz felfőzve, bele a levestészta (cérnametélt), kis cukor, esetleg vanília ízesítésnek. Rengeteget meg bírtam enni belőle.

A mákos bobájka nálunk is kifliből készült, mindig tejjel öntöttük le, aztán jöhetett a cukros mák. Ettem már igazi gubatésztából is, de a régi kifliből tényleg jobb. A mai kiflikből nem valószínű, hogy rávetemednék, hogy készítsek, inkább sütök hozzá saját kiflit, abból finom.

Világéletemben szerettem a sztrapacskát, ma is imádom. A legjobb juhtúróval, bár gyerekkoromban ahhoz nemigen jutottunk hozzá. Ettük viszont párolt káposztával túró helyett.

Szintén gyerekkori emlék a cinke. Na nem a madár :-), hanem a nagyon egyszerű paraszti étel krumpliból és lisztből. A tetejére sok hagyma (paprikás olajban).

Nagyon szerettem a paradicsomlevest, amit anyu hasonlóan főzött, mint a menzait főzték, csak persze annál ízletesebb és sűrűbb volt. Én is tőle tanultam, és a családom is nagyon szereti.
Ha már leves: paradicsomos krumplileves. Valami isteni íze van, kicsit savanykás, kicsit édeskés.
Aztán jöhet bármikor a palócleves is, a legritkábban bárányhúsból, inkább sertésből vagy pulykából, ami akad otthon. Az ún. savanyúlevest is nagyon szeretem, ezt belsőségekből kell főzni, tejfölös rántással, kevés ecettel, amitől savanykás lesz. Kell bele kockára vágott krumpli is. Aki szereti a tüdőt, vesét, májat, az ezt is imádni fogja, szerintem :-).
A káposztás paszulyról meg ne feledkezzünk. Tipikus szabolcsi étel, babbal, savanyú káposztával és füstölt sonkával.

Vacsorára apu gyakran sütött (és süt ma is) lapcsánkát. Néha én is készítek, de olyan finomat sosem tudok, mit amilyet apu süt, úgyhogy előszeretettel járok hozzájuk vacsorázni, ha épp ő a soros a konyhában.

Hétvégén sokszor kaptunk reggelire héjában sült krumplit, amit felmelegített olajba mártogattunk, sóztunk, sok savanyú káposztát ettünk hozzá és teát ittunk. Manapság már ínyenckedem, és olvasztott vajjal eszem, néha meg tejföllel, de hagyományosan a legfinomabb. Csak valakinek bő egy órával korábban kell kelnie hozzá, ez általában anyu volt, de sokszor apu is besegített, hogy meleg reggelink legyen.

Szívesen ettük/esszük a túróval töltött zsemlét is. Nekem az édes túrós ételekbe nem kell kapor, bár megeszem, ha olyat tesznek elém, de jobb szeretem kapor nélkül. A zsemlét is. Inkább mazsola legyen a túróban, mint kapor.
Ha már túró: a túrós tészta csak sósan, sok pirított szalonnával. A túrógombóc viszont édesen, bár azt gyerekkoromban nem sűrűn ettünk. A túró rudi pedig még mindig a pöttyös. Amikor gyerek voltam, a kakaósat nagyon szerettem (barna pöttyös volt a papírja, tán zölddel írták rá a nevét?), most csak a natúr, lehetőleg az étcsokis változat, de azért a tejcsokis is jöhet. (Persze lokálpatrióta vagyok, szabolcsi révén nyilván az eredetileg mátészalkai túró rudiért rajongok. Na meg az íze miatt is.)

Káposztás tészta szintén sósan, illetve fekete borssal, szóba sem jöhet édesen.

Ami még eszembe jut: téli fagyi (hogy mit szerettem rajta, nem tudom), tutti frutti (alig bírtuk leszedni róla a papírt), kis üvegben limo por (vagy mi volt a neve) - mindig beleragadt, mert összenyálaztuk.

Amit nem szerettem: kovászos uborka, cékla - ezeket ma sem eszem meg. A rántott karfiolt viszont most már szeretem. És a tökfőzeléket is szívesebben megeszem, mint gyerekkoromban. Paradicsomos káposztát viszont nem vagyok hajlandó enni.

Ha eszembe jut még valami, majd jelentkezem :-).