Az ember elmélázik ezen a gondolaton…. Mi lett volna, HA!...
Ha a nagymamám sárga lett volna… ő lett volna a villamos… de legalábbis kínai milliomos…
Hiszen csak egy betű különbségen múlik az élet… és mást jelent… sőt akár egy ékezeten is múlhat…
hallgatod a sírásóm vagy hallgatod a sírásom… nem mindegy…
Játszom egy gondolattal… és játszik velem egy gondolat… (ugye ismerős)…
De nézzük az én életemet…
HA…
anno nagy „F” lett volna az osztálynaplóban a nevem mellett, akkor lehettem volna kirakatrendező, ötvös, vagy elektrotechnikus… de mivel nagy „É” volt ott, „csak” szakács lehettem (majd 1969-nél megírom, hogy is történt)….
HA…
Az első feleségem nem azt teszi, amit tett (1977-es történet)…
Ha a második feleségem nem azt teszi, amit tett (1988-as történet… majd megírom, ha az kerül sorra)…
Ha a harmadik feleségem nem azt teszi, amit tett ( 1989- 1999 között… és ha sorra kerül ezt is megírom)…
Ha az élettársam nem azt teszi, amit tett (2000-2003 között… szintúgy)…
Ha a negyedik feleségem nem azt teszi, amit éppen tenni készül… (és lehet, hogy ezt soha nem írom már meg)…
Akkor talán boldog ember is lehetnék…
Nem vagyok az… talán voltak boldognak mondható időszakok az életemben… de rájöttem az elmúlt napokban, hogy csak önámítás volt… káprázat, álmok, tervek…
amik sec perc alatt dőltek rommá…
amit páros lábbal tiportak a sárba…
Szóval…
Belegondolni sem merek abba… mi lett volna HA…
Ha bedöglött egy zár, tudom, hol van a csavarhúzó…
Ha eldugult a csap, meg tudom javítani…
Ha leégett egy edény, ki tudom sikálni…
Ha kiégett egy égő, ki tudom cserélni…
Ha lázas vagyok, tudom, hogy hol van a csillapító…
Ha megcsípett egy rovar, tudom, hol a krém…
Ha szomjas vagyok, tudom, hol a vízcsap…
Ha éhes vagyok, tudom, hol kapok kenyeret…
Ha lerobbant a motorom, hívhatom a mestert…
Ha elromlott a mosógép, tudom, honnan hívjak szerelőt…
Ha beszorultam a liftbe, van, aki kimentsen…
Ha elrontották az életem, ugyan kit hívjak, hogy segítsen?...
7 megjegyzés:
Kedves Pacemaker, Te magad vagy a "szerelő"...
Néha ugyan nem jut idő önmagunk megszerelésére, meg néha nem is látjuk értelmét, sőt elhisszük magunknak, hogy na ezt aztán -helyzettől függően: ő/ők, ti/mi/én jól eltoltuk, elromlott, pocsék lett, szóval nincs aki rendbehozza, főleg nem mi magunk, na neee!
De Te jó szakács vagy, ráadásul egy vidám, sokszínű, érdekes fickó (itt a blogban úgy látni:, van Benned rengeteg energia. Neked, főzőművész, pont Neked tudnod kell, nincs elrontott étel. Valahogy, valami fifikával még ehetővé varázsolható,ugye? Ja, háűt nem pont az lesz, amit főzni akartunk... De ami szépen zajlik, nem kíván szerelőt, az se az álmok mentén alakul, hidd el.
Csak egy betűcsere hogy étel, vagy élet, hát akkor az se szúrható el végleg!!!
Bizton tudom, Te "megszereled" a magadét. Mi meg itt asszisztálunk, jó? Hátha ez segítség...?
Köszönöm kedves szavaid...
Alapvetően egy nyitott, barátságos, vidám emberke vagyok... mindenki így ismer...
pedig nem volt egyszerű az eddigi életem, aki olvasta a blogomat az elejétől fogva, az tudja... egy tucat embernek elég lenne az a "dózis", amit "végigjátszottam"...
de most magamba zuhantam... és mellé estem...
próbálom kirángatni magam a víz alól... lassan már a hajamnál fogva... de sajnos túl sokan vannak azok, akik keményen nyomnak lefelé (főleg a magánéletemben)...
Tele vagyok hibákkal, és rossz tulajdonságokkal... tudok róla... de emberből vagyok gyúrva...
Tudod...
22 évesen azt mondtam, nincs gond... simán nyitottam új kapcsolatra, és felneveltem (majdnem) egyedül a lányomat...
33 évesen majdnem beleőrültem... de ott voltak a gyerekek, tartanom kellett magam... és bő egy évig voltam egyedülálló háromgyerekes apuka... de felneveltem őket...
44 évesen sem pánikoltam be... de volt előzménye, tudtam mi fog történni...
48 évesen csak ültem az ágy szélén... és bambán néztem, ahogy a cunami végigsöpör az életemen... próbáltam nyitott maradni, de nem volt egyszerű... fél év kellett, hogy kimásszak a pánikbetegségből... netes barátok segítettek (csak akkor mentem ki a lakásból, amikor már végszükség volt, de menekültem vissza a csigaházamba szinte azonnal)...
most 56 éves vagyok...
küzdök azért, amiért már többször megküzdöttem keményen, amit talán megérdemelnék ennyi év után (a blogomban végigkövethető... és nem véletlen, hogy hónapok óta nem írok oda semmit)... ...
de most úgy néz ki, olyan erővel állok szemben, ami meghaladja az én erőmet...
küzdök... naná... a végsőkig...
de fogytán az energiám... fáradt vagyok... nagyon...
Kedves Pacemaker! Látszik, hogy most nagyon magad alatt vagy. Egyet tudok mondani saját tapasztalatból: amiért érdemes, azért harcolj foggal-körömmel. Amiért nem, azt hagyd a fenébe. Még egy: bármi történt is, nem csak egyedül te vagy a hibás.
pacemaker: Empátiával olvasom küzdelmeidről szóló beszámolódat. Reménytelenül nehéz, és talán nem is szabad kívülről igazságot osztani. Nem is akarok: Hívőnek azt mondanám, hogy tegye Isten kezébe az összes gondját, hogy Ő elrendezze.
Nem hívőnek meg azt, hogy nyissa ki a tenyerét, és engedjen el minden gondot ujjai közül. Próbálja meg reálisan felmérni, fefedezni azokat a valóságelemeket, melyek mindenek ellenére széppé tehetik életét.
Együttérzéssel:
ez olyan sznobnak fog most hatni, de nem annak gondolom - SŐT!
Ahogy olvastalak olyan Bergendys hadd főzzek ma magamnak érzeteim lettek......
Amíg te élsz, és amíg az egészséged megvan, addig tudod, hogy biztosan van még dolgod e világon. Ezt kell megtalálnod, és emiatt kell tenned amit kell. Úgy gondolom.
Hogy nem könnyű, azt mindannyian tudjuk.
Köszönöm mindenkinek...
minden hozzászólásból tanulok egy kicsit...
most elutazom (elutazunk) pár napra, megpróbálom a gőzt kiengedni az agyamból, erőt gyűjteni... kicsit pihenni...
sok minden fog eldőlni (talán) ebben a pár napban... hosszú beszélgetések lesznek...
semleges pályán fogunk "mérkőzni"... ez talán segít, hogy helyrebillenjenek a dolgok...
Megjegyzés küldése