Egy csésze Omnia

Orosz megszállásunknak, (felszabadulás) a 30. évfordulója ez az év. Hirtelenjében két érdekesség ötlik eszembe.
Az egyik, az LGT 30 éves vagyok c. darabja, mely utal a szocialista évtizedekre. E darab betétdalainak is a zseniális Adamis Anna a szövegírója. Legalább a Hány cédula az élet c., valamint a Mi is leszünk szenilisek c. nóta szövegére hadd emlékeztessek.
A másik kulturális esemény, mely ugyancsak a 30. évfordulóra született: a „30 év” - a felszabadulás utáni magyar irodalom legjelesebb alkotásai 1980-ig; a Magvető jelenteti meg (a Szépirodalmival közösen). Nem tudom, hány kötetet dobtak piacra arany védőborítóval.
Ám mindezek eltörpülnek azon tény mellett, hogy megszületik Zs. lányunk. Mikor máskor született volna meg, mint éppen április 4-én. (A tárgynapon elsőként született jutalomban részesült, a miénk maga volt a jutalom.) Lám, van mit ünnepelnünk ezen a napon!
Kispestről indultunk a Knézich utcai szülészetre. Du. négy, fél öt táján jön ki a nővérke egy pólyával, és kérdez engem, folyosón sétálót: Én volnék-e Gy.M. Igenlő válaszomra a kezembe ad egy pólyást: ismerkedjem meg lányunkkal. El voltam bűvölve. Rövid ismerkedés után elvitte a szabályosan született kis emberkét. Immár két lánykánk volt.
A nagyobbik, akkor alig kétéves lányunk – nagyanyja (mamika) jóvoltából – számos gyermekdalt és népdalt is ismert. Boldogan, még selypesen, de igen határozottan és öntudatosan fújta a Gólya, gólya, gilicét, az Egy kis malac röf, röf, röföt, A kis Bencét. Jó hallása volt, és szeretett is énekelni. A nagyi pedig sokfélére tanítgatta, amikor eljött átvenni tőlünk egy, két, majd az egyre több unokát.
Zs., a kis második, hamar megszokta környezetét. Szabályos kisgyerek volt. Egyetlen furcsaság árnyékolta be csecsemőkorát. Hamarosan még egy újabb testvérke jelentkezett, ezért rá kellett szoktatnunk a tehéntejre és a cumisüvegre. Talán ezért is fordult elő, hogy évekig lógatta a szájában a Chicco-palackot Chicco csecsemőhordozójában elüldögélve.
Nagy valószínűség szerint abban az évben vettük szögletes Kienzle elemes falióránkat is, mely változatlan szorgalommal rója köreit – immár 36 éve.
Most, 2011-ben is megvan még a belvárosi Régiposta utcában az az iroda, melyben dolgoztam annak idején a Népművészeti V. ellenőrzésén. Az üvegezett vaskapu ugyanaz, az épület karbantartott fémdíszei is. Négy íróasztal mögött róttuk a jelentéseket, készítettük az elemzéseket. A sarokban főtt a kávé az Autopress elektromos főzőben. Minden irodában volt egy négyszemélyes főző, melyet műkőlapon tartottunk, hogy nyugodtan aludjon a gondnok is, aki egy személyben a tűzvédelmi megbízott is volt.
Különösen télen volt hangulata még félhomályban megérkezni a központi-fűtött irodába, ahol az első érkező feltette a kávét. Most is az orromban érzem a légtérben szállongó Omnia-párák illatát. Komfortérzést adott ez a megszokott aroma.
Ott tartottam, hogy az ellenőrzésen dolgoztam. Ma már nem könnyű visszaszámolni, mikor milyen beosztásban dolgoztam. 1990-ben összeszedték a korábbi részletező munkakönyveket, s az új nem tartalmazza a funkcióváltozásokat időrendben.
Engem az segít az emlékezésben, hogy amikor az ellenőrzésről elkerültem, volt osztályom meg akart jutalmazni. Kérték, hogy írjak fel öt olyan tárgyat, melyekre vágyom, és melyeket képesek megvenni nekem búcsúzóul. Felírtam az ötöt. Persze a trükk az volt benne, hogy egyet vettek meg az ötből, így annyi volt benne a meglepetés, hogy nem tudtam, melyik lesz a nyerő a felsoroltakból. A Magyar értelmező kéziszótárra esett a választásuk. No, ez a könyv máig használatban van. Mivel 1980-ban nyomták, bizton állíthatom, hogy ekkor szűntem meg ellenőr lenni. (Később vezetőként visszatértem.)
Feleségem 1975-ben a Röltex állományában leledzett. Mivel szült, persze gyesen volt. Élvezte annak valamennyi szépségét, és megszenvedte az állandó otthonlétből adódó valamekkora elszigeteltséget. Azért jól elvoltak a virágos, homokozós udvaron, ahol biztonságban játszhattak a gyerekek.