Ne ijedjetek meg, de kb. így néztem ki 1960-ban, a hatodikkal végezve, a hetedikbe lépve. Még arra is emlékszem, hogy ez a pulóver fehér volt és nyakán kék a csík, kék színű kis csokor a szív fölé hímezve... Akkoriban sokáig kellett a ruháinkra vigyázni, nem volt nagy választék és így csábítás sem... A képet fényképész csinálta műhelyében, nálunk még elképzelhetetlen luxus volt a házi fényképezőgép. Etelka néninek így még sok munkája akadt, hetekig kellett várni a gondosan retusált fényképekre.
Ötödikes koromtól rengeteget rajzoltam, miután "felfedezett" (magam előtt is) rajztanárnőnk, Tóth Emma, és hetenként egy délutánt a rajzszakkörben töltöttem. Kiállításokra is vitt bennünket a környező városokba, a vásárhelyi Őszi Tárlat pl. nem maradhatott ki a programból. Hihetetlen formáló ereje volt ennek az időszaknak: azóta is imádok kiállításokra, múzeumokba járni, szinte olyan áhítattal, mint mások a templomba... Mindig nagy várakozással a mások munkája iránt, mely mindig ihletadó, felvillanyozó, és olyankor legszívesebben azonnal nekiülnék!
A hatodikban még a magyar-tanárnőnk, Bódai Eszter volt rám nagy hatással: ő is "felfedezett" magának és egyúttal velem is nagyon megszerettette az irodalmat! (pl. megírtam versben (!) Vörösmarty "Szép Ilonká"-jának folytatását!) Voltam prózamondó versenyen (a versmondáshoz nem volt tehetségem: nem szerettem nyíltan átadni magam az emócióknak már akkor sem!) és nyertem is járási szinten: ötödikben Móricz "Hét krajcár"-jával, hatodikban meg Szabó Magda: "Mécses helyett"-jével... Akkoriban nagyon jó volt még a memóriám: pl. Bódai tanárnő egyszuszra felmondatta velem a Toldy 12 énekét! Nem tudom, hogy bírták a többiek!
A hatodik után nagy változás történt : iskolás éveimben először, csupa lány osztályba kerültem, hatedik-nyolcadikban megszűnt a "koedukáció", összevontak bennünket az addig is lány-osztállyal. Megvallom, nem nagyon szerettem ezt a kamaszlányos, fülledt, állandóan felvillanyozott hangulatot, mihelyt egy fiú tekintete vetődött ránk. A vegyesben, emberközelben, demisztifikálódott a másik nem, így egészségesebb volt a hangulat. Osztályfőnökünk, szegény, ötvenen túl és haláláig egyedül, egy hajdani plátói nagy szerelem gyászával, megkapta az utasítást, hogy "szexuális felvilágosítást" tartson nekünk... Nyilvávaló volt, hogy ezen a téren ő se tud nálunk sokkal többet, sőt, egyeseknél jóval kevesebbet... Együttérzéssel szenvedtük végig vele az osztályfőnöki órát, miközben szibillai intelmeit próbáltuk megfejteni...
13 megjegyzés:
Miért kellene megijedni? A memóriád elismerésre méltó, és még sok minden, amit ezekből a beszámolókból szép lassan megismerünk.
Rajzolsz még?
Ha igen, láthatnánk?
Mick, nézz körül Flora blogjában. A franciában is!
Remek tanáraid lehettek. Azt mondják, úgyis rátalál magára az ember, de szerintem nagyon is fontos és óriási szerepe van egy jó szemű pedagógusnak. Életreszólóan meghatározó lehet, érdeklődés, tanulási kedv és irány, rengeteg dolog függhet tőlük.
(Nekem is van hasonló fotóm(csak copfos. Vajon mi késztette a fényképészeket, hogy lehetőleg kitekerjék az embert és a fél vállat hátra meg leeresztve, előregörnyedtem állítsák be a szerencsétlen alanyt. Neked a fejed legalább nem nyakatekerték ki ezen a képen:)Nekem még azt is ki kellett bírni)
@ akimoto: Kedves vagy, Akimoto!
@mick: Gabi felelt helyettem, neki is külön köszönet!
(http://flora.over-blog.org
http://floramagyarblogja.blogspot.com)
Mostanában inkább csak a csoportunk tavaszi és őszi tárlatára készülök, az írás egyre inkább elcsábít...
@rhumel: Igazad van, a tanár szerepe döntő volt! A gimnáziumban még a matematikát is megszerettem, sőt, nem is voltam olyan rossz (de kiváló sem, az igaz... Kutyából szalonna...) Főleg a biztatás, elismerés adott szárnyakat, bár az első reflexem mindig a meglepetés volt: pont én? Biztos ez, nem tévedés?... Ha viszont úgy éreztem, hogy a tanár reménytelen esetnek tart, elfogadtam és szívből utáltam a tárgyat (pl. fizika, testnevelés...)
Igen, én is a tanár miatt utáltam meg középiskolában a kémiát meg a testnevelést :)
Gratulálok a blogjaidhoz. Beleolvasgatva a Duna tévéről írtakat, azt gondolom, hogy se pró se kontra nem helyes didaktikus anyagokkal bombázni a nagyérdeműt.
További sok sikert.
Ég áldjon! - didaktikamentesen.
:)))
Miért ijednénk meg a fényképedtől? Szerintem nagyon aranyos. És teljesen látszik rajta, hogy a 60-as években készült: a beállítás, a frizura, minden tipikus. De nagyon helyes kislány van a képen.
@Gabi: amikor később tanár lettem, mindig eszembe jutott a felelősség: megszerettetni a tantárgyat, ami ott kezdődik, hogy én magam is szeretem...
Köszönöm, Mick. A nyomós didaktika ellenhatást kelt, az igaz.
Kedves vagy, Samu. Magam is bizonyos gyengédséggel vegyes mosllyal nézem ezt a kialakulóban levő arcot, amúgy "kettő között", rengeteget változva az ötödik és a nyolcadik között...
Megjegyzés küldése