Negyven éves voltam 1986-ban. Akkor már a főiskola elvégzése után, és a 25 hónapos katonaság után vagyunk jóval. Létszámunk kiegészült egy újabb jövevénnyel, a kicsi Miklóssal, így beállt a család végleges létszáma: két szülő, négy gyerek. Három lány, és egy fiúcska. 1986-ban már tizenöt éve voltam hűséges vállalatomhoz - különféle beosztásokban. Közben szolgáltam három igazgatót, a negyediknek én lettem volna kiszolgáltatott, ha beadom a derekamat. Történt ugyanis, hogy megmondta, kit kell kinyírnom az ellenőrzés vezetőjeként. Megmondtam neki, hogy ez nem megy. Akkor, hogy a nyomást fokozza, utasított, hogy a belső ellenőrrel nyírassam ki a kolleginát. Mondtam, hogy az se fog menni, mert bármit ír le róla, csatolom hozzá eltérő, a valóságot tartalmazó véleményemet. Így került sor szakításra, munkahely-változtatásra. A Régiposta utcából átkerültem a Matild-palotába. Az itteni cégnél nem sok sót nyaltam meg aztán, de az egy másik történet. A vicc az egészben, hogy a rendszerváltás után mindkét cég jogutód nélkül megszűnt.
Az év sok újdonságot nem hozott.
A gyerekek közel jártak általános iskolába, kissé messzebb zeneórára. Mivel akkoriban a nyóckerben laktunk, adódik, hogy cimbalmozni tanultak. Akkor, és ott, az volt a legnívósabb tanszak. Soha nem gondoltam volna, hogy megtanulok cimbalmot hangolni. Vettünk egy öreg Schunda-cimbalmot, és volt otthon egy Népi hangszerek c. könyvem. Ebben történetesen megtaláltam a húrok hangolási tábláját. Érdekes módon zongorahangolónk is volt, egy 56-ban távozott rokonunk örökségeképpen. Nem tudtam kivédeni, hogy kellő sűrűséggel nekiálljak hangszert gyártani a lehangolódott jószágból.
Aztán (újra) Zuglóba költöztünk, az Örs vezér tér környékére. Itt ért a szovjet atomkatasztrófa bennünket: a napokig eltagadott Csernobil.
Zárójel: A János apostol által írt apokalipszisben egy helyen szerepel a fekete üröm szó. Ez oroszul Csernobil. Egy kissé zavart az igen ritka névazonosság. Végül is eléggé világvége hangulatot gerjesztett ez a durva baleset. Zárójel vége.
Mi is korábban palackozott ásványvizeket tankoltunk fel, és korábban gyártott élelmiszereket fogyasztottunk. Ezeken éltünk mindaddig, amíg hozzávetőleges biztonsággal ki nem mondatott, hogy Budapesten elviselhető a sugáradag. Egy emlékezetes eseményre emlékeztetett feleségem:
Néhány nappal a kiszóródás után nagy esőt kaptunk valahonnan való hazaérkezésünk előtt. Ő mindenkiről leparancsolta a ruhát, mindenkit fürdeni küldött, a levetett göncöket egy műanyagzsákba dobálta, azt pedig a kukába.
Nem tudom, mitől szabadultunk meg. Mindenesetre sugárfertőzésről nem panaszkodunk.
Miklós fiammal együtt kertészkedtünk, tavasztól őszig. Nyírtuk a füvet a kiskertben, élveztük az életet.
Egy gyerekoromban tanult népdalt átírtam saját szituációnkra. Ezeket bemutatom, és zárom is megemlékezésemet az évről.
Az eredeti:
Kispej lovam az út mellett,
mind lelegeli a füvet.
Ne félj, Pejkó, nem vagy árva,
együtt megyünk a vásárba.
szolmizálva:
drmfs s s s
sltals s s s
mmsfm r d s
ssmfm r d d
Átalakítva:
Miklós fiam az út mellett
mind meglocsolja a füvet
Ne félj, Miklós, nem vagy árva,
együtt megyünk a SUGÁR-ba.
(Az üzletközpont ma is megvan, ha minden igaz.)
1986-ról ENNYI!
*Mick helyett másoltam be a bejegyzést, mert ő jelenleg külhonban tartózkodik, de onnan valami okból nem sikerült blogolnia.
Az év sok újdonságot nem hozott.
A gyerekek közel jártak általános iskolába, kissé messzebb zeneórára. Mivel akkoriban a nyóckerben laktunk, adódik, hogy cimbalmozni tanultak. Akkor, és ott, az volt a legnívósabb tanszak. Soha nem gondoltam volna, hogy megtanulok cimbalmot hangolni. Vettünk egy öreg Schunda-cimbalmot, és volt otthon egy Népi hangszerek c. könyvem. Ebben történetesen megtaláltam a húrok hangolási tábláját. Érdekes módon zongorahangolónk is volt, egy 56-ban távozott rokonunk örökségeképpen. Nem tudtam kivédeni, hogy kellő sűrűséggel nekiálljak hangszert gyártani a lehangolódott jószágból.
Aztán (újra) Zuglóba költöztünk, az Örs vezér tér környékére. Itt ért a szovjet atomkatasztrófa bennünket: a napokig eltagadott Csernobil.
Zárójel: A János apostol által írt apokalipszisben egy helyen szerepel a fekete üröm szó. Ez oroszul Csernobil. Egy kissé zavart az igen ritka névazonosság. Végül is eléggé világvége hangulatot gerjesztett ez a durva baleset. Zárójel vége.
Mi is korábban palackozott ásványvizeket tankoltunk fel, és korábban gyártott élelmiszereket fogyasztottunk. Ezeken éltünk mindaddig, amíg hozzávetőleges biztonsággal ki nem mondatott, hogy Budapesten elviselhető a sugáradag. Egy emlékezetes eseményre emlékeztetett feleségem:
Néhány nappal a kiszóródás után nagy esőt kaptunk valahonnan való hazaérkezésünk előtt. Ő mindenkiről leparancsolta a ruhát, mindenkit fürdeni küldött, a levetett göncöket egy műanyagzsákba dobálta, azt pedig a kukába.
Nem tudom, mitől szabadultunk meg. Mindenesetre sugárfertőzésről nem panaszkodunk.
Miklós fiammal együtt kertészkedtünk, tavasztól őszig. Nyírtuk a füvet a kiskertben, élveztük az életet.
Egy gyerekoromban tanult népdalt átírtam saját szituációnkra. Ezeket bemutatom, és zárom is megemlékezésemet az évről.
Az eredeti:
Kispej lovam az út mellett,
mind lelegeli a füvet.
Ne félj, Pejkó, nem vagy árva,
együtt megyünk a vásárba.
szolmizálva:
drmfs s s s
sltals s s s
mmsfm r d s
ssmfm r d d
Átalakítva:
Miklós fiam az út mellett
mind meglocsolja a füvet
Ne félj, Miklós, nem vagy árva,
együtt megyünk a SUGÁR-ba.
(Az üzletközpont ma is megvan, ha minden igaz.)
1986-ról ENNYI!
*Mick helyett másoltam be a bejegyzést, mert ő jelenleg külhonban tartózkodik, de onnan valami okból nem sikerült blogolnia.
3 megjegyzés:
Persze, megvan még a SUGÁR Üzletközpont, csak teljesen átalakították. Sajnos jó néhány üzlet megszűnt benne, amelyeket szerettem.
Megnéztem a fényképeidet, de a freeblog nem enged kommentelni. Ezért itt gratulálok a bébi születéséhez, az évfordulóhoz, és a békés, szép vidéken élő kedves családodhoz.
Akimoto: Kedves Tőled, és minden jókívánságodat köszönjük.
Megjegyzés küldése