Azt hittem, na most aztán nem írok semmit. Semmi nem történt velem ebben az évben, amire emlékeznék.
Aztán mégis.
Óvodás voltam. Az óvodában új csoportszobát építettek, és a mi csoportunk kapta meg. Sok berendezés nem volt, a kisszékeket egy nagy körbe állították, és úgy ültünk. Az óvónéni egy új kislányt kísért be közénk, akit beállított a kör közepére, és azt mondta, na itt egy új kispajtás, Z Katikának hívják, ide fog járni a mi csoportunkba.
És Katika ott állt a kör közepén egyedül és nem történt semmi.
Ekkor felállt egy kislány, odament Z Katikához, kézen fogta, és odavezette a mellette lévő székhez, leültette, és azt mondta neki, gyere ülj ide mellém, itt van hely, és majd én leszek a barátod.
És így is történt.
Aztán általános iskolába más-más iskolába kerültünk.
De mi sokat játszottunk együtt, a bátyja rendes heti feladatai közé tartozott, hogy minket kísérgessen egymáshoz.
Aztán a gimnáziumban ismét egy osztályba jártunk, és - minő véletlen- a négy év alatt egymás mellett ültünk. Z Katika és én. Pont, mint az óvodában...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése