Akkoriban a nagymamánál laktam, a szüleimet csak kéthetente hétvégén láttam…
A nagyi háza… egy pici egyszobás házikó… egy hatalmas telken állt, ami kertészetként működött… mindez Budán, a Budenz út 5. szám alatt… most három társasház áll a helyén, és még így is jókora darab maradt a telekből kertnek… pár évvel a nagyi halála előtt (†1969) kisajátították, és elkezdtek építkezni rá (egy fillért nem kapott érte)…
Ma ez a környék kiemelt „úri negyed”… 1960-ban viszont onnan pár háznyira már kezdődött a kiserdő… ahol rengeteget kóboroltam, játszottam…
A telken volt minden… üvegház, gyümölcsfák (alma, körte, meggy, dió), hatalmas málnás a kert végében, veteményes babbal, borsóval, krumplival, epreskert… és a ház másik oldalán volt virág is… szegfű, rózsa, tulipán, kardvirág…
Mivel a nagyinak nem volt nyugdíja… bár hosszú évekig dolgozott szakácsnőként… ebből a kertből tartott el kettőnket… árulta a Budagyöngyén működő piacon a portékát, ami éppen megtermett a kertben…
Engem is sokszor befogott segíteni az ültetéseknél, kapálásnál, gyomlálásnál… pedig alig voltam 5 éves…
Ha nem kellett segítenem, akkor a kiserdőben lehetett rám találni… ott játszottam… versenyeztettem a csigákat, a szarvasbogarakat, a hangyavárat átalakítottam erődítménnyé, toronnyal, vizesárokkal… építettem lombsátrat, kunyhót, amit be is rendeztem néhány otthonról elcsent edénnyel, kissámlival…
És persze mindezt nyáron egy szál fekete klottgatyában, mezítláb… télen mackóruhában, durábel bakancsban…
Ha éhes voltam, csak hazaszaladtam, kaptam egy szelet cukros-zsíros kenyeret, aztán futás játszani tovább…
A nagyi sokszor vitt el színházba... gyerekfejjel láttam Sárdy Jánossal a János vitézt, Honthy Hannával a csárdáskirálynőt... emlékszem még néhány címre: Diótörő, Péter és a farkas, Münchausen báró kalandjai...
Esténként minden ugyanúgy zajlott…
A nagyi lefürdetett a lavórban… aztán vacsora…
A nagyinak nem volt TV-je soha... és egyébként is, amikor nála laktam, alig volt még néhány embernek TV-je az országban...
Viszont volt egy nagy rádiója... hatalmas fadoboz, elefántcsont színű gombokkal, maroknyi hangerőszabályzó görgővel és keresővel, világító adó-skálával... és hatalmas, zöld fényű „varázsszemmel”...
Esténként ezt a rádiót hallgattuk... az esti mese és a Szabó család kötelező program volt... de ami a legjobban megfogott, azok a színházi közvetítések voltak... szinte minden héten volt ilyen...
Feküdtünk az ágyon, csak egy kis éjjeli lámpa világított... na meg a rádió fényei...
Feküdtem, elbűvölten néztem a varázsszemet... és hallgattam a közvetítést...
Ami érdekesen zajlott... szinte mint a sportközvetítéseknél... hallottam a színészek hangját, hallottam, ahogy lépkedtek a színpadon... és amikor éppen nem volt dialógus, akkor egy suttogó női hang konferálta, mi történik a színpadon...
- Mari bejön, és letesz egy pohár vizet az asztalra...
- József idegesen leveszi a szemüvegét, és megtörli...
Aztán megint a színészek hangja, ahogy folytatódott a darab... így, végig, konferálva... és megpróbáltam a jeleneteket magam elé képzelni...
Szóval így éldegéltünk 1960-ban…
9 megjegyzés:
Pacemaker, ilyen magányos kisgyerek voltál? Egyedül az erdőben? A rádió mellett Nagyiddal jó lehetett. Úgy írtad meg, hogy ... szóval, nagyon jól. :)
Nagyon szerettem a nagyit... rá mindig számíthattam, bármi bajom volt...
egyébként volt két kispajtásom akkoriban, akik a szemben lévő házakban laktak... de őket nem igazán engedték ki a szülők a kertjükből... velük ott játszottam, ha leengedték őket...
az erdőben tényleg egyedül bolyongtam...
soha nem féltem... azóta is szívesen járom az erdőt... sőt... még éjszaka is... valami varázslatos tud lenni holdvilágnál... mint egy mesevilág... :)))
Akimoto megírta helyettem is - szinte látható-hallható, amit írtál, és teljesen átélhető. A rádiós suttogó kommentátort, meg a zöld varázsszemet persze nem nehéz elképzelnem, saját emlékem is:)
Nem hinném, hogy magányosabb voltál (sőt!), mint néhány mai kisgyerek....
A nagyin kívül ott volt az egész kiserdő:) Ötévesen óriási, ha jól emlékszem :), egy nagy gyümölcsös kert is!
Na meg amikor érett a málna... tele voltam karcolással, annyit "legeltem"... vagy hasaltam az eperkertben, és csak úgy... sárosan, napsütötte melegen ettem a szaftos epret... vagy kihúztam egy répát a földből, és elrágicsáltam...
és soha nem voltam beteg (kivéve a krónikus téli fülgyulladást, ami... mint kiderült... a manduláim műve volt... mikor kivették, meg is szűnt)...
ennyit a mai agyonsterilizált életmódunkról...:)))
A napsütötte, meleg málna! Hú, de ennék most pár szemet. A karcolásokat se bánnám? volt régen is bőven:)
És milyen finom málnaszörpöt főzött belőle a nagyi :)))
A Szabó család nálunk is elmaradhatatlan volt! Esténként körülültük a rádiót (zöld szem!) és áhítatos figyelem kísérte a színházi közvetítést, a focimeccset (Szepesi!). Hajnalonta a felnőttek hallgatták a Szabad Európa recsegő, de még kivehető adásait...
Jó lehetett ott, a nagymamánál! Nagyon hangulatosan írtad le. A színházi közvetítések a rádióban pont ilyenek voltak, ahogy leírtad. (Mari bejön... stb.) Még ma is hallom azt a jellegzetes hangot, ahogy bemondták suttogva, hogy most éppen mi zajlik a színpadon. :-))
Mindnyájatoknak:
Nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy leírjam: A család idilljét nekem az újrafelfedezett A család c. szám hozza vissza, melyet a KEX együttes játszott kb. 1970-ben. Ők is nosztalgiáztak. Megtalálható: „youtube KEX - A család”. Érdemes meghallgatni. Később Koncz Zsuzsa is énekelte.
Kellemes perceket!
Megjegyzés küldése