Jelentem, határozottan kamaszlány lettem.
A nyüzge, pipaszár lábak megformásodtak, én még nem láttam, de már többen megfordultak utána - fél évszázad távolából jelentem: nagyon élveztem, bár nem sok fogalmam volt arról, mivel váltottam ki ezt a hatást.
Ja, és ebben az évben vették ki a mandulámat, a szopránból altba kerültem, holott közben csak egy nyári szünet kísérte a műtétet. Ahol természetesen már a műtőben nagy volt a szám - csak arra voltak kíváncsiak, hangszálak rendben? Azért én mesélni akartam.
A kórteremben aztán volt rá lehetőség. Idősebb társaim között a leggyorsabban gyógyuló, hát a tízágyas üdvöskéje lettem. Sose fogom elfelejteni, vesztemre vallottam meg, hogy kedvelem a sárgarépa főzeléket. Mert, ugye, amit adnak, azt meg kell enni. Műtét utáni harmadik napon. És le is kellett nyelni. Alagsori kórtermünkbe legalább néha egy kis fagylaltot be tudtak adni az értem aggódó rokonok és ismerősök. Az ekkor szerzett kapcsolataim közül koros barátnőm sokáig kísért figyelemmel, én meg nagy tisztelettel fogadtam ezt el.
Végre egy év, amiben történt is velem valami!
1 megjegyzés:
Most olvasom, hogy le akarják bontani az épületet. Hova tesszük így az emléktáblát? :)))
Megjegyzés küldése