1986 : A rémület éve

'85 áprilisában Zolika betöltötte a 3. életévét. Nekem még rengeteg csúsztatásom, szabadságom maradt, így csak az októberi leltárra mentem vissza a Gellért Szállóba dolgozni.
Kiderült, hogy a vállalati szakszervezeti titkár babáját nevezték ki fölénk boltvezetőnek. Akkor jött át a Csemegéből hozzánk ( Mi a Csemege Kereskedelmi Vállalat Intertourist önelszámoló egysége voltunk). Előtte még csak be sem tették eladónak sehová. A valutapénztárosi vizsgát is "megelőlelegezték" neki, mert enélkül a vizsga nélkül csak eladó lehetett volna, no meg sosem hallottuk csak magyarul beszélni. Persze eszébe sem jutott, hogy azért mégiscsak jó lenne megismerkedni a sokféle valutával, utazási csekkel, hitelkártyával, no, meg az ezzel járó, - és egyéb boltvezetői adminisztrációval. Januárig be is járt, persze nem dolgozni, tanulni, csak ismerkedni a szálloda főnökségével,az étterem vezetőivel, akik persze teljesen ki voltak akadva tőle. Januárban aztán elkezdte szervezni a márciusi eljegyzését. Tulajdonképpen csak telefonálgatni, no meg a kasszáját kitenni járt be a boltba.
Zolika nagyon nehezen viselte az óvodát. Minden hétfő reggelre "menetrendszerűen" belázasodott. Persze ez nem jelentett gondot, mivel ha délelőttös voltam, akkor is fél 10-re kellett bemennem, a nagymamák meg pont útba estek. Így gyerek miatt nekem sosem kellett táppénzre mennem.
Havi 3 vasárnapot lehetett dolgozni akkoriban. Én örömmel vállaltam, mert 100Ft járt plusszban 1-1 alkalomra, és 1 szabadnap. 300Ft, a 3600Ft-os boltvezetőhelyettesi fizetés kiegészítéseként nagyon jól jött, mert borzasztóan le voltunk égve anyagilag. Ő állandóan velem párban vállalta a vasárnapokat. Persze csak papíron. A széfjéhez, és a kasszájához nekem is volt már kulcsom. Vasárnaponként papíron mindig ő volt kasszában. Elméletileg minimum 2 embernek kellett mindig műszakban lenni.Hét közben télen a váltás 2 órájában sokszor 6-8-an szorongtunk, mert a vidéki, áprilistól októberig nyitva tartó boltok dolgozóit is el kellett helyezni. Igaz, nekik gyakran 2-3 hónap csúsztatás+szabadság is összejött. Ők csak végszükség esetén jöhettek vasárnapi műszakba. Akkor volt a takarítás, meg az adminisztráció nagy része. Vasárnap csak két ember dolgozhatott. Ilyenkor 1 műszak volt. Hét végén a szálloda tiltotta a takarítást. Ez kifejezetten jó volt, mert én a porra allergiás voltam.( Minden leltár első napján már belázasodtam). No, meg a borravalón sem kellett osztoznom. És mivel ilyenkor alig volt forgalom, a törzsvevő üzletemberek rászoktak, hogy ilyenkor vásároljanak be a magyarországi üzletfeleiknek. Volt idő ilyenkor szépen csomagolni, amiért persze extra borravaló is járt. Ezt persze M.-nek nem árultuk el. Ő egyetlen hétvégén sem látogatott be a boltba. Szerettem a délutáni műszakot is, mert akkor délelőtt tudtam főzni, no, meg a délutánra 4-22 óra között pótlék is járt, és nekünk minden fillér számított.

Februárban Zolika kórházba került. Az Ilka utcába, ahol 80%-ban leukémiás gyerekek voltak. Őt is ilyen gyanúval vették föl kivizsgálásra. Ekkor állandó délelőttre kértem magam, és nagy kegyesen el lettem engedve fél órával korábban, így látogatási időre pont odaértem a kórházba. Több, mint 1 hónapig volt szegénykém kórházban.
Aztán az egyik vasárnap jött a telefon: azonnal menjek a kórházba, Zolika nagyon rosszul van, kell az aláírásom. Otthon akkor még nem volt telefonunk, így táviratot küldtek. Péter persze lóversenyen...
Szerencsére engem elértek délután 2-kor a szállodában! Próbáltam elérni M-et. Megvolt a telefonszám, amin állítólag el lehetett volna érni, közben villámsebességgel pakoltam el. Nem értem el, de indulnom kellett. Zolinak vért kellett kapnia, ezért szükség volt legalább az egyik szülő írásbeli engedélyére. Egészen este 8-ig vele lehettem. Ilyen picinek szörnyű élmény a transzfúzió. Többször is elájult szegény. Az én rossz vénáimat örökölte, így sokszor kellett szúrni.

Aznap zárás-ellenőrzést kaptunk, és őt berendelték táviratilag hétfő reggeli rapportra.
Épp hazaértem lelkileg teljesen kikészülve,egyik sírógörcsből a másikba esve, amikor taxival befutott M.,és Cs., és leordították a fejemet: Hogy képzelem én, hogy idő előtt bezártam a boltot?
Péter még nem volt otthon. Persze mondtam neki,- jó, én is kissé emelt hangon - hogy majd ha egyszer gyereke lesz, meg fogja érteni. Sem akkor, sem évekkel később nem értette meg, mikor a kislánya nyitott gerinccel született. Akkor már a férje csalásért, (azt hiszem) "befolyással való visszaélésért" börtönben ült, és ő otthagyta a kórházban a gyereket. Mikor összeházasodtak, igényeltek lakást a cégtől, pedig már volt egy nekik-azt kiadták. Fegyelmivel rúgták ki őket, mikor kiderült a dolog, és Cs-t 2éves szabadságvesztésre ítélték. M. akkor már terhes volt.

Kiderült, hogy a fiam immunhiányos, ezért egy Magyarországon nem kapható gamma globulint tartalmazó gyógyszerre lenne szüksége. Kiírták receptre, és az egyik olasz marhakereskedő, Napoleone hozta meg minden hónapban. Pénzt nem fogadott el érte.
Az egész nyár rettegésben telt el. M. változatlanul nem járt be, csak a fizetéséért, meg aláírni a könyvelést. No, meg telefonálni. Sokat. Interurbán is. Most a szeptemberi esküvőjét szervezte. Hogy mikor tudott több, mint 1000 dollárnyi árút kilopni? Biztosan éjjel.
Mikor a nászútjáról visszatért, leltároztunk. Akkor derült ki a hiány. De ezt is meg tudta oldani. Az étteremhez vezető folyosón is volt vitrinsorunk, abban csak üres dobozok, meg reklámanyag volt. Azt mondta, mikor kiderült a hiány, hogy az abban levő árút kifelejtettük a leltárból. Persze nem kezdték előlről, csak az "ottani árút" leltározták föl plusszban. Hogy hogyan hozták be, azt nem tudom, mert mikor az új megbízásokat kellett aláírni, akkor szóltak, hogy nekem nem kell, mert másik szállodába kerülök.
M. azt mondta: Azt hittem, hogy el akasz kerülni innen, különben harcoltam volna érted.
Nos, a Metropolnak, amíg ott dolgoztam, alaposan föllendült a forgalma, mert persze, hogy a marhakereskedők telefonon megrendelték nálam az ajándékcsomagokat. Én munka után taxival elvittem nekik a blokktömbbel, hitelkártyalehúzóval együtt.

Zolinak 1 évig kellett még szednie a gyógyszert, aztán már jók lettek a leletei.
De máig elájul minden vérvételnél.
November végén meglátogatott minket az NDK beli barátnőm a férjével, meg a 3 éves kislányával. Itt derült ki, hogy Maria mumpszos.
Persze Zoli is elkapta tőle.
Fénykép is lesz a karácsonyi mumpszról, csak nem tudom kinyitni a gardróbbal a fölső szekrényt. Székre kéne fölállni, az pedig nekem nem megy.

Nos, itt a megígért fénykép. Az évek során kissé besötétedett.