2011. március 9., szerda

1960 keresztmetszetben


"Puskázok"... a saját, korabeli naplómból, mert volt nekem olyan szinte mindig (még az internetes blogok előtt jóval, persze - igaz dugdostam is ...), de eleve nem irtam bele mindent, ami tán fontos is lett volna, szelektáltam; a naplómból úgy tűnik, mintha csakis érzelmi életet éltem volna, 1960-ban (is?), de hát mikor is, ha nem 17 évesen? Gondjaimról nem szerettem irni. (érdekes, most is van egy ilyen törekvésem a blogomban: hogy "csak derűs órát vegyek tudomásul" - persze, nem mindig sikerül!...
Fura módon én tényleg kikapcsolódásnak, könnyedségnek,könnyebbitésnek "használtam" a naplóm.De örömnek fogtam fel az iskolai életet is. (pl. ha egy matematika beszámolót eleengedett az of. egy szerinte jól sikerült faliújságcikk ellenében.)A kitűnő bizonyitványoknak nagyon örültem. A gimiben is, meg a konziban is - ahova hetente kétszer jártam (vonattal, a 30 km-re levő Szegedre).

Azért elkaptak kozmikus rossz hangulatok is olykor. "Este van, a csillagok a világmindenség követeiként hozzák szobámba a végtelenség, az örökkévalóság gondolatait, s ugyanakkor borzalmas érzés, a megsemmisülés rettenetessége lesz úrrá rajtam. Szédülök. Margarita Aliger, ill. Zója szavai jutnak eszembe: "Mi ez? Ma élek, s holnap nem leszek? " Igaz, hogy ez a "holnap" számomra később fog eljönni, de eljön egyszer. Nem lenni, nem élni soha. Borzasztó gondolat. A legborzasztóbb benne a "soha". Sohatöbbé. Meghal az ember, és utána nem lesz. Ha belemélyülök ebbe, úgy érzem, beleőrülök. Nem vigasztal semmi. És életem apróbb kellemetlenségei, csapásai kicsinnyé, ponttá törpülnek. Semmiségnek tűnik minden. Hisz' úgyis mindegy. Minden mindegy. --- Míg e sorokat írtam, nem mélyültem eléggé bele a gondolatba, ha azt tenném, képtelen lennék írni.
- S hogy mindezt miért írtam le, annak is oka van.
"
Nos, az ok? egy reménytelen rajongás egy tanár ("eszménykép"?) iránt, aki épp akkor helyettesitett, amikor irtam a fenti dekadens-pesszimista sorokat.
Aztán nyomasztottak a pályaválasztás kérdései is: szavalóversenyeken első helyezéseket értem el, tagja lettem a Kisérleti Szinpadnak, és titokban szinésznő szerettem volna lenni. (ajánlották mások is, de én titkoltam... és azt mondtam, hogy tanárnak készülök, pedig nem akartam az lenni, és lám, aztán mégis... "falra festettem..."(?)

A külsőmmel kezdtem kibékülni, nem mintha eleve lett volna önbizalmam ilyen téren, de kezdtem bókokat kapni ezirányba. Valószinű ekkor változhattam meg, a kamaszkor sutasága után. (vagy - ahogy anyukám mondta is - "a fiatalság önmagában is szép") Az "elismeréseknek" főleg azért örültem, mert komolyan foglalkoztatott a szinészség gondolata, s ahhoz elengedhetetlennek tartottam a kedvező külsőt... (is) a tehetség mellett. Hegedültem is, a zenét is választhattam volna, de egyre erősebb lett a lámpalázam hangversenyen szereplések alkalmával, ami elriasztott. (hiába mondta a tanárom anyunak,elérzékenyülve, hogy "valami megmagyarázhatatlan előadókészség van bennem"...)

Televiziót ebben az évben láttam először, egy barátnőméknél. El voltam ragadtatva "korunk csodájától".

Vágytam az igazi szerelemre.De inkább csak ábrándoztam.(Gerhard Philippre, vagy Jean Maraisra hasonlitott volna...)(amúgy rajongtam a filmekért is.)

Aztán eltelt a nyári szünet (olvasás, strand, hegedülés, kis házimunka - anyu beteg is volt - vissza-visszatérően, addig a nagynénémnél voltam, Vásárhelyen, megnéztük a szabadtérin a Hunyadi Lászlót).

Eltörtem a hegedűm! Nagyon megrázott. De meg lehetett csináltatni. Csak most gondolok rá, nem volt ebben az eltörésben valami szimbolikus-célzatos? 4.-ben már nem is jártam a konziba, halasztást kértem , az érettségi miatt- csak a gimizenekarba jártam. Lelkifurdálásom volt. A zene változatlanul sokat jelentett nekem (most is) , csak keveset gyakoroltam , mindig is! - Meg imádtam a mozit, szinházat, rádiót is (a szinészet, ó!)

Aztán a gimibál! És a táncosaim közül valaki..."Húztak" is vele az osztálytársak a termelési gyakorlaton (cukorrépaszedés és fejelés közben).

Téli szünetben sokat olvastam, moziba jártam,néha hegedültem.
Szilveszterkor ezt kivántam a következő "sorsdöntőnek" tűnő évre
1. kitűnő félévi-, évvégi-, érettségi bizonyítványok
2. sikeres egyetemi felvételi vizsga (felvétel az egyetemre)
3. kollégiumba való felvétel
4. ideális diák-élet Szegeden
Csak ennyit kérek. Ugye nem is olyan lehetetlen kívánságok? De az, hogy beteljesedjen - rajtam múlik. Ezért le is teszem a tollat, becsukom a naplót, s nekilátok a tanulásnak."


Tulajdonképpen valóra is váltak a terveim.(a 4. pont is, bár az, csak részben)
tettem is értük, hogy úgy legyen...

7 megjegyzés:

stali írta...

Örömmel köszöntelek itt!

KapitányG írta...

Örülök, hogy csatlakoztál!
(És kicsit irigyellek a régi naplóidért. Én mindig csak belefogtam...)

aliz2 írta...

köszönöm szépen a szives fogadtatást. én köszönöm, hogy itt lehetek:)

klaribodo írta...

Szia, Aliz! Ideális gimista voltál a sokoldalú érdeklődéseddel és tehetségeddel. (A naplódat én is irígylem. Mennyi minden elfelejtődik, ha nem rögzítjük.)Jó, hogy jöttél. Szemezgess a régebbi évekből, utólag is leírhatod, nem?

Rozsa T. (alias flora) írta...

Gyarapodunk, hála Ági zseniális kezdeményezésének!

idamama írta...

Mintha magamat látnám kamaszként a létrán ülve.

aliz írta...

idamama, tényleg?! már én is tapasztaltam, hogy mennire összeköt bennünket , kortársakat(?) a közös kor - mintha "rokonok" lennénk valamennyien... ("a kor hatalma")