... és lett kevéske, lopott időm. Nem elég, csak vázlatrajzra, hogy mindazt leírjam, amit dédmamám, nagyszüleim, meséltek, amit a családi legendárium megőrzött, nem is emlékszem jól mindenre sajnos. A huszas évek alaposan érintették a saját és "szerzett" családomat.
1920 és 1922 anyósom, apósom születési éve, 1923 anyai nagyanyám tanítói képesítő vizsgája, 1925-ben a jegenyfára mászott fel a nagymamám, így végül hozzáadták a Jankóhoz, és 1927-ben megszülethetett apám, 29-ben az öccse. 27-ben jött a világra anyukám bátyja is, aki aztán apámnak lett igaz barátja, hisz kicsi a világ...
"Hanyas vagy, huszonnyolcas?"-nos aki emlékszik erre, az tudja, milyen generáció került ki abból az évtizedből...
A gazdasági válsággal "úszott" el anyai nagyapám hozománya, hosszú-hosszú padlásnyi búza formájában, s így testvére tanulmányi költségeit neki kellett állnia. Felesége, az én szigorú nagymamám jászfelsőszentgyörgyi tanítónői állását és jó fizetését (mindenféle természetbeni juttatásait) adta fel a házassággal, s mint ifjú asszony egy hétig nem tudta, mi az az aprópénz az asztalon. Nagyapám fizetése volt :) Gyorsan el is küldte a "lányt", nemhogy cselédre, de ételre se telt nagyon.
Túlságosan is előreszaladtam. Nagyikám Váradról került az angolkisasszonyokhoz Kecskemétre, a háború után már mint " idegen" országból jött, nem lehetett bentlakó, egy évig bújtatták a kertben, vagy hol is, ha ellenőrzést kaptak. Aztán szereztek egy jómódú nénit, aki az ottlakásért csupán a hajnali és esti misére kísérést kérte cserébe. Volt így hol laknia, enni viszont nem volt mit. Otthonról teljesen elszakadt, úgy emlékszem évekig semmit nem tudott a családjáról. Iskola után korrepetálást vállalt kisdiákoknál, az ott kapott uzsonnát kérte csomagolják be neki, mert nem akarta a tanulási időt evéssel rövidíteni, igazság szerint ez volt a napi ennivalója, egy éven keresztül. Mariska néniről egy kerti házban lakó házaspár gondoskodott, a férfi a ház és kert körüli teendőket végezte el, a felesége takarított, mosott, no meg főzött Mariska nénire, csak felvitte neki az ételt, a "nagy" házban tea, borral és sajt volt csupán. Ha este hazaért a tanításból, ez várta. Boros tea, hmm, anélkül jobb lett volna, de legalább meleg volt. Sajt.... Még ötven év múlva se szerette szegény! /erre a kis történetre ráfelel Apámé, aki meg 45-ben annyi kockasajtot evett, mert azt kaptak a kollégiumban rengeteget, valami adományból, hogy ő is felhagyott aztán jóideig a kockasajtfogyasztással:)/
A gazdasági válsággal "úszott" el anyai nagyapám hozománya, hosszú-hosszú padlásnyi búza formájában, s így testvére tanulmányi költségeit neki kellett állnia. Felesége, az én szigorú nagymamám jászfelsőszentgyörgyi tanítónői állását és jó fizetését (mindenféle természetbeni juttatásait) adta fel a házassággal, s mint ifjú asszony egy hétig nem tudta, mi az az aprópénz az asztalon. Nagyapám fizetése volt :) Gyorsan el is küldte a "lányt", nemhogy cselédre, de ételre se telt nagyon.
Túlságosan is előreszaladtam. Nagyikám Váradról került az angolkisasszonyokhoz Kecskemétre, a háború után már mint " idegen" országból jött, nem lehetett bentlakó, egy évig bújtatták a kertben, vagy hol is, ha ellenőrzést kaptak. Aztán szereztek egy jómódú nénit, aki az ottlakásért csupán a hajnali és esti misére kísérést kérte cserébe. Volt így hol laknia, enni viszont nem volt mit. Otthonról teljesen elszakadt, úgy emlékszem évekig semmit nem tudott a családjáról. Iskola után korrepetálást vállalt kisdiákoknál, az ott kapott uzsonnát kérte csomagolják be neki, mert nem akarta a tanulási időt evéssel rövidíteni, igazság szerint ez volt a napi ennivalója, egy éven keresztül. Mariska néniről egy kerti házban lakó házaspár gondoskodott, a férfi a ház és kert körüli teendőket végezte el, a felesége takarított, mosott, no meg főzött Mariska nénire, csak felvitte neki az ételt, a "nagy" házban tea, borral és sajt volt csupán. Ha este hazaért a tanításból, ez várta. Boros tea, hmm, anélkül jobb lett volna, de legalább meleg volt. Sajt.... Még ötven év múlva se szerette szegény! /erre a kis történetre ráfelel Apámé, aki meg 45-ben annyi kockasajtot evett, mert azt kaptak a kollégiumban rengeteget, valami adományból, hogy ő is felhagyott aztán jóideig a kockasajtfogyasztással:)/
Apai és anyai nagyszüleim szinte egyidősek voltak, azokban az években még nem ismerték egymást, de mivel kicsi a világ, néhol összefonódnak a szálak. Mindesetre a huszas években már mindkét pár az ifjú házasok életét élte, társaság, kártyázás, barátok, és háztartás, gyerekvárás-nevelés. Ha belegondolok, csak épp más ruhában, de szinte ugyanúgy éldegéltek, mint mi a kezdetekkor. Találtam képeket is, kedvencemen a dédnagymamám látható a férjével, 1928. február 13-án készült róluk a fotó. Dédpapámat nem ismertem, de félelmetes bácsi lehetett... A mesemonda szerint, ha nem éppen a déli harangszókor, hanem mondjuk egyetlen perccel később merítette a dédikém a levestálba a merőkanalat, hogy szedjen neki, odacsapta az asztalkendőt és kiment a szőlőbe, a hegyre, ahonnan jó, ha egy hónap múlva jött vissza. (Nekem ugyan kicsit ez sok, tán egy hét lehetett igazából) Dédmamám gyönyörűen varrt, rettentő dolgos és szorgalmas asszony volt, miközben stoppolta művészi szépségűre apám zoknijait, mesélt nekem, kisgyereknek. De soha egy rossz szót nem mondott volna az urára...
Anyai nagyikámról két fényképet is találtam azokból az időkből. Egyiken igencsak vékonyka még, nagybátyámmal az ölében, a másikon halat pucol (sosem fogok olyan isteni halászlevet enni már, mint amilyet ő főzött!), mellette térdnadrágban, félprofilban anyai nagyapám. Nála kedvesebb, szeretetreméltóbb és jókedvűbb embert alig ismertem. Pedig alig ismertem - hatéves koromban költözött az égi mezőkre.
Ennyi hát, vázlatosan és véletlenszerűen kiragadtam csupán pár dolgot. Jó lenne jól és pontosan emlékezni, gyerekként nem figyeltem eléggé a részletekre. Mára már nincs kitől pontosítani....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése