Egy család - két történet 2.

Nagymamám húga fiatal lány volt, amikor Trianon után Pestre menekültek. Hogy tanulása, munkája, lakhatása megoldódjon, és azzal foglalkozhasson, amit szívesen végez, jelentkezett a Kékkeresztes Nővérek Márta Betegápoló Egyesületébe, ismertebb nevén a Márta-nővérek közé. Ez az 1924-es, hazai alapítású egyesület nem apácarend volt, a nővér itt az ápolónőt jelenti. A jelentkezők kétéves képzésben részesültek, de már eközben is dolgoztak a betegágyak mellett. A Márta-nővérek három kórházban látták el a teljes szolgálatot: a Rókusban, a Rádium-kórházban (a mai Onkológia elődjében) és később a Kútvölgyiben is. A VIII. kerületi Stáhly utcában volt a székházuk, ahol szállást, ellátást is kaptak.

A Márta-nővérek első végzős évfolyama 1926-ban

Nagymama húga a Rókus-kórházban szolgált, pár év elteltével már műtősnőként dolgozott. Ez már azzal járt, hogy a kórházban volt egy szobája. A Rókusban ismerkedett meg egy fiatal alorvossal, aki később feleségül vette. Ezt követően már nem dolgozott tovább, hiszen a háború előtt nem volt szokásban, hogy férjes asszonyok állásban legyenek. Szép kort értek meg, ismertem mindkettőjüket, mondhatni, pótnagyszüleim voltak.

Még egy Márta-nővér jutott a családba, a harmadik, Pestre jött "gyerek" - fiatalember volt már ő is - a feleségét választotta közülük, a nővére társnői közül.
Ő pedig, a fiú, a Szepesi Diákotthon vezetője lett, ez a Szepességből elmenekült, elszármazott, Pesten tanuló egyetemisták kollégiuma volt, a huszas évek második felétől mintegy évtizeden át működött. Az első, Pestre szakadt generáció közt erős volt az összetartozás érzése, a szüleink korosztálya még - ha gyöngébben is - de tudtak egymásról, valamennyire kapcsolatot is tartottak, a mienk már csak szép emlékként őrzi ragaszkodásukat ahhoz a földhöz, ahol nem is élhettek.