Zűrös év...

2010

Január elsején dolgoztam… egy zuglói pizzéria-étterem konyháján… volt bőven forgalom… ez egy olyan étterem, ahol nem csak a betérő vendégeket szolgáltuk ki, hanem kiszállítás is volt… a munkaidő: reggel 9-től hajnali 2-ig, pénteken és szombaton hajnali 4-ig… havonta 18 nap… gombócból is sok…

amikor egymás után két-három napig műszakban voltam, akkor ott aludtam a futárok pihenőhelyén, egy lakókocsiban, hogy valamivel többet tudjak pihenni (az étterem 25 km-re volt a lakásunktól)…

fél évet „nyomtam” itt le… április közepén jöttem el…

egyrészt azért, mert nagyon megterhelő volt… nem csak a hosszú műszak miatt, hanem műszakonként egy szakács dolgozott egy kisegítővel a technikailag elég gyengén felszerelt konyhában… pl. bár pizzéria, nem volt dagasztógép, kézzel dagasztottuk a tésztát, naponta többször…

másrészt gondok voltak a fizetés körül… februártól kezdve már heteket csúszva, részletekben kaptuk meg a pénzünket… félhavival a mai napig tartoznak…

egy Krisztina körúti étterembe hívtak dolgozni… átmentem…

először úgy tűnt, minden rendben van… a csapat is jó volt… a munkaidő is kedvezőbb („csak” napi 13 óra, havonta 18-20 nap)… a pénzünket is kifizették… két hónapig… a harmadikban közölték, hogy csak félpénzt kapunk, mert elfogyott (!)… ez elég érzékenyen érintett, főleg, hogy nyaralás előtt álltunk (de úgy egyébként is)… 70 ezer úszott el (ismét)…

azért csak elmentünk nyaralni a Balatonra… és milyen mázli… a nyár legjobb idejét fogtuk ki, végig jó idő volt… és bár szűkös volt a keret, jól éreztük magunkat…

mivel már több, mint egy hónapja „üldöztek” egy munkaajánlattal… hosszas fejtörés után úgy döntöttem, elvállalom…

azért volt nehéz a döntés, mert az étterem Szigligeten van… messze az otthontól, a családtól…

tehát csomagolás… nem volt egyszerű felpakolni a cuccomat a motorra, de sikerült…

és 200 km motorozás után beálltam dolgozni…

napi 12 óra, heti 1-2 szabadnap… és időben fizettek…

nagyjából kéthetente találkoztunk a családdal… vagy én mentem haza, vagy ők jöttek le hozzám… közben lehoztuk a számítógépemet is… így esténként a skype-on keresztül tartottuk a kapcsolatot…

október vége felé bizonytalanodtam el… még nem tisztázódott, hogy télen is nyitva marad-e az étterem… illetve, hogy oldják meg a téli szállásomat… így november elején hazacuccoltam…

némi pihenő után elkezdtem munkát keresni… de katasztrofális helyzet van manapság a szakmában… ajánlat szinte semmi, ami meg van, az nevetséges… na meg a korom miatt is nehéz az elhelyezkedés…

ekkor hívott fel az a kollégám, aki a pizzériában a váltótársam volt, hogy menjek oda dolgozni, ahol most van… új pláza, önkiszolgáló étterem… nem az én „műfajom”… de dolgozni kell… elvállaltam… nem részletezném, mit „kellett” alakítanom főzés címén… nem is javaslom senkinek, hogy ilyen helyen egyen… na ez a hely nem fog belekerülni az önéletrajzomba…

javában készülődtünk a karácsonyra… bevásárlás, egyebek… pár nap az ünnepig… hétfőn (20.-án) éppen hazafelé tartottunk, amikor megszólalt a telefonom… Szigligetről hívott a helyi vezető… gondban vannak, mi lenne, ha visszamennék?... 48 óra gondolkodási időt kértem… másnap felhívott a „még nagyobb főnök”… és fél órán keresztül győzködött…

szerdán visszahívtam őket, hogy vállalom…

a karácsony szépen telt el… nejem szokásához híven akkora fát vett, hogy a felettünk lakónak is elég lett volna, ha átfúrjuk a plafont…

27.-én visszaköltöztem Szigligetre… délben értünk le… itt kiderült, hogy bár a szilveszteri menüt kiajánlották (szép menü: 14 féle étel, plusz köretek)… és van rá vagy 80 jelentkező… nincs hozzá ételkalkuláció, és az alapanyagból semmi nincs bent a házban, és nincs is megrendelve…

alig négy napom maradt a szervezésre (kalkuláció, árulista, rendelés-beszerzés, előkészületek, főzés)…

31.-én délután 4-re készen voltunk mindennel… betárazva minden, szállításra készen… ugyanis egy másik egységben volt a buli… átszállítottuk, kitálaltuk… este 8-ra minden a helyére került…

a visszajelzések alapján mindenkinek ízlett a vacsora…

szóval zűrös egy év volt…

BUÉK mindenkinek!