Ha 1973-ra visszagondolok, bátran mondhatom, hogy életem fordulópontja volt ez az esztendő, amelybe annyi sorsdöntő esemény sűrűsödött bele pár hónap alatt, hogy szinte mérlegelésre se maradt időm (ami a Mérleg végnélküli tétovázását tekintve nem is volt olyan rossz!). Már megírtam ugyan itt-ott, de valószínűleg kevesen olvasták az itteni sorstársak közül, ezért gyorsan összefoglalom:
1971. szeptembere óta a szentesi Horváth Mihály gimnáziumban tanítottam, mint frissensült orosz-francia szakos. 1973-ban valami csoda folytán kaptam egy 1 éves franciaországi ösztöndíjat, aminek addig létezését sem ismertem. Francia szakos létemre még sosem jártam addig Franciaországban. Külföldön is csak a SzU-ban, másfél éves ösztöndíjjal, mint orosz szakos. 1973. szeptemberétől lett volna esedékes...
Egyik francia szakos kollégánk Lille-be ment 3 évre magyart tanítani és a megmaradt háromra sok munka szakadt. Orosz tagozatos osztályaim mellett a heti 12(!) órás francia tagozat is beindult és úgy vártuk a beharangozott francia lektort, mint a messiást, aki leveszi majd vállunkról a tagozatos órák egy részét!
Nagy nehezen meg is érkezett február 15-én (csoda, hogy ilyen pontosan megmaradt a dátum?), nagy fekete autóval, minisztériumi sleppel és legelőször ott pillantottam meg a tanári közepén a delegáció tagjai között kicsit félénken álldogáló, magas, sovány, szemüveges, majdnem vállig érő barna, kicsit hullámos hajú fiatalembert, akiről akkor még semmiféle sejtelem nem súgta meg, hogy ettől kezdve élete végéig én vágom majd a haját...
Június elején tudatta a családjával, hogy létezek és egyben azt is, hogy el akar venni feleségül. Elképzelhető, milyen bombaként hatott a hír Laon-ban! Szerencsére nagyon komolynak ismerték ahhoz, hogy tréfára vehették volna a dolgot. Ami engem illet, visszaküldtem az ösztöndíjat, vízumot és útlevelet (akik akkoriban éltek, tudják, milyen nehéz volt efféle "ajádékhoz" jutni!) és elkezdtük szervezni az esküvőt.
Augusztus végén meg is volt. Szülei, öccse és húga, valamint egy barátja eljöttek autóval : valóságos expedíciót jelentett számukra a "vasfüggöny" mögé bepillantani!
Akkor találkoztam velük először. A családommal valódi szimpátia alakult ki szinte azonnal, bár sajnos tolmács nélkül sosem tudtak beszélgetni, a további találkozások során sem...
6 megjegyzés:
Igazi romantikus történet. Jó lehetett benne lenni. Ráadásul 1973-ban a vasfüggöny mögött.
Kép? (mert van, legalábbis emlékszem valamelyik blogodból) :)
@ Akimoto : A "sors keze" ugyancsak betette a lábát vasfüggöny mögé... (hogy a híres képzavarral éljek!)
@ Ági : Lesz! Még eddig kiadatlan is, ha sikerül...
Bizony, szép ez, igazi filmbéli, romantikus történet, de ugye Flora, Te közben nem is gondoltál erre?
Általában a "külső" szemlélők szokta ámuldozni, a főszereplők annyira benne élnek a történetben, hogy nem érnek rá jelzős szerkezetekkel foglalkozni:)))
Olyan gyönyörűen fogalmaztál, a hajvágásos mondatodon elkönnyeztem magam...
Ezek a francia fiatalemberek! Csak megjelennek és kész vége, a magyar kislány sorsa megpecsételődik.
(Itt ugyan nem fogom az adott évnél leírni majd -a személyiségi jogok védettek, ugye:))-a nálunk lezajlott hasonlóan rapid "esetet", de hát óhatatlanul is felsejlenek az emlékek, Téged olvasva:)
Nem gondoltam egyáltalán arra, hogy "romantikus filforgatókönyvet" írunk, inkább örültem, hogy életemben először találkoztam valakivel, akiben megbíztam (mondhatni, valamiféle intuíció révén, mert alig ismertük egymást!). Halálával 2006-ban ő bontotta fel a szerződést 33 év után...
Megjegyzés küldése