Ez az év, (ahogy mondani szokták, a bajokat nem számítva), egész nyugodtan nagyobb betegségek és tragédiák nélkül telt. Már ennek is örülni kell „ebben a korban”.
Sok-sok örömöt adott kicsi unokám. Igaz, ő 2009 októberében érkezett, de ebben az évben lehettem részese fejlődésének, értelme nyiladozásának. A lányomat is igazán szeretem, s túlzóan féltettem mindig, s aggódom érte a mai napig, de ez egész más érzés. Ahogy meglát, hangosan örül, majd megölel, szorítja a nyakamat! Sír (egy kicsit), amikor eljövök. Már szinte mindent megért. Felvillan a huncut fény a szemében, ha valami olyat készül tenni, amiről tudja, hogy nem szabad. Órákig tudom nézni, mit csinál. Igyekszem minél többet menni hozzájuk (míg meg nem unnak), s segíteni, amit tudok.
Nyáron költözködtünk is. „Fordítva” laktunk a lányomékkal, ők a panelben (ez a miénk), mi a kis kertesben (ez az övék). Munkahely szempontjából nekik így volt kedvező, meg mi is kertészkedhettünk kedvünkre. Most a gyerekkel ez a kedvezőbb. Hirtelen jött az ötletük, két hét alatt „lezavartuk” az egészet. Rengeteg dologtól megszabadultunk, amit eddig gyűjtögettünk. A könyvek nagy részétől is. Képtelenek lettünk volna ezt becsomagolni. Most is fáj a szívem emiatt. Ilyenkor azt gondolom, ezek csak tárgyak.
Nagyon aggódom a fiatalok boldogulásáért, s azt kívánom, csak rosszabb ne legyen. Itt megkukkolhatjátok a „kisuncsimat”!
http://zsuzsafoltjai.blogspot.com/
3 megjegyzés:
Aranyos uncsid van!
Minden szavad és minden kép, minden ruhácska bizonyítja, hogy mennyire nagyon szereted (szeretitek) a kis "sajtkukacot"! :)
De jó neked!(Régen volt, hogy az enyémek ilyen tündéri kicsik voltak.)
Megjegyzés küldése