Milyen is volt?

Az elmúlt év többé-kevésbé mozgalmas, sokaknak fontos változásokat hozó volt. Amikor visszanézek, semmi felforgató eseményre sem találok. Mégsem mondhatom, hogy semmi változás sem történt velem. Ám ezek a hajszálvékony, csak számomra látható módosulások mégis visszafordíthatatlanul más irányba terelik az életemet, úgy tűnik.

Négy és fél éve, hogy meghalt Gilbert és az egyedüllét, melyet mindig nehezen viseltem, hirtelen rámszakadt. Valamit kezdeni kellett vele. Talán ennek a több éves lassú folyamatnak egyik eredménye, hogy tavaly sikerült végleg megbékélnem vele, sőt olyannyira "bebútorozni" magányos, de nagyon gazdagító tevékenységekkel (mint pl. az írás-olvasás), hogy már szinte erőt kell venni magamon, hogy kiszakadjak belőle...

Az írásba főleg a francia blogom megindítása óta kóstoltam bele, eleinte elég félénken, hiszen ez Gilbert "játszótere" volt, nem az enyém. Még gimnazista koromban írtam ugyan egy novellát, ami második díjat nyert megyei pályázaton, de ezennel abba is hagytam, mert máig is emlékszem a "szülési fájdalmakra"... Meg aztán, nem akartam minden kamasz betegségébe beleesni, mondván, hogy az írás együtt jár a pattanásokkal...

A francia nyelv felszabadított gátlásaim alól. Furcsa dolgok ezek : más nyelven kifejezni magunkat = más bőrbe bújni, levetkezni eredeti bőrünkkel a benne átélt események súlyát, de legalábbis létünk titkos raktáraiba rejteni őket... Franciául szépprózával próbálkozni sohasem jelentett fájdalmas "szülést", inkább valami nagyon intenzív élvezetet... Talán amiatt is, hogy az íráshoz bizonyos távolságra, "távoltartásra" van szükség, és anyanyelvem ezt egyelőre nem engedi meg nekem.

Igy hát semmi különös, ennél fontosabb eseményről nem tudok számot adni. Szeretek barátaimmal is összejönni. Unokáim nőnek, imádjuk egymást, szeretünk együtt lenni, de ha elválunk, vár egy másfajta izgalmas tartalommal megtöltött magány...