2011. január 1., szombat

Kétszer 10 és tíz: 2010

Összefoglalót írni nem az én "műfajom", ráadásul ez az elmúlt év épp csak pár órája múlt, túl közeli, túl személyes az én zárkózott lelkemnek. (Igenis az, na! :) Csak titkolom szószátyársággal, emlékezéssel, egyebekkel.) De a jelen, az más. Illetve 2010, az közelmúlt. Megpróbálom azért leírni, milyen is volt a mi évünk tavaly.
Summázva: Hideg, havas, de kedves tél, dolgos tavasz, pocsék nyár, szép ősz.
Kicsit fogalmazhatnék bővebben is? :) Jó, de előrebocsátom, össze-vissza csapongó lesz.
Ami nagyon fontos és jellemző az egész évre, személyes és lényeges: egyetlen napot sem voltam táppénzen. Tehát ismét a régi lettem, visszatértem a kényszerből elhagyott kerékvágásomba. (Bár már 2008. végén, de a munkahelyi fagykárok hatása /szó szerint értendő!/ csak lassan tűnt el.)
Családi eseménnyel kezdődött az év, költözés, fészekrakás a Nagyoknál. Kicsit, de tényleg csak kicsit asszisztáltunk (festés, takarítás, szervezés, fasírtsütés és pakolás). Szépek lettek, olyan igazi otthonná varázsolták a lakást, mi meg örültünk, nagyon is. Aztán ez a trend folytatódott nyáron a Kicsiknél. Volt ott is festés, kis átalakítások intézése, rakodás, hurcolkodás. Szép lett, otthonos lett náluk is, megint örültünk.
Közben a munkahelyemen annyi dolog akadt, hogy a mai napig se értjük, hogy tudtuk megcsinálni?! Még a decemberi beszámolósdis-grafiongyártós időszakban is felmerült egyre a kérdés, hogy volt lehetséges az a március 16-ai hetünk??? Mert akkor két és fél nap alatt végeztünk el annyi munkát, mint rendesen, normális időkben kb. két teljes hét alatt. Az időkényszer persze nagy úr. De ennyire? :)
A munkamennyiség aztán se csökkent, szóval elmondhatom, egész évre is írhattam volna, hogy dolgos volt, nemcsak a tavaszra. Mert ahogy kipipáltunk egy-egy munkát, mint a bohóc, felkiálthattunk: "Van mááásik!". Utánpótlásban nem volt hiány a tavalyi évben. A végén meg kiderült, hogy szükség van ránk, nagyon is. Nem volt nehéz rájönni, hat helyett dolgoztunk (ketten) és két-háromszor annyit, mint az éves átlag. Na nem ártana ezt nem elfelejteni idén... Hátha nem esek bele abba a 10%-ba. Vagy nem kerülök megint fagykáros helyre, brr, na azt már nem!)
Fontos a munka. De ami igazán fontos nekem: a család. A családom élete, a férjem, a gyerekeim sorsa, a velük történő események, dolgok, amik az évem igazi gerincét adják. Ettől függ, mi is van velem... Ami velük kapcsolatos, az ad nekem sok-sok örömöt, meg persze bút, aggódást, féltést is. 2010-ben sem volt ez másképp, így lesz ezévben is :) Ha jól mennek a dolgaik, önfeledtebb és nyugodtabb vagyok, ha valami nem úgy van, ahogy szeretnénk, belül sokat rágódom és valljuk be, kínlódom is, meg izgulok. Hogy jól alakuljon, hogy szerencsésen végződjön minden. Volt min aggódni tavaly, maradt még belőle idénre is....
Ősszel viszont utaztunk egy nagyot, sajnos csak egy hétre, meglepetés-tengerpartra (még januárban elhatároztam = befizettem, szerencsére, mert az év második felében már nem mertem volna kockáztatni a félretett kis pénzt ilyesmire) Mert 35 év, az mégis csak szép kerek szám, nem? Igazán megérdemeltünk ennyit. A tenger, öreg barátom, sosem okoz csalódást. Csak úsztam és fotóztam, és annyi napfényt magamba töltöttem, amennyit csak bírtam. Kitartott a tél beköszöntéig. A múlt év talán egyik legszebb időszaka volt az a szeptember vége.
Azért a talán egyik, mert a múlt évben, mint annyi megelőző évben, voltak leírhatatlan pillanatok, amik csak másodpercnyi boldogságot adnak, de mégis-mégis, azok az év igazán legeslegszebb emlékei. Néha ünnepiek, meghittek, néha csak amolyan hétköznapi villanások, de mind megmelengetik a szívemet. Hogy a legfrissebbel kezdjem, ahogy a két gyerek átöleli egymást, a karácsonyi fények és a szeretet-könnyek csillogása a szemükben, vagy a cinkos összenézéseik, az apró mozdulatok, amikkel a már odafent lévőkre emlékeztetnek, a nyári élmények mesélésekor lelkes készülődésük a kis előadásra, az apró figyelmességek, a megértő szavak, a mindent elmondó pillantások.... (Kötődik persze mindenhez kis történet, dátum, helyzet, de ez nekem már túl személyes itt a leírásra.)
Ami a szívnek fontos, a múlt évre is, az ideire is így igaz: szeretek és szeretve vagyok.
Nem is kívánhatnék mást erre az újesztendőre: mindenkinek legyen ilyen családja, mint a miénk.

6 megjegyzés:

s@só írta...

azért "rhumel" tisztán látszik, illetve kiolvasható az ősi földi(m)séged itt is :))

klaribodo írta...

A gyerekek bosszankodnak, ha aggodalmaskodom, ezért úgy csinálok én is, mintha derűs és nagyvonalú nagyi lennék. :)

rhumel írta...

Igen! És ők teljes mértékig tisztában vannak vele, hogy derűs képpel agyonaggódom magam:))) Mert ismernek. Tudom, hogy ők tudják, meg ők is tudják, hogy én tudom. Szép családi játék:)

s@só írta...

...játszani is engedd, szép, komoly fiadat... :)))

Borka írta...

Jó, nagyon jó, ha a családi kör megnyugtató, biztos háttér, ahol kimutatható, sőt! - a szeretet és ahol megpihenhet a sok más egyébtől agyonhajszolt ember...

Rozsa T. (alias flora) írta...

Egyetértek Borkával! Kis szerencsével magunkban rengeteg tartalék lelhető fel!