Idilli esztendő

1973-ban lettünk családdá közel egyéves házasságot követően. Mi tagadás, nem sok időnk volt egymást szokni mint házaspár, mert hamarosan jelentkezett első lánykánk, É. (aki egyébként idén nemsokára megszüli negyedik saját gyermekét). Annak idején nem volt apás szülés, sőt. Elküldtek a kórházból is, mert tudni lehetett, hogy császárra van szükség – mint írták a zárójelentésben – „relatív téraránytalanság miatt”. Én haza, feleség bent a Knézich utcában, dr. Sárosteleki pedig munkában. Már csaknem dél lett, amikor az utcai telefonfülkéből felhívva a korit, közölték, hogy egészséges kislányunk született. Nagy öröm volt ez, bár megosztani nemigen tudtam akkor, hiszen csak ketten laktuk a lakásunkat. Így hát sebtében felhívtam azokat, akiket telefonon utol lehetett érni (többnyire munkahelyeken volt készülék. Ne feledjük el, hogy a mobil-korszak előtt állunk, és a párt kegye folytán kapott vagy nem kapott valaki vonalat.), hogy közöljem az örömhírt: „gyermek adatott nékünk”! Mondhatom: sokan örültek velünk, mert mi heten, T.-ék pedig öten voltak testvérek. Aztán be a kórházba, hogy együtt örüljünk az újszülöttnek. Már amennyire egy frissen műtött felébredvén a kábaságból, hányingerrel küszködve együtt tud örülni velem.
Mindenesetre boldogok voltunk, különösen akkortól fogva, hogy hazavittem kettejüket nem túlságosan nagy, de annál meghittebb otthonunkba.
Történt ugyan a megérkezésük utáni napon, hogy felszökött az asszonykám láza. Rohanok a körzeti orvoshoz, akinek az első reakciója az volt, vitessem vissza a kórházba, mert műtött lévén bármiféle komplikáció felléphet, amiért ő nem vállalhat felelősséget. Rövid szóváltás után mégiscsak sikerült rábeszélni, hogy vessen egy pillantást az otthon fekvő betegre. Eljött hát hozzánk, és egy pillanat alatt kiderült, hogy a felgyülemlett tej okozza erős lázát. Nem kellett kórházba mennünk.
É. keresztelője olyan esemény még, mely máig meghatározó élményként él bennem, bennünk. A Rózsák terén szolgált akkor BB., aki később püspök lett. Ő keresztelte lányunkat roppant bensőséges keretek között. Regnumi barátaink is bőséges számban részt vettek a szertartáson, melynek a végén kört alakítottunk, és négy szólamban énekelgettünk jókedvvel motettákat, spirituálékat. (Ugye túl vagyunk a Beat-misén [1967-ben volt], és a Mátyás-templom ifjúsági kórusává is lettünk – akkor immár hat-hét éve.)
Ha csak ennyi történt volna az évben, már megérte megélnünk.
Persze még sok mindent kellene elmesélni.
Munkám: vállalati bolthálózati ellenőr voltam akkoriban. Feleségem a RÖLTEX-nél dolgozott előzetesen. 1973-ban persze már éppen nem, a február eleji szülése miatt.
Mivel az illegalitásban működő Regnum Marianum kereteiben csoportom volt, abban az évben is elvittem őket táborba a nyáron egy hétre. 1973-ban talán a Balaton-felvidéki Sal-földön ütöttünk tanyát. (Akkor a BM zaklatásaitól lehetett tartani, de ma sem jobb a helyzet, mert a jó táborhelyek elég nagy hányada magánbirtokká lett.)
Azt hiszem, életünk egyik idillbe illő esztendeje volt ez az év. Az én munkám eltartotta a családkát, pici lányunk aranyos baba volt, aki szépen és gyorsan fejlődött értelemben és kedvességben. A Hattyú kocsmával és stranddal szemben egy földszintes kispesti bérlakásban laktunk, amelynek kertje ideális körülményeket kínált a gyermekek mozgásához, levegőzéséhez, napoztatásához, a feleségnek pedig a négy szomszéd társasága elég közösséget kínált ahhoz, hogy el ne magányosodjon.
Akkor volt divatban a makramé, elég sokféle dísz készült belőle, és dobta fel a lakást, de készített egy nagy faliképet is az asszonykám, egy színes paradicsommadár volt ez keresztszemes technikával öltögetve nagylyukú kongréra. Azt hiszem, ma is megvan valamelyik szekrény mélyén, nem úgy, mint az akkoriban ugyancsak divatos, suba technikával készült bambi falikép.
Legalább még az immár család minőséggé előlépett alakulatunk karácsonyáról kellene szót ejteni, az együtt megálmodott és kivitelezett bejgliről, a pici gyermek karácsonyfára való rácsodálkozásáról. Azt hiszem, mindnyájunkban élnek hasonló élmények. Úgy hogy itt elvágom az évre való visszaemlékezést.