1973?... nem unatkoztam…

Újév napján hajnalig dolgoztam (a Budapest körszállóban)… úgy négy óra körül engedett haza Lukács István chef úr… felültem a 18-as villamosra, hogy hazamenjek Kelenföldre… aztán arra ébredtem, hogy újra látom a szállodát… akkor már hat óra volt… tehát mehettem vagy három kört a villamossal…a végén azért sikerült hazaérnem…

Pár napra rá áthelyeztek a Vörös Csillag szállodába, a Szabadság-hegyre… jó buli volt fogaskerekűvel járni dolgozni…

Április végén szakított velem a barátnőm, akivel lassan egy éve együtt jártunk… komoly indoka nem volt… Ilu azt mondta, nem bírja az én pesti tempómat (vidéki lány volt, aki Pesten tanult tovább, és kollégiumban lakott)…

Május elején a cég áthelyezett Balatonalmádiba dolgozni, az Auróra étterembe…

Az első napom már jól indult… a szállásom a Tulipán szállóban volt… mivel elég hűvös időjárás fogadott, amikor leértem… begyújtottam a szobában az olajkályhát… aztán lementem nyugodtan vacsorázni az étterembe… nagyban vacsorázok, amikor hallom, hogy szirénázik a tűzoltó autó… kíváncsi ember lévén kimentem az utcára megnézni, mi történt…

Két tűzoltó autó állt az utcában… és füst ömlött ki a szállóból… ahogy jobban megnéztem, hát az én ablakomból… rohantam egyből… a tűzoltók nem akartak beengedni, mire mondtam, hogy az összes vagyonom… értsd: egy bőrönd ruha, meg a gitárom… abban a szobában van…

Végül kiderült, hogy nincs nagy baj… az egész télen hidegen álló olajkályha füstcsöve a melegedéstől szétugrott, és az összes füst a szobába ömlött… onnan meg ki az ablakon…

Nem kis élmény volt, hogy mindent ki kellett mosnom (Hajdú forgótárcsás, centrifuga meg csak a mesében)… a bőrönd és a gitár (mű)bőr tokja a kukában végezte… szerencsémre még nem pakoltam ki, így a bőrönd nagyjából megvédte a cuccokat… a szobát viszont ki kellett festetni…

Igaz, már akkor este kaptam egy másik szobát, de hetekig éreztem a füstszagot mindenemen…

Attól kezdve a portások minden fázós vendéget hozzám irányítottak (és nyerítve röhögtek közben)…

Beindult a szezon… dolgoztunk ezerrel… a műszak kezdetén Babszi néni restijében „írtuk alá a jelenléti ívet” (értsd: megittunk egy felest kávéval)… műszak után pedig a Kedves nevű „műintézményben” volt bérelt helyem a zenekar mellett… saját asztal, ahova csak az ülhetett, akinek megengedtem (jól fizető törzsvendég lévén)… mindig tudták, mikor érek oda… addigra szabad volt az asztal…

Egyszer megyek be… elég fáradtan, mert volt egy beeső 250 fős osztrák csoport a szokásoson felül… és látom, hogy két lányzó ül az asztalomnál… mivel már csak egy szék maradt, levetődtem rá (háromszemélyes asztal volt… és a kedvenc székemen éppen egy barna ült)… a pincér kapásból hozta a konyakomat, a kísérő szódával (már rendelnem se kellett, tudta kívülről a „menetrendet”)… na meg utána széttárt karokkal sajnálkozott, hogy nem tudta megakadályozni, hogy elfoglalják a helyemet… de gondolta, nem akadok ki, ha két csaj ül az asztalomnál…

A barna közben átnyúlt az asztalon, és se szó, se beszéd, megitta a kísérőt… erre felkaptam a konyakot… amit egyébként kortyolgatni szoktam… és odaröffentettem neki:

- na ezt nem kapod meg!...

azzal egy hajtásra megittam… lesett is a pincér, ilyen még nem volt… de hozott másikat egyből…

Hogy ezt miért írtam le ilyen részletesen?... mert most is magam előtt látom a sztorit…

Na meg…

A barna lett az első feleségem 1973 szeptember 20.-án… és később az első (lány)gyermekem… aki lassan 37 éves… anyja…

Mivel összejöttünk (szó szót követett a presszóban)… na meg össze is házasodtunk (Almádiban)… és mivel egyikünk szállására sem költözhettünk össze… kerestünk egy albérletet… találtunk is megfelelőt, csak bútor nem volt benne…

Kéne hát venni…

Na ez volt az akkori világ legnagyobb sztorija…

A legközelebbi bútorbolt Veszprémben volt… bementünk… válogattunk, kiválasztottuk…

A képlethez tartozik, hogy a szezonban havonta több, mint a dupláját megkerestem annak, amit apám, aki Budapest egyik legnagyobb cégének volt a munkaügyis atyaistene legalább 10 éve már… havonta 7-8000 kemény magyar Forintot sikerült összedolgoznom (két helyen melóztam)… akkoriban ez nagyon nagy pénz volt… a másik, hogy vállig érő hajam volt, és szakadt farmeröltönyben jártam (ami ráadásul vastagon szegecsekkel volt kiverve)…

Mondja az eladó:

- akkor kérem az OTP-s papírokat, igazolványokat…

Mondom neki:

- az nincs… kézpénzzel fizetek, egy összegben…

először is kirohant az üzletvezető… és nem hitte el… erre elővettem a zsebemből egy vastag köteg pénzt… úgy harmincezret…

Rendőrt hívtak!… és vagy két óra macera, igazoltatás, ellenőrzés után végre teherautóra került a kiválasztott bútor…

Utólag belegondolva, ilyet ők még nem láttak… 1973-ban (meg előtte is) mindenki OTP-re vásárolt szinte minden tartós fogyasztási cikket… (még 1985-ben is belefutottam egy hasonló helyzetbe… de ezt majd ott írom meg)…

December elején… a szüleim többszöri invitálása után felköltöztünk hozzájuk Pestre (mégis pesti gyerek vagy te… meg terhes az asszony, itt jobb orvosok vannak… stb.)…

Így lettem a János kórház diétás szakácsa, majd a diétás konyha vezető-helyettese…