2010. december 15., szerda

Régi és új(abb) karácsonyok

Jelen pillanatban a néhány órája feldiszitett erdei fenyő friss illata keveredik az éppen megfőtt lecsó nyári illatával.. Mielőtt belebonyolódnék az ausztrál karácsony furaságaiba, mégis muszáj elrévedeznem a gyerekkori emlékeken..

Talán három éves lehetettem, a nagyszüleimnél laktunk akkoriban, nem is tudom hogy férhettünk el a parányi szoba-konyhás rákoscsabai házikóban. Apám huga beöltözött Mikulásnak és öblös hangon próbált szóra birni, de én makacsul csak a lábát néztem, majd közöltem: ez a Rózsi cipője.. Talán ugyanekkor volt a karácsonyfa-ügy, bár talán később.. Az maradt meg bennem, hogy benyitottam a kicsiny szobába, ahol az asztalon csillogott, fénylett a formás feldiszitett fa. Engem viszont csak az foglalkoztatott, hogy hogyan tudta Jézuska odatenni a fát – a rácsos ablakon keresztül, merthogy ezt adták be nekem, s én egész este az alig tiz centis rács-közöket nézegettem, majd a fát és nem jött össze, mert a fát nem lehetett „áthúzni” a rácson.. Végül azt mondták, kár ezzel törődni, Jézuska megtudta csinálni és kész...

Évekkel később mindig a mi szobánkban volt a fa, ami a nagyobb szoba volt szüleim lakásában, ahol az öcsémmel laktunk. Reggelenként mindig a fenyőillatra ébredtem és a bódulat nem csökkent január közepéig sem, mikor aztán lebontottuk a fát..
Nem lehetett leenni a szaloncukrot, legalábbis ez volt a szabály, de mi az öcsémmel azért szépen rájártunk és igyekeztünk profin visszacsomagolni a papirt, hogy legalább a látszat megmaradjon. A baj csak az volt, mikor szellőztettünk az üres szaloncukor papirok kilencven fokos szögben elálltak és lengedeztek a huzatban, s csak néhány maradt egyenes.. amiben még ugye maradt cukor... Volt is kis ordibálás velünk... de ki tudta kivárni a faleszedés idejét..:o)

A fura karácsonyok akkor kezdődtek, mikor a 80-as évek közepén az egyik zenekari turnét decemberre szervezték, beleesett a Karácsony és Új Év, hazaérkezés január közepe táján. Franciaországban, Lyonban ért bennünket az ünnep. A város közepén lévő szállodában próbáltunk némi ünnepi hangulatot varázsolni.. Vásároltunk apró édességeket és becsomagoltuk, s mindenki zenekari tagnak jutott egy kis csomag. A piacon találtam letört fenyőágat, azt tettem a szállodaszobánk asztalára, meg néhány olcsó diszt... Érdekes volt tapasztalni, hogy az üzletek 24-én késő estig voltak nyitva, valamint a környező irodákban is késő délutánig dolgoztak.

Ettől kezdve néhány évig hasonló, szerény körülmények között ünnepeltünk. A következő évben már Ausztriában, Burgenlandban éltünk, ahol egy panzióban laktunk, várva az ausztrál vizumot,s szintén néhány ágból kreáltam ünnepi hangulatot a kicsiny szobácskában. Majd következett az első karácsony Melbourne-ben, szintén fa nélkül, ugyanis nem tudtuk hol lehet venni, műfát meg nem akartunk.. Az volt az első meleg karácsonyunk, nyári ruhában, vacsorára görög dinnyét majszoltunk a 35 fokos hőségben.
Egy évre rá a lányunk 5 hónapos baba volt, s egy kb. 1 méteres cserepes fácskát vettem. Ez volt négy év után az első fánk.

Mig a gyerekek kicsik voltak, mindig Szenteste volt a faállitás és az ajándékozás, bár a nap este fél 9-kor megy le, szóval soha nem volt igazi esti hangulat..
Később mikor iskolások lettek, kikönyörégték a korai faállitást (az ausztrálok már december 1-én feldiszitik és 27-én leszedik...) és a reggeli ajándékozást, ami 25-én szokás.
Hosszú éveken át (főleg a fiam) már hajnali 5-kor bejött hozzánk, közénk feküdt mocorogni és sóhajtozni (előtte persze felmérte a terepet, elolvasta kié melyik csomag, sőt meg is számolta, hány darab a nővéréjé, hány az övé...:o), úgyhogy kábé 7-kor kelni kellett, mert az izgalomtól nem fért a bőrébe..:o)
Tavaly már pedzettem, mi lenne, ha visszatérnénk a szentesti ajándékozáshoz...

2 megjegyzés:

klaribodo írta...

Kalandos karácsonyaid voltak. De így is szép és érdekes, és meghitt. (Milyen furcsa szó, nem találok jobbat.)

mick írta...

A meghitt igazából telitalálat, mert ennek az ünnepnek intimitása van, lévén hogy viszonyok megélésének az ideje. A családi vonatkozásai letagadhatatlanok, mert mindenki varázslatosként emlékezik gyerekkori élményeire. Innen adódik, hogy az egyszer volt és mai családi viszonyok eléggé meghatározzák a jellegét. A szenteste pedig arról szól, akinek a születésnapja van. Ez is egy viszony(ulás, vagy annak a lehetősége).