1970 Érett lettem:o)

Nálunk mindenben az apám döntött, igy a pályaválasztásomat is ő álmodta meg, illetve igyekezett az ő ismeretei és jövőlátásai alapján kiválasztani a középiskolát. Mig én gimnáziumba szerettem volna nyelveket tanulni (az orosz jól ment, köszönet az ált.isk tanáromnak, aki gimis tanár volt, de valahogy „lejjebb” keveredett). Főleg az angolt imádtam (tudjátok, beatles, rolling, aretha franklin stb..), de szivesen tanultam volna franciát, németet. Atyám nézete azonban más volt: a gimnázium után, ha nem vesznek fel egyetemre, mihez kezdesz” gondolatmenet okán beirattak egy közgazdasági szakközépiskolába. Ráadásul lányiskola volt, amiből nem maradt túl sok a fővárosban, de hát én éppen egy ilyen maradékba kerültem.

Az osztály fele kőbányai és zuglói volt, a másik része pedig vidékről (Monor, Csömör stb.) járt be. A szaktárgyakat kezdettől utáltam, de jótanuló lévén azokból is próbáltam remekelni.. Ilyeneket tanultunk: könyvelés, tervezés, politikai gazdaságtan, na és gyakorlati oktatás hetente egyszer valamelyik kőbányai gyárban, a szerencsések irodában, a szerencsétlenek műhelyekbe kerültek (illetve mindenki mindenhova).

Igyekeztem a humán tárgyakba bonyolódni, magyar, töri és orosz, osztályelső lenni. Ugyanez azonban nem sikerült matektól, fizikából, de hősiesen kűzdöttem. A tanári kar e külvárosi középiskolában meglepően jó volt (a szaktanárokra emlékszem persze a legkevésbé, de nem piszkáltak, mert jól tanultam).

Aki piszkált, az egyetlen egy teremtés volt: a matektanárnő, aki négy évet vett el az életemből. Kölcsönös ellenszenvünk az első pillanattól működött, aztán 3. osztálytól valamelyest csökkent, de az érettségin csak ebből a tárgyból mélyrepültem: mindenből ötöst kaptam, matekból hármast.
Kati néni, a matektanárnő, nem volt ám akárki. Az első évben nem tudtuk, később lassan terjedt a pletyi, hogy a tévében akkor már szerepelgető, lassan ismertté váló szinész-paródiás húga.
Talán ez a suli volt az első munkahelye, mert csak huszonnyolc éves volt, de már férjes asszony. s a névből meg nem szűrtünk ki semmit.

Később ahogy a bátyja egyre ismert lett, annál többször kértük (főleg ha jókedve volt), hogy meséljen a gyerekkorukról, meg ilyenek, mert ők is kőbányaiak voltak, ott töltötték a gyerekkorukat.

Sok év múlva, mikor már a Rádióban dolgoztam, egyszer dolgom volt a könnyűzenei szerkesztőségben és épp volt a „művész úr”. Vettem egy mély levegőt, s megmondtam neki (némi humoros felhanggal), hogy a kedves húga nehéz éveket szerzett nekem a suliban.. Erre mosolyogva annyit mondott: mindig mondtam neki, hogy a család szégyene lesz, ha matektanár lesz belőle:o)

Az osztályunk elég átlagos volt, leszámitva néhányunkat (nem is vagyok szerénytelen), akik nagyhangúak, divatozók, Illés zenekar és Tahi Tóth László rajongók voltunk, na és tele mindenféle álmokkal. Csak ketten jelentkeztünk egyetemre az egész osztályból, később egy-két év múlva még négyen mentek főiskolára.

Azt hiszem én voltam talán az egyetlen 70-ben a bölcsészkaron, aki közgáz suliból jelentkezett. Nagy Béla tanár úr, a magyar tanárom rengeteget segitett, úgy szintén oroszból is bejártam az egyetemre, ahol a már egyetemi hallgatók a Studium Generale nevű szervezet keretében ingyen korrepetálták az érettségizőket.
Sajna nem sikerült az első nekifutásom, de a következő évben – felvettek. Apám álma, hogy közgazdász legyek, nem valósult meg. Szerintem a világ leghülyébb közgazdája lennék, ha egyáltalán felvettek volna, meg egyáltalán befejeztem volna a közgászt.


Évenként terveztünk osztálytalálkozót, de csak kétszer jöttünk össze: az ötévesre, 1975-ben és a tizévesre 80-ban. Utóbbira már csak a töredék jött el és valahogy a cimek, telefonok elkeveredtek és soha többé senki nem szervezett semmit. Az idén pedig a 40 éves lenne....

Négyen maradtunk barátnők, kettővel lazább, eggyel a mai napig közeli kapcsolatban maradtam. Még két lányt találtam meg az iwiw-en
az utóbbi években. Hiába irtam be a többiek lánynevét, nem jártam sikerrel.