1978 augusztusában halt meg édesapám teljesen váratlanul. Kis családommal nyaralni voltunk, s hazatérésünkkor a vonatnál várt minket a bátyám, hogy apánk nincs többé. Alig kezdte el megérdemelt nyugdíjas éveit. Ő is pedagógus volt, mint családunk legtöbb tagja.
Kislányunk bölcsődébe került, novemberi születésű, ezért még nem vették fel az óvodába. Viszont a tanév szeptemberben kezdődik, novemberben még se kezdhettem. Ahogy az előző írásban K.G. írja, valóban több lett a gyerekintézmény, mivel ekkor volt a demográfiai hullám csúcsa. Iskolánkban is ekkor adták át az új szárnyat, ahová 1200 gyerek járt. A tanári kar létszáma száz fölé nőtt. Az első évem nehéz volt. Osztályfőnök lettem egy 6. osztályban, amely nem volt „piskóta”. A lányom persze szinte rögtön beteg lett, sokszor hiányoztam. Pedig a férjem is otthon maradt már vele, pedig akkor még külön engedély kellett ahhoz, hogy az apa is otthon maradhasson a kicsivel. A félévi értekezlet előtt persze megint beteg volt a lányom, de bementem az értekezletre. Meg is kaptam a magamét az igazgatónőtől. hisz felkészületlenül mentem. Nem voltak rendben az ellenőrzők, a napló. Úgy letolt, mint a pengős malacot. Nem érdekelte, miért nem voltak rendben a dolgaim. Ide is írom a nevét: Ráczné „Sica néni”. Azóta is szeretettel, hálával gondolok rá, örökre megtanultam, hogy kell osztályozóra menni. A következő évben megdicsért, jutalmat is kaptam. (Az „átkosban” kaptunk jutalmat is, azután ez megszűnt)
A kép a tanári karról 1981-ben készült. Sica néni az előző évben nyugdíjba ment. Sajnos, ő sem élvezhette sokáig nyugdíjas éveit, hamar elment.
3 megjegyzés:
Nem tudom, miért nem lehet a képet megnyitni, pedig úgy csináltam, ahogy szoktam. Így alig látszik.
Zsuzsi, próbáld úgy, hogy a feltöltéskor a nagy méretet jelölöd be.
Hiába, most se jó. Nem értem, miért. Na, mindegy.
Megjegyzés küldése