2010. október 28., csütörtök

1968 Egy nyári délelőtt - egy téli hajnal


Sejtettem, hogy '68 egyik emlékeként a csehszlovákiai bevonulást fogják említeni többen is. Az én élményem is ehhez kapcsolódik, noha akkor még csak 11 éves múltam.

Minden nyáron, augusztus második felében indultunk édesapámmal a Nagy Vízitúrára, pedig tudvalevő volt, hogy Szent Istvánkor fordul a nyár, ki is fogtuk mindig a vihart alaposan. Akkoriban még killboatunk volt (azaz volt a Hajógyár sportkörének), ez egy kormányos kétpárevezős csónak. Én már minden feladatot elláthattam, leginkább kormányoztam, de ha kedvem kerekedett, odaülhettem az evezőhöz is. Alsó, fölső szigetkerülések, leevezés Mohácsig (visszafele még volt hajójárat), ez volt a dunai program. Az alsó a Csepel-szigetet jelentette, a fölső pedig a Szentendreit. Nagyon szerettem ezeket a túrákat.

Abban az évben alsó szigetkerülésen voltunk, és éppen Ercsivel szemben ütöttünk sátrat. Amikor reggel elkezdtünk tábort bontani, azt vettem észre, hogy sehogysem halad az összeszokott munka, mert édesapám folyton a kis Selga (a Sokol testvére) rádiót figyeli és nagyon komoly volt. Bevonultak Csehszlovákiába! Keveset értettem az eseményekből, azt azonban igen, hogy leverik az ő 56-jukat, mert ez nem volt idegen téma otthon. És mi is bevonultunk!
Ennek rögtön bizonyítékát is kaptuk. Ercsiben akkoriban nagy műszaki hadászati laktanya volt. Nem olyan széles ott a Duna, simán át lehetett látni a túlsó partra. Lestük egész délelőtt, amennyit a riadóból, a készültségből a laktanyai, vízparti mozgásban látni lehetett. Közben szóltak a hírek, és a délelőtt feszültségében akkor sejtettem meg először és egyetlenegyszer azt az érzést, hogy háború.

Ugyanennek a nyárnak az elején, a szüleim már elég nagynak tartottak ahhoz, hogy kiadjanak falura. Anyu egyik kolleganőjének a szüleihez vittek, unokájuk nem lévén, hát, szerettek engem. Nagyon tetszett két hétre a falusi élet, segítettem a kertben, szedtem a málnát, kisvödörbe gyűjtöttem a szép, csíkos krumplibogarakat (valami jutalmat is kaptam érte), etethettem a csirkéket, ittam a frissen fejt tejet. Hogy pedig igazán fontosnak és hasznosnak érezhessem magamat, pár nap után már délutánonként kiküldtek, hogy hozzam haza a legelésző Gyuri kecskét. Bár inkább ő vezetett haza engem, de - ahogy Fekete István írja egy hasonló szituációjú novellájában - a megérkezés méltóságára mindig sokat adtunk.

Valószínűleg ez a jóemlékű nyaralás hozta magával, hogy azon a télen meghívtak a disznóölésre is. Nemcsak vendégnek hívtak, jelentős feladatot is kaptam: nekem kellett tartani a lámpát! Ott álltunk a koromsötét hajnalban, én világítottam, mint egy dermedt, kicsi szentjánosbogár, a disznó pedig fölvisított és megugrott! Én még nagyobbat visítottam, még nagyobbat ugrottam, elhajítottam a lámpát és futottam, ki a világból!

Szegények, hirtelen nem is tudták, hogy előbb a malacot érjék-e utol vagy engem hozzanak vissza a faluvégről?
Lett azért aztán hurka, kolbász, szalonna, de disznóölésen én azóta se voltam.

5 megjegyzés:

s@só írta...

Igen 'jóízű' életképet adtál. A régi nyarak hamisítatlan ízét...és azokat a téli hajnalokat, amiket gyerekként nagy izgalommal vártam. Disznóölés!! Nagy esemény volt. Aztán sok évvel később, amikor már én voltam a böllér, hát leginkább az esti vacsorát vártam :)))

bluemoon írta...

A disznótorban a hurka, kolbász és pecsenye a legjobb! Én is csak azt szeretem. :) Ó de jó is lenne azokból a régi hurkákból egy kóstolónyi...

klaribodo írta...

A kaja finom, az igaz, de a hang behallatszott a paplan, párna és a fejem fölé húzott lábdunna alá is.

rhumel írta...

Dunna alatt próbáltam én is átaludni azokat a hajnalokat. Pedig nem is jöttek közelről a hangok, nálunk nem volt disznóvágás, csak a szomszédoknál.
Azért a friss kóstolókból tudtam jóízűen enni:)

Kanga írta...

Disznóvágáskor az én kedvenc ételem a friss vérből készült hagymás piritott vér volt, friss kenyérrel, akkor hajnalban, mikor mi gyerekek még szinte kóvályogtunk az álmosságtól, de mégis hősiesen tébláboltunk a felnőttek lába alatt. Nem tudom manapság megenném e, ha elém raknák a piritott vért, de azt hiszem igen.. Márcsak az elfelejtett régi illatok, izek miatt is...