Nekem mindig a december 30. az összegzés, a hálaadás napja, mert a
Szilveszter az közös és mozgalmas, még akkor is, ha estére már csak
itthon vagyok. Azt a három nappal ezelőtti bejegyzést teszem át ide a saját blogomból:
Ebben az évben talán több volt a rossz
és a bizonytalanság, mint a jó, mégis a hála él bennem, olyan ösztönösen,
hogy meg se kell fogalmazni.
A jó és a rossz pillanatok, események
mozaikkockái - még ilyen alig-távolból nézve is - sorban a helyükre
kerülnek, és Isten szeretetének színes képévé állnak össze. Képpé.
amiben minden jelenetnek helye van: a vízparti nyaralás
felszabadultságának, a munka felelősségének, a mentősök megnyugtató és
biztonságot adó jelenlétének, amikor értem jöttek, a frissen megjelent
újság kézbevétele örömének, és a kép alsó sarkában elfér a totálisan
beázott fürdőszoba is, mert onnan lejjebb már úgyse folyik a víz :)
Itt
vagyok - talán ez a legtöbb, amit erről az évről elmondhatok. És itt
vannak azok is mind, akik kedvesek nekem. Idén senkitől nem kellett
búcsút vennem, sem visszahozhatatlanul, sem pedig esendőségünk okán viták, félreértések, harag következményeként.
Az
évértékelésünk, azt hiszem, nem is annyira attól függ, hogy milyen volt
az évünk, hanem, hogy mi magunk milyen szemmel tekintünk rá. Idén ennek
a látásnak az ajándékát köszönöm meg.
3 megjegyzés:
én is hasonlóképp éreztem/érzek : hálát..."hogy itt vagyok"....
BÚÉK! Olyan posztod hangvétele, mint Dax Hálaadó zsoltáráé. „Oly jó áldani...
Igen, Aliz, valahogy a végén ez kristályosodik ki.
Köszönöm, Mick, BUÉK Neked is!
Megjegyzés küldése