Orwell

1984 nekem mint a lehetséges, de teljesen letargikus jövő jelent meg, miután évekkel korábban elolvastam G. Orwell 1984 c. regényét. (A mű elolvasása roppant pesszimista kicsengése ellenére kötelező.) vonzott és taszított egyszerre. Vonzott, mert felismertem benne a megvalósult diktatúra számos elemét, és taszított, mert féltem tőle, hogy sokaknak felcsillan a szemük, és felsorakoztatott eszköztárából további ötleteket merítenek a társadalmon való uralkodáshoz. A mű tele van a nyelv megerőszakolásával, hogy az abszurd és a kaotikus valóság kialakításához szoktassák az embereket. A regényből híresült el „a nagytestvér figyel téged” szólás. A legfantasztikusabb az újbeszél nyelv kialakítása, mely feketének mondja a fehéret, szeretetminisztériumnak a kínzókamrákkal teli agymosó intézményt stb. Nem részletezem.
Mert egyszer csak csakugyan eljött 1984, és a diktatúra nemhogy erősödött volna akkorra, inkább puhult, olyannyira, hogy Orwell jóslatával ellentétben az évtized végére kiszenvedjen. (rendszerváltás)
1984-ben 38 éves voltam. Mögöttem elvégzett iskoláim, (általános Albertfalván és Zuglóban, majd a piaristáknál gimnázium, mögöttem a kereskedelmi főiskola), a nősülés, s korábban született 3 lánygyermekünket nevelgettük felségemmel.
1984-ben lett 400 éves kisnemesi kutyabőrünk, mely ékes és kalligrafikus betűkkel cirkalmazott csakugyan bőrre írt admányozólevél, s melyet II. Rudolf, a Prágában maszekoló uralkodó írt alá. 1984-ben a Baross utcában laktunk az új lakótelepen. Ablakaink a Losonci térre nyíltak. Feleségem 4. gyermekünket várta, s húsvét hétfőn meg is érkezett a kis lurkó, ezúttal fiúcska. Magam hűséges munkatársa voltam a népművészeti vállalatnak, ahol 1969 óta dolgoztam különféle beosztásokban. Korábban ellenőr, majd árubeszerző, s ebben az évben már osztályvezetői munkát láttam el. Ekkor már a negyedik igazgatónkat szolgáltam, egyben az utolsót is, akinek a módszereivel olyannyira nem értettem egyet, hogy később céget váltottam.
Ebben az évben történt, hogy feleségem besárgult, kórházba került, csecsemő fiunk pedig anyámhoz, hogy jó körülmények között várja mamája gyógyulását. A lányokra én felügyeltem, már iskolásak voltak ebben az időben mindnyájan.
Március 15-én több száz független fiatal emlékezik meg az 1848-as forradalomról.
Vállalatunk a Belvárosban volt. Az ablakból figyeltük a Petőfi-szoborhoz igyekvőket. Mellettem kukucskált ki az ablakon a rendészünk is. „Az ott Jóska, akinek a legszélesebb a nemzetőr karszalagja. Ezek az emberek mind a BM alkalmazottai, akik elvegyülnek a tömegben. Ellenőrzésük alatt tartják az ünnepségre igyekvőket.” - jegyezte meg.
Igen, ilyen világ volt itt 1984-ben.
Még sok mindent lehetne és kellene írni erről az évről, de ha mindazokat az eseményeket le akarnám jegyezni, melyek abban az időszakban keletkeztek, kevésnek bizonyulna egy könyvnyi terjedelem is.
Ezért a legjobb, ha itt abbahagyom. S egyéb gondolataimat majd máskor teszem közzé.