Nyelvek, melyeket nem tanultam meg "jól", de leginkább sehogy!

Товарищ учительница! Az osztály létszáma 38, nem hiányzik senki. Ma is fel tudom idézni (végig oroszul) az óránk elején elhangzó jelentésünket tanárunknak. A felső tagozatban tanult orosz nyelvet két pedagógus (egy nő és egy férfi) próbálta erőteljesen megszerettetni velünk. Ennek ellenére középiskolában én mégis a német nyelvet választottam, noha az osztály fele oroszul tanult (mindkét nyelvet emelt óraszámban). Az általános iskola végével meg is szűnt minden kapcsolatom az orosz nyelvvel. (Emlékül megőriztem viszont sok-sok, a régi Szovjetunióból érkező levelemet /híres színészek és színésznők képeivel együtt/, melyek közül a legtávolabbi Vlagyivosztokból érkezett rendszeresen hozzám.)

1968 őszén idegen nyelvű gyors-gépíró szakon kezdtem el a középiskolai tanulmányaimat Debrecen ma is jól működő közgazdasági szakközépiskolájában – német tagozaton. Az első, számomra bonyolultnak tűnő német szó a: genossenschaft (szövetkezet) szó volt. Erre nagyon emlékszem, rögtön szeptemberben találkoztam a szóval. Persze a der, die, das-szal is akadtak időnként gondjaim, hisz nem volt abban szinte semmi logika, hogy melyik névelőnek kell társulnia egy-egy szóhoz. Később leginkább a magyarról németre fordítással, majd harmadik osztálytól a szaktantárgyként megjelenő német külkereskedelmi nyelvvel hadakoztam erősen. Azt a tényt, hogy sikerült négyesre érettségiznem németből, ma is erős túlzásnak érzem, de lehet, hogy tanárunk jóindulata is közrejátszhatott e számomra szép osztályzat elérésében. Életem során számtalan nyugtalan álmom volt, amikor a magyar-német fordításokkal háborgattam magam a nyugodt éjszakai pihenés helyett, leginkább akkor is érettségi feladat formájában. Talán fél éve álmodtam utoljára azt, hogy érettségi vizsgára készülök, de még van jó egy hónapom a felkészülésre. Aztán nagyon gyorsan eltelt belőle két hét, majd hamar egyértelművé vált számomra, hogy úgy elszaladtak a napok, hogy itt már semmilyen szoros időbeosztás nem lesz elég a tételek megtanulásához, és csak a mázli segíthet. És mázlim lett!!!

Az angol nyelvvel az 1980-as évek elején találkoztam az Alföldi Nyomdában, ahol egy angol szakon végzett kolléganőm helyezkedett el a fényszedőben – gondolom átmeneti megoldásként, amíg nem talált magának tanári állást. Nagyon kedves kezdeményezés volt részéről, hogy térítés nélkül tanfolyamot indított nekünk, amelyre bárki jelentkezhetett, aki vonzalmat érzett az angol nyelv iránt.

A vonzalmam az angol nyelv iránt ma is töretlen. Sajnos, már a tanfolyam első pár hetében nyilvánvaló volt, hogy nekem a német után valahogy nem akar menni a nyelvtan, de biztosan otthon sem szántam időt az elmélyült foglalkozásra, szavak megtanulására. Hamar „kiszivárogtam” a csoportból, és már arra sem emlékszem, hogy a többiek kitartottak-e szorgalmasan a tanfolyam végéig. Aztán a kolléganő is kapott számára megfelelő állást, és ezzel fejeződhetett be az oktatása is – nagy valószínűséggel. Hú, de régen volt ez is.

Lomb Katóról feltétlenül szeretnék szót ejteni. Ma is tartogatom a róla megjelent alföldi nyomdás könyvet, melyet borító nélkül a „selejtből” mentettem meg magamnak. Abban a könyvben olvastam, hogy tizenhat nyelvvel keresett pénzt, de ebből én arra következtetek, hogy nem állt meg tizenhatnál, hanem próbálkozott további nyelvek megtanulásával. Később Vágó Istvánt is úgy ismerhettem meg, mint aki imádja az idegen nyelveket.

Sok éve olvastam, hogy Göncz Árpád angol nyelvvel való kapcsolata a börtönben kezdődött. Azt állította magáról, hogy tud angolul. És mire szabadult, meg is tanulta a nyelvet. Fordításai ma is létezők.

Én évekig játszottam azzal a gondolattal, hogy csak akkor szabadulhatnék ki a börtönből, ha megtanulok angolul. Ez bizony nagyon veszélyes játék, még akkor is, ha csak gondolatban játszom vele. Bizonyára életfogytig bent csücsülhetnék, mert úgy érzem, nem kaptam elég erőt és kitartást fentről, egy nyelv tökéletes elsajátításához elegendőt biztosan nem.

Nem tudok jobb hasonlatot hozni, mint amikor egy kötés-horgolás tanfolyamon a tanár egyből látja, hogy kinek áll rá a keze a jó fonal- és tűtartásra, ki az aki olyan görcsös, hogy csak kínlódva tudja elkészíteni a legegyszerűbb mintadarabokat is. Szerintem a nyelvek elsajátításához is kell egyfajta nyelvi adottság, hogy a kiejtés ne üssön el túlságosan. Bár lehet, hogy ez csak az én elvárásom lenne magammal szemben, hogy egy nyelvet akcentus nélkül tudjak beszélni, ráadásul ha nem érzem nyelvtanilag is tökéletesnek a fejemben a szöveget, akkor inkább meg sem szólalok. Sokszor a kevés tudás is hasznosnak bizonyulhat egy-egy adott kényszerhelyzetben. Külföldre elindulni egyedül, nyelvtudás nélkül, ez is rémálmaim egyike. Álmodtam már eltévedésről, amikor úgy megijedtem, hogy egyből fel is ébredtem, és meg is nyugodhattam. Egy biztos, hogy nem indulok el egyedül Angliába.

Debrecen egyetemi város, és nagyon sok orvostanhallgató tanult a városban az elmúlt évtizedek során. Számtalan esetben lepődtem meg, hogy Afrikából érkezett orvostanhallgatók szinte tökéletesen beszélték a magyar nyelvet pár év nyelvtanulás és használat után. Mindezt utcán hallva tapasztaltam. Szívesen meginterjúvolnék közülük párat, mennyi időt és energiát fektettek a nyelvtanulásba, mennyire volt nehéz számukra a magyar nyelv, ami köztudottan a legnehezebbek közé tartozik.

Unokáimnak nem győzöm eléggé hangsúlyozni, milyen fontos – legalább – az angol nyelv elsajátítása, mert a mai világban már nem törvényszerű, hogy életük végéig egy helyen fognak lakni. A fiatalok, de az idősebbek is, röpködnek a világban, és a nyelvtudás mégis sokkal hasznosabb, mint a telefon fordító programja.

Következő életemben(?) biztosan a nyelvtanulásra helyezném a legnagyobb hangsúlyt. Ma ez jutott eszembe a „nyelvek” témáról, lehet hogy holnap még sok fontos dolgot tudnék hozzáfűzni.

Mára ennyi is bőven sok(k).