2022. november 27., vasárnap

Epizódok és /vagy végzetes hibák

 


Fiatalasszony koromban Szeged melletti külterületi iskolában tanítottam, váltott műszakban. Helyhiány miatt hetenként váltogatta egymást az alsó és a felső tagozat. Aznap, mivel csak 1 órára kellett beérnem az iskolába, meglátogattam anyósomat Tiszaszigeten. Ő is dolgozott, de azon a héten éppen szabadságon volt. Örültünk a nyugalmas szabadnapnak, régi történeteket mesélt a gyerekekről, fotókat is nézegettünk, eltelt az idő. A hálószobájukban  ketyegett az ébresztőóra. " Anyuka, nem megy még a busz?"   Szegény anyósom a homlokára csapott, azt mondta, elfelejtette megnézni az órát,  ami csak akkor mutatta a pontos időt, ha a hasára fordítva járhatott. Megnézte, és aggodalommal közölte, hogy lekéstem a távolsági buszt.

Nekem első órám volt a délutáni műszakban, tehát a Mars téri szegedi, telepi járatot is el kellett  volna érnem.  

Anyósom kitalálta, hogy itt a biciklije, próbáljam meg utólérni a távolsági buszt, megáll két helyen is Újszentivánon, aztán a szőregi palackozóban is megáll. Ha elszalasztom, hagyjam a biciklit a palackozóban, és kérjem meg a sógornőmet, aki véletlenül éppen a palackozó könyvelésében dolgozott, vigyenek be valamelyik szállítmánnyal a Mars térre, ahonnan a következő telepi busszal kijutok az iskolába.
A terv bevált. Nem nagyon, csak kicsit. Sógornőm kérésére a perceken belül induló szállítmány sofőrje felvett a fedélzeti ülésbe maga mellé, de egész úton prézsmitált, hogy neki nagyon rosszul jön ki, hogy egy idegen nőt kell szállítania. Aki ide fölül, az "olyan". Ő ugyanis agyonütné a feleségét, ha a sofőr melletti ülésben terpeszkedne, bármilyen rövid távra is. Hiába magyaráztam neki, hogy órám van az iskolában, és még a telepi buszt is el kell érnem ahhoz, hogy ne késsek, csak mondta, mondta a magáét. Én is mondtam a magamét, mi vár arra a tanárra, aki nem megy be időben az iskolába a saját tanítási órájára. "Nekem ne beszéljen, ha a feleségem lenne, most azonnal kitenném innen." Közben elindultunk a borosüvegekkel megrakodva, végigzötyögött a teherautó Szőreg főutcáján, elérkeztünk Újszegedre, ott szerencsére nem kellett kirakodnia, mert a szegedi Mars téren túl, tovább Dorozsmára vitt az útja. A Mars téri buszmegálló mellett állt le, megköszöntem a szívességét. Már benn állt a telepi busz, sajnos, a későbbi, gondoltam, így is el fogok késni legalább húsz percet a saját tanítási órámról. 


Kinn az utcán már hallottam a nagy zsivajt a hetedikesek nyitott ablakából, aztán meg, éles lányhangon azt, hogy "Gyün Bodóné!" . Az aznapi orosz óra nem sokat ért, meg az én becsületem se a gyerekek szemében. Az iskolában nem volt helyettesítő pedagógus, mint elmondták a lányok, igazgató bácsi többször átjött a saját órájáról lecsendesíteni az osztályt, több magatartási beírást ígért az ellenőrzőjükbe, meg én se vittem el szárazon. A párt, a szakszervezet, a Szülői Munkaközösség fegyelmi tárgyalásra hívott maga elé. Mint kiderült, a sofőr felesége beadta a válóperi papírokat, állítólag én voltam az utolsó csepp a pohárban. "Ha még egyszer meglátnak, hogy valami cemendét szállítasz, elválok tőled".  Apósom hozta haza biciklit Szőregről, biztos ő se gondolt szépeket rólam, hogy a meleg busz helyett két falun át kell bicikliznie az őszi szélben. Az óra járt jól. Nem vitték el csináltatni, továbbra is kényelmesen hason fekve mérte az időt, csörgött reggel ötkor, más dolga nem akadt az én epizódomon kívül.


 

 

6 megjegyzés:

mick írta...

Köszönöm Neked. Elég általános eset. Én is jártam így. Legalább kétszer. Egyszer majd megírom futkosásaimat.

klaribodo írta...

Mick, azért is hoztam elő, mert egy ilyen helyzetben minden résztvevőnek vagy a véletlen, vagy a gonosz lélek akarata jut eszébe. Ami meg elmúlt, az elmúlt. Lehet belőle anekdóta.

Borka írta...

Tudom, Neked elég rossz lehetett mindezt átélni, de én valóban úgy olvastam, ahogy Te is írod, mint egy anekdotát.

klaribodo írta...

Nehogy azt gondold, Borka. Inkább hülyeségnek tartottam az egész kalamajkát, méltatlannak magamhoz is, meg a résztvevő hivatalosságokhoz is. Ettől lehet anekdotaként emlékezni rá.

Rozsa T. (alias flora) írta...

Néha elindulnak az események egymásból, mint valami lavina és mindent elsöpörnek! Megesett velem is egy párszor!

klaribodo írta...

Rózsa, így van. Epizódokból állnak a napjaink, később új értelmet nyer egyik-másik esemény.