A mi kertünk

 

Budapesten születtem, a nyóckerben, a Klinikán. Életem első pár hónapját Farkasréten töltöttem, ott volt ugyan kertünk, de természetesen én arra nem emlékszem.

Aztán az élet úgy hozta, hogy 8 éves koromig a kockaköves udvar végében egy ecetfa jelentette a „kertet”.

Az '50-es évek elején apukámat büntetésből (akkoriban történtek ilyenek) lehelyezték egy Miskolc melletti vállalathoz és mentünk mi is vele. A repülőtér mellett, egy három lakásos házban laktunk. 

Nnna, ott aztán az egész határ a kertem lett, beleértve még a repülőteret is. Csodálatos másfél év volt, gyermekkorom legszebb napjai.

Szabadon barangolhattam, megismertem a vidéki élet jó és rossz oldalát, volt egy kiskutyám és voltak csirkéink is, no meg egy elkerített részen volt a mamámnak konyhakertje és még egy kis virágoskert is meghúzódott mellette.

Majd miután letelt apukám büntetése, visszajöttünk Budapestre és egy ideig a Margit szigetre és a budai hegyekbe jártunk, ha a természet szépségeire vágytunk.

A nagy változást az hozta meg, amikor a szüleim megvettek Szántódon egy kis telket és építettek rá egy szintén kicsi, de kényelmes faházat. Az a faházas csöpp telek lett a mi kertünk.

Eleinte alig volt árnyék, kicsik voltak a fák, vártuk a délutánt, mert akkor vetett árnyékot a ház és olyankor behúzódtunk a meleg elől oda. Itt is volt veteményes, megtermett a paradicsom, hagyma, zeller, petrezselyem, kapor, zöldbab de még az eper, a málna, a ribizli és a szőlő is. Sajnos, már nincs meg a kis konyhakert, de vannak még gyümölcsfák és fenyők, szép bokrok, zöld sövény és sokféle madár, mókusok és fiam nagy bánatára vakondokok.

Nagyon sok emlék fűz ahhoz a kerthez. Eleinte még az én gyerekeim élvezték a kert gyümölcseit és lehetőségeit.

Egy-egy nyaralást tábortűzzel zártunk. Sütöttünk szalonnát, kolbászt, a lecsöpögő zsírt kenyérrel fogtuk fel és az egészhez „hagymát ettünk hagymával”. Az esti csillagfényes égbolt és a tűz világított csak.

(Később közművesítették a környéket és akkor már a kinti lámpa fénye is bevilágított.)

Látom magam előtt, ahogy a lányom ül a teraszról levezető lépcsőn és görögdinnyét eszik, folyik a piros lé az arcocskáján, le a földre, de ez senkit sem zavar. A lépcsőt apukám a gyerekekkel együtt építette és az egyik lépcsőfok alá bebetonoztak egy üveget, benne üzenetek a gyerekektől a jövő nemzedéknek. Még mindig ott rejtőzik.

Két meggyfa árnyékában hinta az udvaron, a bejárat mellett egy kétszemélyes homokozó volt, az udvari vízcsapot át lehetett alakítani zuhanyozóvá és a füvön, mindig akadt két-három napozóágy.

A gyerekek felnőttek, jöttek az unokák és változott a kert is. A fák, a bokrok megnőttek, a fű egy kicsit megritkult, némelyik fa is eltűnt a kertből. A terasz előtti hatalmas fenyőt ki kellett vágni, mert félő volt, hogy egy olyan igazi nagy balatoni vihar ráborítja a házra. Egy körtefát már kicsavart tövestől.

Az unokák is minden nyáron ott nyaralnak, a lányom mindkét gyerkőce ott tette meg az első lépéseket. Kislegény ott tanulta meg nagypapától másfél-két évesen a kondenzcsík szót. Hintázás közben repültek felettük a kondenzcsíkot húzó vadászgépek és ez annyira tetszett Kislegénynek, hogy ezt az ő korához képest nehéz szót megjegyezte. Kicsilány a bogarakat, növényeket tanulmányozta, nem véletlen, hogy ma biológiát tanul az egyetemen. Sakkoztak, olvastak, rajzoltak, festettek, tollasoztak, indiánosdit játszottak, pancsoltak a gyerekmedencében, beszélgettünk mindenféléről, vártuk a fagylaltos kocsit és kalandoztunk a környéken, felsétáltunk a dombra, megnéztük a Balatont fentről. Sokat fejlődtek minden nyáron és sokat okosodtak is.

Én az ottani reggeleket szerettem nagyon. Korán reggel, amikor még aludt a társaság, a madarak már csicseregtek, a kávémmal kiültem a teraszra és élveztem a csendet és a kellemes hőmérsékletet.

Régebben nyaraláskor is főztem, aztán fellázadtam. Olyan meleg volt a csöpp kis konyhában, amit már nem bírtam elviselni. A közelben volt/van egy erdészet, annak a konyháján nagyon jól főztek elvitelre is és hatalmas adagokat adtak, nem is drágán. Ettől kezdve már én is sokkal többet tudtam pihenni, a gyerekekkel foglalkozni és olvasni, mert azt ott nagyon jól lehetett, főleg amikor csendes pihenő alatt aludtak az unokák és a nagypapa.

Szeretem a kertünket. Most főleg a gyerekek használják, én nem nagyon járok le, csak képeket kérek mindig, hogy lássam, milyen most, mennyit változott?

Már fáraszt az utazás, az autóban sem tudok sokáig egy helyben ülni.

Itt, ahol lakom, itt is kert vesz körül, a ház lakóinak közös kertje. Ebben is gyönyörködöm és az erkélyről egy egész városnyi kertet látok, csak ki kell mennem és előttem van a sok szépség, de a mi kertünknél mégsem jobb, de nem ám!