A címbe csak azért írtam ezt:
https://www.youtube.com/watch?v=SLGtzsu6b-Y
mert a nyelv szóról nekem először az anyanyelv jut eszembe, egyébként ez apám nyelve is 😉 (ha már Sinkovits pazar előadású szövegét citáltam, az Édes ékes apanyelvünket)
Apám, aki az idegen nyelv tudásban, és a megtanulásában is kiváló és kiemelkedő szorgalmú volt, mindennel tudott játszani, mindent játékká, élvezetté varázsolt. Még se írni, se olvasni sem tudtam, már azt játszottuk, hogy vajon kitalálom-e, milyen nyelven beszélnek épp a rádióban. A nagy Beethoven varázsszeme zölden pislogott, a kereső sávok sárga fénnyel világítottak, a városok nevei Monte Carlotól Potsdamon, Londonon át Berlinig, Budapestig ragyogtak, ahogy Apukám más és más adóra tekerte a gombot. Egy idő után az olaszt, franciát, spanyolt hamar felismertem, az angol és a német is könnyen ment, de a szláv nyelvekkel sokat bajlódtam. Ahogy Apa se volt jártas ezekben, de persze felismerte, ellentétben velem.
Nálunk a nyelvtanulás így indult, állítólag már jóval előbb is, pólyás koromban, amikor a szüleim elalváskor dalocskákat énekeltek nekem. Mindenféle nyelven....
Apukám sorait erről idemásolom, valamikor 3-4 hónapos koromból:
"...Esti altatót énekelek neki. A Mozart bölcsődal saját költésű olasz szövege a sláger. Olvasok is neki. Angol és francia verseket. Kedvence az olasz beszéd. A Novaro vers szemmel láthatóan elbűvöli: úgy mered rám, mint kígyóra a madár. Igen, határozottan tetszik a gyereknek, akármit is mond C., én látom rajta. El is mondom neki vagy százszor: Nell' ora che ogni vetta, diventa violetta. Így szórakoztatom a gyerekem, - vagy inkább így szórakozom vele. És így találkozik először E. a Költészettel és a Zenével."
És a nyelvekkel, fűzöm most ehhez én, a mostani témánk kapcsán. Bizony, a nyelvek, amiket tudni illene. Mert hányszor hallottam nagymamám szájából: annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz. Végy példát édesapádról.
És bizony, az előttem lévő példa, Apa nyelvérzéke, az idegen nyelvek iránti fogékonysága és a hozzá társuló mérhetetlen szorgalma, kitartása, amit követhettem volna. Miért is maradtam el olyan nagyon mögötte?! Németül, angolul jól beszélt, írt, verset is, fordított, az algériai évek a francia tudását magas szintre emelték, olaszul, spanyolul se adták volna el. A görög meg a latin nyilván a gimnáziumban megalapozta mindezt. Miért nem használtam ki az apai örökséget eléggé?!
Pedig könnyen tanultam, a német tagozatos történetemről már írtam itt. Általánosban az orosz tanárnőm egy csodálatos asszony volt, nagy tudású, klasszikus műveltségű, felnéztem rá, no meg az oroszt is szívesen tanultam, jól ment, versenyre is eljutottam. Rövid algériai ottlétemkor ragadt rám egy kis francia. Passziv tudásként megvan még az a kevéske, néha használom is, unokám olasz apukájával "csevegek", de ő hozzám képest nagyon jól beszéli azt a nyelvet is.
Már jóval 40 éves korom után azért lett egy középfokú nyelvvizsgám, németből. A tanárunk szerint a sikeres szóbeli után azonnal be kellett volna jelentkeznem a felsőfokra és gyorsan melegen tartani, meg fokozni a tudásomat. Hát...én kiléptem a vizsgáról, ahol lányom várt, 3 francia barátnőjével, akik épp itt vendégeskedtek. Azóta se igen beszéltem németül, kínok közt és újratanulva tán még az alapfokot se tudnám letenni. Ha nagyon muszáj (reptéren pl), valahogy azért visszatérnek a szavak.
Talán a magyarra fordítás (természetesen szótárral) még jól menne. Annak idején az ifjú, épp akkor érettségizett 18-19 éves tanfolyami társaim mindig faggattak, hogy tudom olyan jól lefordítani a nehéz szövegeket németből. Mert jól tudok magyarul- ezt válaszoltam viccesen.
Ma már sokkal nagyobb erőfeszítésembe kerül megfogalmazni a gondolataimat, mondandómat, az anyanyelvemen. (Ezért -is- jó ez a blog itt!👍) Mert hiába, azért csak beszűkül az ember, ha már nem jár nap mint nap dolgozni. Sokkal kevesebb inger éri, nem találkozik annyi emberrel, így egész más szókincset használ aktívan. Sokat olvasok, de ez nem pótolja a nagy beszélgetéseket. Szerencsére az unokáim, a két nagyobb, már remek partnerek ebben. Minden érdekli őket, sokat kérdeznek, a múltról, az emlékekről, a világról.
Remélem a nyelvtanulásban kitartóbbak és eredményesebbek lesznek a nagyanyjuknál...
A szüleik azok. Mindkét gyerekünk Apa nyelvérzékét örökölte, ha a "vegyes" anyanyelvű családtagok együtt vannak, mind angolul diskurálnak, a lányunk franciául és németül is remekül tud, spanyolt és olaszt is tanult/tanul. Büszke is vagyok rá, Apukám helyett is...
Amikor 3-4 éves voltam, a családi legendárium szerint kb. 500 szót tudtam angolul. Lehet. Fogalmam sincs, ez mennyire lehet pontos adat. Az biztos, hogy a kis párosítós játék-kártyákon lévő állatok nevét Apa angolul tanította meg. Már nem emlékszem.
Muszáj lesz újratanulni. Hisz a legifjabb unokám, bár ő 3 nyelven is ért, mégis főleg az angolt használja, ha beszél. Múltkor kellett valamit építenem legóból, de ő nem tudta magyarul, én nem értettem az angol szót. Végül "google-barátunk" segített. Pajzs volt a szó. Amerika Kapitányé.😂
Szeptembertől megint elkezdem a duolingót.
8 megjegyzés:
Nagyon élveztem minden apró részletét a bejegyzésednek, az pedig különösen tetszett, hogy édesapád a rádió gombját tekergetve hozta eléd a francia, olasz és spanyol adókat. (A lányom hobbija huszonévesen az egyetem után még mindig a nyelvtanulás volt, akkor spanyolul tanult pár évig, amit tavaly jól kamatoztatott, amikor unokám egy hosszabb iskolai hiányzásakor a spanyol nyelvleckék pótlásánál hathatós segítséget tudott nyújtani neki.) Te épp fordítva, az unokáidtól tudnál nagyon sokat tanulni, ők játékos formában biztosan jó partnerek lennének ebben is, nemcsak a közös játszásban:)))
Hobbi, az remek. Ma már nyelvtudás nélkül az élet szinte minden területe nehezebb.
A fiúk angolt tanulnak, a nagyfiú emelt szintre megy jövőre hatosztályosba. Gondoltam rá, hogy tőle vegyek leckéket. :)
rhumel
Hosszú megszólalásom elveszett. Ha lesz még erőm, megismétlem később.
Szóval,. azt akartam írni, hogy a Varázsszemes rádió ma is megvan, bár némely alkatrészei hiányoznak, ezért nem szólal meg olyan érces hangon, min 56 után, amikor drága Apánk bizonyos hajnali órán az amerikai híreket hallgatta, bár akkor is zavarták hullámzó dallamokkal. Nap közben elmesélte, főleg ebédnél a távoli híreket, az újságot nem nyitotta ki soha, azt hiszem, elvből...Kedves rhumel, csodálatos visszaemlékezésed jó olvasmány volt, bár a nyelvtudásunk nem hasonlítható a te gyermekkori élményeidhez. Később belejöttünk mindannyian testvérek, de ehhez a családi nyelvemlékeink hiányosak.
Irigylem, hogy belejöttetek. Nekem nagyon hiányzik ha külföldön vagyok, csorbul a magabiztosságom
rh
Hiába, azt hiszem egy a titka a nyelvtudásnak : a GYAKORLAT!, méghozzá lehetőleg tartós "nyelvfürdőben", anélkül, hogy valakitől segítséget kérhetne az ember... A beszéd és a finomításhoz írás-olvasás!
Amikor itt, Lille-ben oroszból tolmácsolni hívtak először, jó 20 évvel az egyetem után, álmatlanok voltak megelőző éjszakáim, azt hittem, meg se tudok majd szólalni, annyira passzívvá vált az orosz szókincsem... (sőt, az energiagazdálkodás témakörében mondhatni azelőtt se létezett!...) Aztán reggel 8-kor megjelentem a hotelben a delegáció előtt, egyszerűen bedobtak a mélyvízbe úszógumi nélkül, és csodák csodájára elkezdtem úszni... mert MUSZÁJ volt!... 😜
S hozzátenném, hogy az ilyen-olyan nyelvérzék, tehetség vagy nem, csak ezután következik. S ha annyi szorgalommal, érdeklődéssel párosul, mint édesapád esetében, akkor megvan az eredmény!
Rózsa, tényleg így van, a mélyvízben mindjárt tudunk úszni. Mert muszáj. Az adrenalin, meg a teljesítés kényszer pozitívan hat. Én persze nem mernék tolmácsolni, de egy adott szituáció képes vagyok valahogy megértetni magam és kérdezni, ha kell, tkp nyelvtudás nélkül, azzal a kevéskével, ami aktivizálódik.
Megjegyzés küldése