A kor, az életkor? Gyereknek lenni, az volt a szép. Meg szép volt lenni nyíló értelmű kamasznak is, szerelmes fiatalnak, kismamának, gondoskodó anyukának, fáradtan is igyekvő, komoly felnőttnek.És most nagymamának lenni is milyen szép. Bevallhatom, az hogy öregszem, meg hogy hány éves is vagyok, nem igazán érdekelt sosem. 😏.
Azt a címet adtam itt fent, hogy kölcsönvett vers.
A sors, vagy a véletlen különös játéka miatt. Mert azt gondoltam, ezt a témát ki fogom hagyni, hisz belemélyülni, összefoglalni nem lesz időm, (legkisebb kis csillag-unokámmal lehetek ugyanis júniusban, és minden pillanatot kihasználok, ami megadatik, az "irkálás" helyett 😊). No meg Rózsa és a többiek elmondtak szinte mindent helyettem is.
Apám verses blogjába viszont betettem az épp soron következőt. Hát kölcsön is vettem mindjárt, legyen itt is, mégis egy kis bejegyzés.
S mennyire ideillik, ugye, kedves blogtársaim?
Íme:
EXHORTATIO AMICALIS
Az emberélet útjának felén már
régen túl vagyunk, drága jóbarát:
az alkonyat sötétje már feléd száll,
falhoz vághatod már a fakupát.
Emlékeink sötétlő dzsungelében
el is tévedünk, bizony, néha már,
s lopakodik utánunk észrevétlen
a végzet, mint vérszomjas jaguár.
De rá se ránts! Füttyents az alkonyatnak,
s lábadhoz kúszik majd, mint hű kutya.
Maradjunk meg vidámnak és szabadnak
- s mert nincs több játszma: ne add fel soha!
Ha szívünk nem is, kedvünk még a régi
- és sok lesz még, mit érdemes megélni!
4 megjegyzés:
Ez a két mondatod különösen megragadott: "Jóra, szépre, igazra tanítottak, másokra figyelőnek, segítőnek, elfogadónak neveltek. Ki tehet róla. hogy ez már nem érték...."
Ki tehet róla? Bizonyára nem mi, akik továbbadtuk. Remélhetőleg nem veszik ki teljesen! S a hamu alatt pislákoló szikrából is lehet még lángoló tűz!
"Ne add fel soha!" hagyta örökül édesapád. Ezt sem.
Jaj, de tetszik ez a kortalanul emberséges gondolat egy jó szonettbe foglalva!Kimásolom és elteszem a versgyűjteményembe. Köszönöm szépen rhumel!
(Egyszer megmutatom a tarka gyűjtést, ha rám tör a közlési vágy.)
Helyettem írtad..., volt már ilyen máskor is, nem is egyszer.
Annyit fűznék csak hozzá, hogy mindkét gyermekem már felnőtten, azt a "hibát" rótta fel nekem, hogy miért neveltem őket Exupéry: A kis herceg c. könyve szellemében, hiszen az élet egész másképp működik és nekik ezt nehéz volt megtanulni már felnőtten.
Erről jut eszembe Cserhalmi György egy régi filozofálgatása, hogy báránynak, vagy farkasnak nevelje gyermekét. Mindkettő mellett és ellen is voltak érvei.
Nem tehetünk (de mégis!) róla, hogy ennyire kifordult a világ. De sokan vannak az álszentek! Épp tegnap hallottam, hogy több más között, erkölcstelennek tartják a művészetben a meztelenséget. Megyünk vissza a középkorba...?
"Maradjunk meg vidámnak és szabadnak" - nehéz, de a gondolat lehet szabad, ebből nem engedek!
Igen, belül, a szívben, lélekben szabadnak maradni, ez a "feladat". Fejben, észben már nem mindig sikerül... 😔
Megjegyzés küldése