2021. szeptember 30., csütörtök

Kreatív unokatestvérem, Esztike

   Voltaképpen régóta halogatom a témát. Hogy mi az oka? Nem vagyok tisztában a kretivitás fogalmával, legalábbis magamat illetően. Számomra a kreatív ember magtanulhat, utánozhat, lemásolhat bárkit, bármit, de a megszerzett tudáshoz mindig hozzátesz valami egyéni vonást, amitől egészen más lesz belőle, ami semmihez, senkihez nem hasonlítható. Sokszor pedig egyenesen soha nem látott, egyedi dolgokat talál fel.

   Éppen emiatt talán soha nem tartottam magam kreatívnak. Kis koromtól fogva fogékonyan ellestem ugyan a mozdulatokat, megtanultam kötni (bizony még ötujjas háromszínű norvég kesztyűt is!), horgolni, hímezni, s még ún. necchálót is tudtam csinálni, sőt, apa beavatott a kosárkötés furfangjaiba is. A tévé előtti időkben az asszonyok, férfiak ilyesmivel töltötték a hosszú téli estéket. Ügyesen és gyorsan megtanultam mindent, de szerintem nem volt abban kreativitás, hiszen nem tettem hozzá semmi egyénit. Mintákat követtem.

   Unokatestvérem, Esztike sokkal idősebb volt nálam, hiszen apám és nénje közé beékelődtek az első világháború és az orosz hadifogság távol töltött hosszú évei nagyapám számára. Esztikéből tanítónő lett, a rokonság első diplomása, aki még engem is tanított 3. osztályos koromban. Rendkívül érdeklődő, tudásszomja kiapadhatatlan és nagyon szerteágazó volt, állandóan továbbképezte magát a szakmájában, s emellett mindenféle pályázaton vett részt, falumúzeumot szervezett és gyűjtött. Otthon, ha maradt szabad ideje, varrt, kötött, szőtt: minden érdekelte, mindent kipróbált. Álmatlanságban szenvedett, s előfordult, hogy felkelt éjjel 2-kor, hogy "összeüssön" egy télikabátot a lányának másnap reggelre... Szakács-tehetségéről már nem is szólok: fáradhatatalan volt a vendégvárásban is!

   Azt hiszem, őt mindenképpen nevezhetném kreatívnak. Amibe csak belefogott, mindig valami eredeti dolog lett belőle. S főleg, állandóan újabb és újabb terveken törte a fejét, fáradhatatlanul. Nagyon tiszteltem és csodáltam ezért. A köztünk levő korkülönbség idővel elmosódott, bár az én külföldre költözésem után csak évente egyszer találkoztunk. Különösen szép, eredeti ajándékait máig is gondosan őrzöm, s mindig eszembe juttatják őt.  

   Igazgatóként ment nyugdíjba. Izgalommal készült a nyugdíjas évekre, hogy teljesen átadhassa magát a sokrétű alkotói szenvedélyének. Sajnos, pont előtte szólt közbe a súlyos betegség (ahogyan a rákot nevezi a szemérmes köznyelv), mely a műtétek, a kimerítő kezelések ellenére 8 hónap alatt elvitte. Pár nappal halála előtt Magyarországon jártam és meglátogathattam a klinikán. Rettentő legyengült állapotban is mások iránt érdeklődött, és azon kesergett, hogy nehezen tud az asztalhoz ülni, hogy dolgozhasson a mindszenti ragadványnevek gyűjteményén, amely ott is vele volt. A szívem szakadt meg érte. Maradjon emléke élő e kis bejegyzéssel is.



9 megjegyzés:

klaribodo írta...

Azt hiszem, a kreativitás fogalmának tisztázásához jól hozzájárul az átgondolt elemzésed. (Persze, nem hiszem, hogy egy általad kötött kesztyü, hiába készült előírás szerint, nem viselt legalább a színeiben valami hozzátett egyénit. De nem baj. A tehetséget és a kreativitást nem kell összekeverni. Azaz: a tehetség nem létezik kreativitás nélkül, ellenben fordítva nagyon is lehetséges. Végre, kiderült, ami kiderült!)
Páratlanul szép, megragadó munkáid, rajzok, akvarellek, pasztellek és a prózák az okosság és a tehetség lenyomatai.
Tudom, nem szereted, ha a szemedbe dicsérnek. Én nem dicsértelek, hanem a tényeket soroltam föl, teljesen prózaian.

Borka írta...

Teljesen egyetértek (akár én is írhattam volna, ha meg tudtam volna fogalmazni ilyen röviden és szépen) Klárival. :)

Rozsa T. (alias flora) írta...

@Klári: "a tehetség nem létezik kreativitás nélkül, ellenben fordítva nagyon is lehetséges"
Megfordítanám a mondatodat a magam számára,, mert álszerény lennék, ha nem ismerném el, hogy szorult belém némi tehetség... Tehát: "A kreativitás nem létezik tehetség nélkül, ellenben firdítva nagyon is lehetséges." Ez lenne az én esetem.
Megköszönöm melegen szavaidat, a dícséret nekem is nagyon jót tesz, még akkor is, ha nagyon igazad van, amikor azt mondod, hogy nehezen bírom egyenesben "bekebelezni"...

Rozsa T. (alias flora) írta...

@Borka: neked is ugyanúgy tudok ezek szerint válaszolni, mint Klárinak, kedves Borka! Köszönöm!

Kelemen Éva írta...

Könnybe lábadt a szemem az utolsó bekezdésed olvastán. Amikor megláttam a "tablóképet", ami oly jellemző a régi magyarországi általános iskolás évvégékre, középen Esztikével, akkor még jobban elszomorodtam. Mennyire megérdemelte volna, hogy legalább 25-30 évet már tanítás nélküli nyugalomban élvezhesse a mindenkinek "kijáró" pihenő éveit kedvteléseinek hódolva. Sokszor nagyon igazságtalan az élet. Olyan értékes emberek halnak meg túl korán, akik igazán megérdemeltek volna sokkal többet az élet szépségeiből.
Klári szavait nem lenne értelme "überelni" (kereshetnék rá egy igazán jó magyar szót), de nem állom meg, hogy ne írjak le legalább egy dicsérő mondatot.
Van jó pár olyan pasztelled, amelyekből ha csak egyetlen egy készült volna el, máris elmondható lenne, hogy Téged az isten jókedvében teremtett. S azon már morfondíroznunk is felesleges, hogy a tehetségnek van-e köze a kreativitáshoz. Épp elég, hogy tehetséget kaptál, minden más csak ráadás lehet.

Rozsa T. (alias flora) írta...

@Kedves Éva, nagyon szűkszavúan meséltem el a történetét. A velünk párhuzamos utcában laktak, a szüleinél, vagyis nagynénémék házában. Regényt lehetne írni ezekről az időkről. Eleinte 4 generáció élt együtt, nagynéném volt a szervező és a karmester. A történet vége nagyon szomorú: anya és lánya megözvegyült, de nagyon szerették és jól megértették egymást, készültek a hosszú napfényes és alkotó öregségre. Végül nagynéném eltemette az egész családját és egyedül halt meg pár évvel a lánya után, szerintem bánatában...

Nagyon köszönöm a dícsérő és költői mondatodat, nagyon tetszik: "Téged az isten jókedvében teremtett", bár csak én tudom, hogy volt közben egy-két szórakozott pillanata... De maradjon ez az én titkom.

mick írta...

Kedves Flóra! Tehetséged tagadhatatlan. Ami a kreativitást illeti, jó vigyázni a szóval, mert ebben a században minden és mindenki kreatív, miközben a kreatívnak mondott lapok ajánlják, hogy valósítsa meg ki-ki a bemutatott ötleteket. De a másolás vajon tényleg kreatív tevékenység? Kétségeim vannak.
Az überelni szóra is kitérek. Sokszor használom magam is. Most időbe telt, míg magyar megfelelő eszembe jutott: überelni - felülmúlni.

Kelemen Éva írta...

Köszönöm Mick! 1968-ban kezdtem német tagozatos osztályban németet tanulni. Az über szót bizonyára már szeptemberben megtanultuk. Fordítása - fölé. Bevallom, hogy a felülmúlni szó hirtelen eszembe sem jutott.

Rozsa T. (alias flora) írta...

@ Mick: Köszönöm, Mick, azt hiszem, egyetértünk: a másolást és sem tekintem kreatívnak. Sokan csodálják a hyper-realista festőket: képeiken meg lehet számolni a hajszálakat, az állatok szőrszálait és a fák leveleit! Van, aki olyan "élethűen" másol, hogy azt mondják rá - bóknak szánva - olyan, mint egy fénykép!... Szerintem legfeljebb technikai kézügyességről, de nem kreatív művészetről van szó! Az igazi műben fel lehet ismerni a művész sajátos látásmódját...