Sereghajtóként megpróbálom összeszedni a gondolataimat erről a számomra igencsak kedves témáról. Talán épp ezért nehéz róla írnom, mert annyi minden kavarog a fejemben róla.
Legelső munkahelyemen, a Hajdú-Bihar megyei Tanács Igazgatási Osztályán már a villanyírógép is hatalmas előrelépésnek számított a mechanikus írógép használata után. Akkor, 1972-ben még a számítógép kifejezéssel is csak kevesen találkoztak. 1976 őszétől lettem fényszedő az Alföldi Nyomdában, ahol igencsak modern szedési forma volt ez a régi linószedéshez képest. Nagy egészségügyi előrelépés volt az ólom használatának kiküszöbölése.
Az első lyukrendszeres (a szöveget a sárga papírszalagtekercseken tároló) gépeinket hamar felváltotta a számítógéprendszeres szedés, de ennek még mindig semmi köze nem volt az internethez. Amiről nem tudunk, az nem is igazán hiányzik. Szerethető és színes volt az életünk internet nélkül is. Ezt gondolom utólag is, ezért adok felmentést azoknak az embereknek, akik a mostani életükben sem kívánnak közelébe kerülni az internethasználatnak.
1994-től előadó lettem a debreceni Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Nyugdíjmegállapító osztályán, ahol már számítógépes munkavégzés volt a jellemző. Ezekhez a gépekhez sem járult internethasználat, anélkül is megoldható volt, igaz az adatkérés hagyományosan, postai úton történt.
2002-től egy debreceni általános iskolában már akkora szerencse ért, hogy a tanári szobában volt három számítógép, amelyre internetelérhetőséget is tettek. Lépésről lépésre itt ismerkedtem meg azzal a csodálatos kincsestárral, amit Ági remekül leírt az előző bejegyzésben. Semmi újat nem tudok hozzátenni az előttem szólókhoz, amit Ti magatok ne ismernétek.
Érdemi változást az hozott az életembe, amikor a lányomtól kaptam egy laptopot, amit évekig használt, mert vett magának egy újabbat. Aztán a másodikat is tőle kaptam, majd a harmadikat már én vettem magamnak bő két éve. Az a kényelem, hogy nem kell asztal mellett ülve a számítógépet használni, hanem vihetem az "ágyba, konyhába" is, ha épp úgy tartja kedvem, a könnyebbségen túl azt is eredményezte, hogy ha lehetne, keléstől-fekvésig a kezem ügyében bekapcsolva szeretném tartani, hogy bármikor belenézhessek az e-mail fiókomba, skype-üzenetekbe, fb-fiókomba.
Ha őszinte akarok lenni magamhoz, én ezt már túlzásnak tartom, sőt egy kívülálló talán a "függő" bélyeget is rámsütné. Lehet hogy igazat mondana...
Én Ágival ellentétben azt szoktam tanácsolni számítógépet, laptopot nem használó velemkorú vagy idősebb ismerőseimnek: ha eddig nem hiányzott nekik, akkor el se kezdjék! A facebookot fujjolóknak csak annyit szoktam mondani, ha utálják, ne használják. Senki nem kényszeríti rá őket. Én boldog vagyok, amikor új képeket látok régi, kedves ismerőseim oldalán, a sok-sok értékes információról, koncertekről, stb. nem is szólva.
Ha fontos, aznapra halaszthatatlan dolgom van, már előző este megüzenem a gyermekeimnek, hogy ne várják a reggeli beköszönésemet, mert lehet hogy csak délután fogok jelentkezni, miután túlestem az aktuális feladatom lebonyolításán. Addig be sem kapcsolom a laptopot, mert csak hátráltatna. (Okostelefonom nincs, pontosan abból a megfontolásból, hogy "hozzánőne" a kezemhez.)
Mindezek ellenére elmondhatom, és talán Ti ugyanezt gondoljátok valamennyien, hogy életünk nagy-nagy adománya, hogy abban a korban élhetünk, hogy ha csak képernyőn keresztül is, bármikor beszélhetünk távolélő családtagjainkkal, láthatjuk unokáink növekedését, mégha ez nem is adja ugyanazt a jó érzést, mint a személyes találkozás. (Ági webkamerás világkörüli "kukucskálásairól" nem is szólva. Már most is imádom, és még mennyire fogom...)
Lányom két unokámmal ezer kilométerrel távolabb él, lassan másfél éve nem tudtunk találkozni. Tudomásul veszem, hogy nem tudjuk megölelni egymást, de az a lehetőség, hogyha már nagyon hiányoznak, csak egy jelzést kell adjak, hogy üljenek a képernyő elé, ez maga a tökéletes boldogság számomra. (Imádlak Internet!)
Órákig tudnám "színezni, bővíteni" az internethez kapcsolódó mondandómat, de a magam számára lényeges dolgokat talán sikerült összefoglalnom.
10 megjegyzés:
"...ha eddig nem hiányzott nekik, akkor el se kezdjék!" - én ezt nem szoktam mondani nekik, sőt biztatni próbálom őket, hogy nem korfüggő, megtanulható, én se úgy születtem, stb. Igaz, ismeretségi körömben egyetlenegy embert már találtam, akire (persze csak magamban!) azt gondolom, hogy nem való neki a számítógép, annyira semmi érzéke sincs hozzá. :)
Emlékszem arra az időre, amikor csak elképzeltük, hogy milyen lenne, ha a telefonban látnánk is azt, akivel beszélünk, vagy hogy otthon nézhetnénk filmeket, nem a kis diavetítővel, hanem nagyban és mozgó képeket.
A számítógépen ez mind együtt van, köszönhető az internetnek. :) Ez a Covid-korszak is sokkal elviselhetetlenebb lett volna nélküle. Nem csodálkozom, hogy szereted, akik itt írogatunk, mind így vagyunk vele. :)
Én csak a barátnőmet próbáltam meggyőzni, de nem sikerült. Két fia közül az egyik informatikus, ő is hiába próbálja rábeszélni, megtanítani az édesanyját a napi használatra, még neki sem sikerült. Már csak azt szeretném megérni, hogy legalább tudja számomra megfogalmazni, hogy mi az az irtóztató mumus, ami visszatartja a fejlődés eme útjától.
Borka! Igen, érzékelem a blogvilágban is, hogy kicsit több időt töltünk a képernyő előtt, amióta több időt vagyunk kénytelenek a lakásunkban tölteni.
Elképzelni sem tudom, mi lett volna velünk, mondjuk, 30 évvel ezelőtt egy ilyen járványban internet nélkül? És nem csak az információáramlást, meg a szükséges dolgok beszerzését, ügyintézést illetően, hanem amikor így fizikailag bezárkózva még kapcsolatot se tudnánk tartani a világgal.
Beszélgetőpartnerünket egyidőben látni is! (egyetlen hátránya, hogy nem ülhetünk akármilyen állapotban a beszélgetés elé - ha a kamera bekapcsolva mint ahogy a valamikori telefonnal megtehettük...) Emlékszem, milyen hihetetlen utópiának éreztem annak idején... Azóta minden felgyorsult és azonnal valósággá tehető: milyen kicsi lett egyszerre a földgolyónk! S mennyire felgyorsult az idő...
Azt hittem, hogy én vagyok az utolsó, akinek nincs okostelefonja, de ezek szerint nem. Én a telefont csak kapcsolattartásra használom, de arra is inkább itt van a Skype.
Nincs kamerám sem a Skype-on. Nincsenek gyerekeim, unokáim, akiket látni szeretnék.Egyelőre marad az írás és a hang.
Ha eszembe jut valami, leírom, és ha arra jár a másik fél, akkor válaszol rá.
Így napi kapcsolatban lehetünk.
Mióta bezárva vagyunk, én is több időt töltök a számítógép előtt.
A számítógép műveleteit úgy a leghatékonyabb megtanulni, ha a tanuló ül a gép előtt, és minden lépést maga csinálhat a tanító irányításával. Sokkal gyorsabb a megismerési folyamat minden más módszernél.
nem vagy sereghajtó! :) nekilátok, bér annyi a mondanivalóm a témáról, hogy biztos töredékes leszek
"Ha nem hiányzik..." honnan is tudhatnák, hogy mi hiányzik nekik , ha kis próbálhatták?!!! sajnálom őket, olyanok mint a vakon születettek...
Megjegyzés küldése