Szól a rádió...

Első emlékem egészen kicsi koromból: nagymamáméknál volt a konyhában egy néprádió, azon csak két adót – Kossuth és Petőfi – lehetett fogni. Egész nap szólt, nagypapa nagyon szerette. Reggel, mikor kimentem reggelizni, már be volt kapcsolva. Míg ittam a tejeskávémat, hallgattam a „Nem vagyok én senkinek sem adósa, adósa”, meg a Szabadságkórust (Verdi: Nabucco) – persze ezt akkor még nem tudtam. Erre a kettőre nagyon emlékszem.

Ezen a rádión hallgattuk a meccsközvetítéseket Szepesi Györggyel, többek közt a csodálatos angliai 6:3-as győzelmünket is. Egy-egy nagyobb mérkőzéskor kihaltak az utcák, mindenki a rádiót hallgatta.

Egy szilveszteri adásban hangzott el Benedek Tibor (nem a vízilabdázó, hanem a nagypapája) előadásában a Bájgli. „ Elmúlt az újesztendő, de nem múla el a bájgli”- ezt is ebből a kis rádióból hallottam.

Aztán nagy változás következett be az életemben és már nem nagymamáéknál hallgattam a rádiót, hanem anyukáméknál. Itt már sokkal komolyabb, világvevő rádió szólt. Sokat tekergettem a gombokat, élveztem, hogy idegen nyelveket hallhatok, München, Zürich, London, Párizs...

(Most bemásolok a Csalamádé blogból, az ott írtakból egy részletet.)

„Megtaláltam a neten annak a rádiónak a fotóját, amilyen nekünk volt 1956-ban és amin a Szabad Európa Rádió adásait hallgattuk. Recsegett, zúgott, halk volt, de azért mindent hallottunk, igaz, nagyon kellett hegyezni a fülünket.

Egyébként nem '56-ban, hanem úgy általában, esténként, amikor már mindenki lefeküdt, én odalopóztam a rádióhoz és nagyon halkra véve, nehogy a mamámék meghallják a másik szobában, bekapcsoltam. Sok rádiószínházi előadást és színházi közvetítést akkor hallottam. Nagyon érdekes hangulata volt ennek az egésznek. A sötét szoba, amiben csak a rádió zöld "macskaszeme" világított, a félelem, hogy a szüleim rá ne jöjjenek és közben az élmény, amiért megérte kockáztatni egy alapos fejmosást.”

Később, tini koromban már nem szóltak, ha sokáig fent maradtam, de olyankor már nem rádiót hallgattam, hanem olvastam. Azért a rádiót sem hanyagoltam. Sokszor hallgattam a Tánczenei koktélt, a Szabó családot, irodalmi műsorokat, vasárnaponként délelőtt Miska bácsi leveles ládáját, ja és a Csinn-bumm cirkuszt! „Bukfenc mindent tud!” Rádiójátékokat, kabarét, az esti mesét, „Jó estét gyerekek, remélem ágyban vagytok már?”, közben szólt a "Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok" jaj, felsorolni sem tudom, hogy mi-mindent hallgattam akkoriban.

Nagy öröm volt amikor megkaptam életem első saját rádióját, egy Sokol-t. Rászoktam, hogy reggel bevittem magammal a fürdőszobába és készülődés közben zenét, híreket, időjárás-jelentést hallgattam. Ez a szokásom a mai napig megmaradt, csak most nem viszek be rádiót, mert van ott is egy állandó lakó. Hallgatom a szobában és főzés közben a konyhában. Estefelé már inkább tévét nézek, bár sokszor megbánom.

Apókám is szerette a rádiót, egyszer hozta nekem a zsebrádióját, hogy elromlott. Miért, mi van vele? - kérdeztem. Hiába kapcsolom be, fel is hangosítom, de nem szól - mondta. Megnéztem, nem volt semmi baja a rádiónak, Apókámnak volt baja a fülével. :)

Sokáig a rádió volt a nyertes a tévével szemben. Vihettem magammal bárhová és nem volt kötött a műsoridő. Mostanság több lehetőség közül is választhatok, főleg zenehallgatás terén. Magnó, CD, számítógép...

Telefonon nem hallgatok zenét, nekem a telefon az telefon. Van fotómasinám, zenelejátszóm, tévém, rádióm, laptopom, azokat használom, viszont nincs okos telefonom. Lehet, hogy nem is lesz...?