Azt hiszem, blogunk fennállása óta most másodszor fordul elő, hogy én is írok évértékelőt, de a múlt évben olyasmi történt velem, ami tényleg egyszeri és megismételhetetlen: betöltöttem a hetvenet.
Akik már korábban túlestek ezen, most joggal legyinthetnek, de nekem a 70-es határ átlépése eléggé megrázó élmény volt és mostanáig se hevertem ki egészen. Sokak számára a 40 vagy a 60 betöltése a trauma, de nekem azok egyike sem volt ehhez mérhető. A 70 viszont - kimondani és belegondolni is - kifejezetten ijesztő, ugyanakkor pedig hihetetlen. Hiába érzem és látom a tükörben az évek múlását, mégis egészen furcsa más hetveneseket úgy említeni, hogy "korombeliek", és ezzel mintegy elismerni, hogy igen, immár besorakoztam az öregek közé. Pedig nem akarok és nem is tudok magamra mint öregre gondolni, talán mert belül még mindig nem érzem magam annak. Még akkor sem, ha szomorúan kell tudomásul vennem, hogy érdeklődési köreim száma némiképp (tényleg csak némiképp!) megcsappant az utóbbi években.
De valahogy meg kell szoknom ezt a 70-es számot, nincs mese, ezentúl minden évem hetessel kezdődik majd, akár tetszik nekem, akár nem. Igyekeznem is kell, mert alig pár hónap, és már a vége se nulla lesz - de addig még a világ minden kincséért ki nem ejtem a számon azt, hogy a hetvenegyedikben vagyok. Nem, amíg csak lehet, hetven vagyok, punktum.
3 megjegyzés:
igen, legyintettem, u.i.időközben én már a 76-ot is! :) De megnyugtatlak(?), "belül" én is fiatal vagyok!
Kicsit nehéz lenyelni, de megszokja az ember, mint azt is, hogy lehetőleg ne nézzen a következő tízes felé...
Legjobb a jelenben maradni, csak néha nem könnyű.
Megjegyzés küldése